Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Van még remény számomra vagy...

Van még remény számomra vagy próbáljam elengedni?

Figyelt kérdés
Nagyon megkínoz az egyetem, és kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is be tudom ezt fejezni közben meg úgy érzem az életemnek nincs értelme e nélkül, mert nagyon szeretnék avval foglalkozni, amit tanulok. Röviden a történetem, többször arra kényszerültem, hogy abbahagyjam: elősször, annyira megviselt, hatalmas nyomás, nem volt kivel megbeszéljem, barátaim nem voltak, a szaktársak akikkel barátok lettünk ők otthagyták, a többiek meg úgy viselkedtek, mintha nem léteznék, legtöbbször nem is köszöntek vissza(15 fős volt a csoportunk, szóval nem a nagy tömeg miatt). Megfelelési kényszeres vagyok és gyűlölöm, ha nem tudok jól teljesíteni, és én akkor nem tudtam teljesíteni, senkinek nem tudtam elmondani mekkora nyomás van rajtam és végül annyira szorító érzés lett úrrá rajtam, hogy nem tudtam bejárni órákra, akkor nagyon mélyre süllyedtem és az öngyilkosságot fontolgattam. A második eset anyagi problémák miatt volt, nem tudtam egyszerre dolgozni és tanulni is, minden nap volt valami megmérettetés és nem tudtam hiányozni órákról. Kénytelen voltam dolgozni. A harmadik alkalom betegség miatt, másfél hónapom esett ki, annyira legyengültem, hogy megpróbáltam elmenni megírni egy zh-t, de nem bírtam felmenni a lépcsőn. Amikor ebből kikászálódtam, a második félévemet folytathattam volna, de akkor hormonális problémáim voltak, nagyon hosszan elhúzódó menstruációm volt(2 hónap), ami legyengíteett teljesen. Erről majdnem senki sem tud semmit, a szüleim sem, akik felé is hatalmas megfelési kényszerem van. Mindemellett állandóan szorongok, azt érzem, hogy láthatatlan vagyok és sokszor volt úgy, hogy nem kaptam a motivácót arra, hogy miért csináljam. Annyi minden történt velem, amiért úgy érzem nem vagyok elég erős. Még minimum 1 év lenne elvégezni a képzést. Félek, hogy nem vagyok rá lelkileg elég erős, mert mindenki tudja, hogy ki vagyok, de a háttértörténetemet senki nem ismeri, megvetnek és sajnálnak, amiért még mindig itt kapálódzok. Elvesztettem a reményt, pedig annyira szeretném végigcsinálni.Összetört ez nagyon.Most adtam magamnak egy évet, hogy kitaláljam, döntsek, mérlegeljek. Hiányszakma, el tudnék vele helyezkedni. Szerintetek engedjem ezt el vagy küzdjek érte még?

jan. 20. 12:17
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Először is lépj két lépést hátrébb és vegyél egy jó nagy levegőt. Túl szigorú vagy magadhoz és ez egy öngerjesztő folyamat: elhibáztál valamit, ezért marcangoltad magad miatta, ezért mégtöbbet hibáztál, ezért méginkább kicsináltad magad, hogy motivációd se legyen. Ezt a láncot kellene megszakítani. Az egyetem szakmailag fontos szakasz, de ha csak arra jó, hogy megutáld miatta a szakmád, mielőtt szakember lennél, akkor semmi értelme.


