Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Ha humán beállítottságú...

Ha humán beállítottságú vagyok/voltam, akkor el tudnék végezni bármilyen reál szakot?

Figyelt kérdés

Egyetemre járok, de az az igazság, hogy nagyon bánom, hogy gimiben nem tanultam rendesen a kémiát és a bioszt vagy a fizikát és csak a humán tárgyakra meg a matekra feccöltem az energiát. Jelenleg nagyon elszomorít, hogy nincs lehetőségem tanulni valami reálos szakon meg inkább az, hogy nem ilyen helyre jelentkeztem. Főleg az orvosival kapcsolatban érzek így, mert sok minden történt velem, ami miatt kialakult bennem mostanában ez az érdeklődés és igazából régen ez az irány nem érdekelt, szinte semmi reálos tárgy (legfeljebb a földrajz), a tanáraimért sem voltam odáig sajnos. Nemcsak emiatt, de részben emiatt is, már szinte depressziós lettem, mert azt hiszem, nagyon elhivatott tudnék lenni és egyszerűen ez az, amit szerintem szívesen csinálnék hosszú távon. Hozzájárult ehhez a "fordulathoz", hogy a családban is sok a betegség mióta kicsi voltam, édesapám orvos volt, kivételesen jó orvos, rajta keresztül bepillantást nyerhettem az egészbe, sajnos meghalt, ez rátett egy lapáttal mindenre.

Az orvosi lenne jelenleg az álomszakmám, de persze ez lehetetlen. A reálos tárgyakkal általában érzem azt, hogy most már zavaró számomra, hogy csak a humán dolgokhoz értek, mintha beszűkülne a világ, annyi minden van, amiről így fogalmam sincs. Valahogy most ez elkezdett érdekelni, pedig tudom, hogy nem ment nekem, de mégis.

Azt is gondolom, hogy ha reál tárgyakból is jó lettem volna és azokat is szorgalmasan tanultam volna, akkor több lehetőségem lenne, több egyetemi szak közül választhatnék/választhattam volna, több munkahely közül választhatnék, így meg alig van valami lehetőségem. Esetemben főleg fordítás, tolmácsolás, nyelvtanítás, céges munka jöhet szóba, én viszont úgy gondolom, ez nem elég. Nyelvtanításhoz (hacsak nem magánóra) tanári diploma kellene, ami nincs nekem, ha meg akarnám szerezni, akkor az több év lenne, a céges munka egy idő után biztos nem tetszene, hosszú távon nem tudnám magam abban elképzelni, ideiglenesen már inkább. A fordítás az egyetlen, amit jó lehetőségnek tartanék. Szerintem a BTK-s végzettséggel főleg ezek jöhetnek szóba, szinte minden ismerősöm vagy tanít, vagy cégnél dolgozik. Aki reál irányban jó, az sokfélét tanulhat és sok helyen dolgozhat (orvos, fogorvos, ápoló, gyógytornász, képalkotó diagnosztikai analitikus, laborasszisztens és még rengeteg). Ráadásul ezzel talán külföldön is könnyebb munkát találni, ha arra kerülne sor.


Megbántam, hogy régen nem érdekelt ez az irány és nem fektettem bele energiát, legalább egy esélyt adnom kellett volna neki. Nem hittem volna, hogy valaha ez fog érdekelni, de most ez történik, azt hiszem, hogy sok szempontból jobb lenne az életem ha máshogy döntöttem volna.

Ha gimiben a humán tárgyak mentek és bölcsészként végeztem, akkor lenne esélyem egyáltalán egy reálos szakot elvégezni?

Ez lehet bármi, amihez reál tárgyak kellenek: biológia alapszak, ápolói, képalkotó diagnosztika, gyógyszerész, orvosi...pszichológia.


Az egy másik kérdés, hogy ez anyagilag hogy működne vagy hány évig kellene tanulni, de ha a képességekre élezzük ki, akkor nekem vajon lenne esélyem bármi ilyenre? Huszonéves vagyok, nem vagyok öreg, de képességem lenne-e rá? Magántanárral vagy egyedül? Nincs semmi reál érettségim, mert teljesen más irányba indultam. Ha elkezdeném ismételni a gimis anyagot, akkor kiderülne, hogy megy?


