Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Fehérgyarmat Petőfi Sándor...

Fehérgyarmat Petőfi Sándor Közgazdasági Szakgimnázium? (a többi lent. )

Figyelt kérdés

Sziasztok! Felhozódott lehetőségnek hogy ebbe az iskolába adnám be a jelentkezésemet.

nincs konkrét szak amit tanulnék, sőt, az igazat megvallva valamiért mindig is gimnáziumban akartam tanulni, de letörték a nagy lelkesedésem azzal, hogy szerintük úgy sem mennék tovább, és egy érettségivel önmagában mégis mit tudnék kezdeni.

Kicsit elgondolkodtatott, és bár az elején még mondogattam hogy én akkor is oda megyek, így egy picit elgondolva egy szakgimnáziummal talán mégis csak többet érek.

Elég sokat nézegettem utána, és olvasgattam.

Úgy jött le hogy egy igazán erős iskoláról van szó, ezért egy picit megtántorodtam.

az átlagom jelenleg úgy 4,4 körül mozoghat, legalább is a tavalyi jegyeim szerint.

elég ez egy jobb iskolához?

Mellesleg, azt sem tudom, hogy központifelvételit kell e írnom?

Mert egy szakgimnáziumról van szó, és nem mindegyik irat.

a héten fogalmazódott meg bennem az hogy talán ez is felkerülhetne a listára ahova menni szeretnék, épp ezért a tanáraimat sem kérdeztem még ki erről. Ezért eléggé hiányos a tudásom erről az iskoláról.

Bármire kíváncsi lennék az iskolával kapcsolatban, véleményekre, milyen ott a közösség, a tanárok, a tanítás.

mit tudnék kihozni, és hogy ezeket olvasva szerintetek merjem e első helyre becélozni?

Elég jók e a jegyeim, és hogy felvételit kell e írni?


Nagyon megköszönném ha segítenétek, nagyon fontosnak tartom hogy jó, és számomra is megfelelő iskolát találjak.



2019. okt. 5. 13:18
 1/1 anonim ***** válasza:

Szia. Írhatsz üzit, én oda jártam, tavaly végeztem:)

Kérdezz bármit.

2019. okt. 5. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!