Ti mit gondoltok arról, ha valaki 27-28 évesen megy Erasmusra?

Előre is elnézéseteket kérem a sok olvasnivalóért, de hogy árnyaljam a képet, le kell írnom a részleteket:

25 éves férfi vagyok, már több éve önfenntartóként külön élek a családomtól. Elvégeztem egy nappalis alapképzést (22 évesen kezdtem, mert korábban egy másik szakra jártam, amit otthagytam), és tervezem, hogy levelezőn, egy másik alapképzésen (mester helyett) továbbtanulok. (A két alapképzés passzol egymáshoz, és mindkettőt használnám tehát nem azért csinálnám a másikat, mert az előző rossz döntés lett volna.)

Sajnos a nappalin nem használtam ki az Erasmus adta lehetőségeket, pedig szerintem pont olyan ember vagyok, akinek ez nagyon testhezálló lenne. Jól beszélek nyelveket, érdekel a politika, a kultúra; rugalmas vagyok. Ezért, mivel levelezősként is adott a lehetőség, mindenképpen szeretném megpályázni.

Mindenki mondja, hogy hajrá, menj, élvezd ki, de engem mégis önvád kínoz életkorom miatt, amellett, hogy a karrierem egyik -bár kissé megkésett - fontos lépésének tartanám az Erasmust.

Nem iszom alkoholt, nem bulizok, céltudatos vagyok, a tanulás és a munka teszi ki az időmet, tehát nem életművészkedésből mennék ki. Természetesen kinn is dolgoznék a tanulás mellett, hogy fenntartsam magam, hisz az ösztöndíj nem elég, illetve, hogy a nyelvet (várhatóan a célország nyelvét, amit több éve tanulok) még inkább elmélyíthessem. Aztán szakmai gyakorlatra is mennék Erasmussal.

Ugyanakkor a kulturális csere (hangsúlyozom: nem a kocsma!) része is nagyon vonz a dolognak. Az elmúlt években a megélhetésért való küzdelem és a tanulás mellett nem sok időm volt emberek közé menni, ezért a várhatóan kb. 5 éves korkülönbség ellenére nagyon vágyom a világ minden országából jövő hallgatókat megismerni.

Mi szólna az Erasmus mellett és mi ellene?

Mellette:

- legfontosabb: Lényegében így tekinteném "befejezett" és lehetőségeit kihasználó embernek magamat

- még 30 éves korom előtt állok, tehát nem vagyok olyan nagyon öreg

- 30 évesen szeretnék házasodni, és addig megengedhetem magamnak a mobilitást

- a karrierem szempontjából hasznos tapasztalat

- ott is dolgoznék (nem feltétlenül fehérgalléros munkát, de dolgoznék, az a fő)

- önfenntartó leszek az alatt is

- Magyarországon képzelem el a jövőt, de amíg tehetem, szeretném megtapasztalni rövid ideig a külföldi létet, úgy, hogy biztos keretek közt vagyok (nem csak kimegyek, aztán lesz ami lesz)

- szeretek dolgozni, és legalább 70 éves koromig dolgoznék, ha bírom, tehát ez a rövid idő, amit kinn töltök, nem számít a nyugdíj stb szempontjából

- bölcs mondások/ közhelyek: "30 év múlva, ha visszatekintesz, bánni fogod, hogy nem próbáltad ki" (persze itt nem a drogra gondolt Arisztotelész:)

S mi szól ellene?

- Nem lenne lineáris a karrierem, hisz fel kéne adnom az itthoni állásom, hogy kimehessek

- Az előbb említett "törés" ellenérzéseket kelthet embertársaimban, főleg a HR-esekben: "Miért ilyen felelőtlen? Más családfenntartóként ezt nem engedhetné meg magának. Örüljön, hogy van munkahelye, s becsülje meg, ne mászkáljon külföldre, ne hagyja ott a biztost a bizonytalanért...".

Amint látjátok, őrlődöm. Itt nem az ész és az érzelem áll szemben, mert mindkét szempontnak van értelmi és érzelmi vonatkozása. Vagy csak azért gyötör az önvád, mert nem vagyok elég erős? Vagy teljesen normális, hogy szégyellem magam?