Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Milyenek a kilátások: ELTE...

Milyenek a kilátások: ELTE BTK? Nyelvtanulás?

Figyelt kérdés

Előre elnézést, ha téves információk alapján kérdezek, hülyeséget beszélek, de mindent amit tudok úgy bogarásztam össze, az iskolai tájékoztatás alapvetően zéró.


Röviden összefoglalva: végzős vagyok gimnáziumban, úgy gondolom, hogy a nyelvekkel szeretnék foglalkozni, esetleg tolmácsként, fordítóként elhelyezkedni.

Az ELTE intézményéről hallottam hideget, meleget, de mégis úgy érzem, hogy itt szeretném folytatni tanulmányaimat.

Alapvetően természetesen a nyelvek érdekelnek, angolból C1 nyelvvizsgám van, de szeretnék még legalább 2 nyelvet elsajátítani, amennyire lehetséges.


Amennyire utánaolvastam, maga a tolmács, fordítóképzés mesterképzés formájában indul. Engem elsősorban a japán nyelv érdekel, ezért gondoltam, hogy a "keleti nyelvek és kultúrák" japán alapképzésére kéne jelentkeznem, hogy rendelkezzek ebből a nyelvből is vizsgával, illetve megtanulhassam.

(Illetve ha jól tájékozódom, minorként felvehető akár az anglisztika is, hogy karbantartsam a tudásom.)


A probléma amibe ütköztem, hogy angol-japán fordítói mesterképzést nem találtam, arra következtetek, hogy a tervem itt befuccsolt.


Valójában több kérdésem is akad:


- A japán alapszakot tulajdonképpen hogyan kell elképzelni, milyen elhelyezkedési, továbbképzési lehetőségek jönnek szóba azoknak, akik itt tanulnak?


- Van-e mód angol-japán tolmácsnak, fordítónak tanulni?


- Érdemes lenne alapvetően anglisztikára járni és mellette tanulni más nyelveket (japán mellett akár spanyolt is, hogy létező nyelvpárra leljek) majd így jelentkezni a mesterképzésre?


- Akik a fent említett szakokra járnak, mik a tapasztalatok, kilátások?


Köszönöm ha rám szántál egy percet, segítettél eloszlatni a sűrű ködöt a fejemben!



2021. jan. 5. 19:21
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
A Károlin van japán-angol fordító szakirányú továbbképzés.
2021. jan. 5. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm, ez már egy kiindulópont a későbbiekre!
2021. jan. 5. 21:40
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Az anglisztika minorral nem nagyon fogod tudni szinten tartani az angolodat, csak 2 db nyelvfejlesztés óra van minoron. A többi minoros órádon beraknak a főszakosok 200-300 fős előadására, ahol megszólalni nem lehet, csak vizsgázni kell angol-amerikai irodalomból, politikából, töriből, nyelvtörténetből stb. A japános dologról nem tudok sajnos semmit.
2021. jan. 5. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Én anglisztikát tanulok, csak Szegeden, ha jól értelmeztem, arról is érdekel vélemény. Igazából röviden, én nagyon szeretem, és egyáltalán nem bánom, hogy idejárok. Úgy látom már végzett ismerősöknél, hogy főleg fordítóként és tolmácsként jók a kilátások, főleg, ha az angol mellett beszélsz egy ritka nyelv, mint például a japán. Egy fordító ismerősöm van, ő most két helyen is dolgozik, és igazán jól megél belőle (pedig ő "csak" angolul és magyarul beszél).


Az biztos, hogy az ELTE-ről vegyes véleményéket lehet hallani. Fent említett ismerősöm is ott végzett BA-t, majd anglisztika MA-t, és ő nagyon nem szereti (már csak az államvizsga van hátra neki), már csak azért csinálja, hogy ne hagyja félbe és ne kelljen visszafizetnie. Egy másik barátnőm meg szintén anglisztika alapképzést végzett, most csinálja a fordító mestert, és ő is azt mondja, hogy vannak érdekes dolgaik, de ettől függetlenül nem menne máshova. Szóval sosem fogsz egységes véleményt kapni semmilyen intézményről, ez tényleg ne számítson. :D


Szerintem az jó ötlet, hogy elmész anglisztika BA-ra, minorként felveszed a spanyolt vagy a japán, és a másik nyelvet meg tanulod külön, tanárnál vagy nyelviskolában (nem tudom, ott van-e rá lehetőség, nálunk az egyetemnek van egy nyelviskolája, és ott az egyetemi hallgatók ingyen járhatnak órákra).


Remélem, tudtam segíteni, anglisztikával kapcsolatban még nyugodtan kérdezz, ha szeretnél! :)

2021. jan. 6. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!