És egyáltalán lenne-e értelme egy magamfajtának ilyesmivel foglalkozni, ilyen szakot elvégezni? Mi a jobb: ha hagyom és elfogadom, hogy már ezekről örökre lemaradtam (főleg az orvosiról, bár fáj érte a szívem) és csinálok valami mást, ami teljesen humán téma, vagy az a jobb, ha adok magamnak egy esélyt, nem mondok le az érdeklődésemről, beleásom magam a reálos tárgyakba és csak azért is megpróbálom és el is végzek egy ilyen szakot, ha van szorgalmam és nem vagyok sík hülye?


Már régen tervezem, hogy szeretnék valami második szakot is elvégezni, eddig bölcsész szakokban gondolkodtam, most már nem biztos, hogy azt választanék (ha igen, akkor esetleg pszichológiát vagy szlavisztikát, más nem érdekelne).



2020. okt. 30. 22:40
 1/3 anonim ***** válasza:
95%

Persze. Szerintem ez a reál/humán beállítottság eleve hülyeség, semmi sem fekete vagy fehér. Engem pl mindig is humánnak mondtak, de a töri sosem ment és nem is szerettem. Engem minden érdekelt, de sokáig elhittem hogy humán vagyok. Gimi végén bölcsésznek készültem, végül nemsokára mérnök leszek és ha úgy állnak a csillagok akkor az orvosival is megpróbálkozom.


Ne éld az életed hülye skatulyák szerint. Ha valami érdekel akkor meg fogod tudni tanulni. Az eleje lesz naggyon nehéz míg belerázódsz.


Az orvosi és a készülés előtte viszont biztosan nagyon megterhelő lesz, anyagilag is. Normál esetben azt mondanám hogy nem kell tanár, de ha nem foglalkoztál biosszal/kémiával évek óta akkor jobban jársz ha segít valaki. Egy év bőven elég ha szorgalmas vagy, ha dolgoznod kell mellette akkor több.

Sok sikert! Ne tántorítson el semmi, mérlegeld hogy miket engedhetsz meg magadnak anyagilag, időben, tud-e a családod segíteni téged, stb.

2020. okt. 30. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
94%
Egyetértek az előzővel. Azok is csak tárgyak. Ha érdekelnek, akkor motivációd is lesz hozzá. Én is alapvetően humán beállítottságúnak tartottam magam... Aztán mikor megértettem a reáltárgyakat, rájöttem, hogy az sem egy teljesen más világ, csak másképp kell tanulni meg gyakorolni.
2020. okt. 31. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem, ha tényleg az orvoslás az amiben el tudod képzelni magad, akkor ne add fel! Még egyáltalán nem vagy elkesve, sokan mennek 25+ évesen orvosira, nekem is most fog jelentkezni egy osztálytársam át egy másik szakrol. Kb egy év kell azért a felkészülésre, szóval én azt mondom, a jelentkezést azt a 2022-es februári időszakra időzítsd, így nagyjából másfél éved lesz felkészülni a biosz és kémia emelt érettségire. Én ajánlom, hogy legyen tanarod, hogy jobban megértsd az alapokat illetve kémiából a szamolasokat. Itt a gyakori kérdéseken sokan írtak már, hogy milyen könyvekből érdemes tanulni, de ha lesz tanarod, ő is segít ebben is. Anyagilag elég húzós lenne attól függően, hogy hány evet tanultál már egyetemen.

Egyébként ha a pszichológia szak is érdekel - én azt tanulom :D, akkor oda is kell egy kis biosz meg a statisztikához matek, de simán megoldható ha bejar az ember órákra és odafigyel.

De, hogyha az orvosi érdekel, szerintem a felé indulj el az úton. Elkesve nem vagy, az anyagiakat fontold meg, ha kell nézz utána, diákhitel 1-nek és 2-nek! Olvasgass itt is a témában!

2020. okt. 31. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!