Elszúrtad az x féléved? Kit érdekel? Lassan vége a mostaninak, kezdődik az új, tiszta lappal indulsz a hátralévő tárgyaidra nézve. Próbáld meg félretenni azt a sok problémát, ami ért és az érzelmi töltetet ezzel az egésszel kapcsolatban. Tudom, hogy ezt mondani könnyű, de itt az ideje azt kitűzni célnak a teljesítménykényszer és az önhibáztatás helyett, hogy megtanuld szeretni a szakmád. Ha jól sejtem, mostanában lesz esedékes a szakdolgozatod. Keress egy témát, amiért úgy érzed, van értelme bemenni és teljesíteni a többi tárgyat. Merülj el benne, ne csak azért, hogy meglegyen a tárgyad, hanem hogy örömed leld benne. Sok diák elfelejti a kreditjei pipálgatása közben, hogy mennyire klassz tud lenni, mikor azt érzed, hogy értesz a szakmádhoz. Ez nem ugyanaz az érzés, mint mikor jól sikerül az egyik vizsgád, hanem amikor elkezdesz saját (szak)véleményt formálni és gondolkodni a szakmád nyelvén. Szerintem ez egy nagyon felemelő érzés tud lenni.



Egyébként ismerős a történeted, velem is ez volt. Mikor először elkezdtem a szakom (egy másik képzés mellett), én is összeomlottam lelkileg. Buktam majdnem minden tárgyam az adott félévben és egyre kevesebb erőm volt a sok kudarc miatt újra megpróbálni. Persze mindenki gyengeelméjű, rossz képességű, lusta szarnak tartott (a kurvázás mellett, mert az konstans ment, mi mást csinálnának egy csajjal műszaki szakon, aki lekoppintja őket). Senki sem tudta, hogy mennyit harcoltam magammal lelkileg, hogy egyáltalán fel tudjak kelni az ágyból és be tudjak menni órára. A magánéletem napról napra hullott szét, olyan emberek fordítottak hátat nekem, akikről sosem gondoltam volna, hogy megteszik és mellé az a végtelen rosszindulat, amit egyesektől indokolatlanul kaptam... Nekem is ki kellett szellőztetnem a fejem. Elfogadtam, hogy nem tudom megváltoztatni azt, ahogy rólam gondolkodnak, de meg tudom változtatni azt, ahogy ez a történet végződik. Én nagyon szerettem volna, ha néhány év távlatából tudok erre az egészre legyinteni és magam helyett tudom őket sajnálni inkább. Újra nekimentem a képzésnek és emelt fővel csináltam meg a tárgyaimat úgy, hogy közben tényleg a szívemhez nőtt a téma. Az emberek miatt utólag is utálom az életem azon időszakát, de mivel szeretem a szakmám, szeretem azt az embert is, amivé tett. Próbálj meg így viszonyulni ehhez te is.

jan. 20. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként is: innen szép nyerni.
jan. 20. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

"úgy érzem az életemnek nincs értelme e nélkül, mert nagyon szeretnék avval foglalkozni, amit tanulok" - "sokszor volt úgy, hogy nem kaptam a motivácót arra, hogy miért csináljam" - Akkor most melyik?


Jó lenne tudni, milyen szakról van szó és mikor kezdted el. Azt írod, még minimum 1 év lenne elvégezni. Ezek szerint a vége felé jársz, és ha eddig eljutottál, miért ne lennél képes befejezni? Nem te leszel az első és nem is az utolsó akinek a tervezettnél tovább tartottak a tanulmányai.


A megfelelési kényszer, a szorongás mélyebben gyökereznek, ezekkel kellene kezdeni valamit, mert nem fognak egyik napról a másikra eltűnni, bárhogy is döntesz.

jan. 20. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Az előző 2 válaszolóval egyetértek. A szorongást, megfelelési kényszert, stb. tényleg kellene kezel(tet)i. Én felkeresnék egy pszichológust a helyedben.


Szerintem ezt, hogy megéri-e, mindig egyénenként kell mérlegelni. Ismertem olyat, aki ~10 évig szenvedett egy amúgy nem annyira piacképes szakon, ő is úgy volt vele már a végén, hogy ha ennyi időt beleölt, akkor be akarja fejezni, de ha jól tudom, azóta sem dolgozik a végzettségével, tehát neki szerintem nem volt túl sok értelme, de ez egy kirívó példa.


Neked mennyi évedbe telt eddig az egyetem? Ha piacképes a szak, és lennének vele lehetőségeid, meg már nincs is több hátra 1-2 évnél, akkor én megcsinálnám a helyedben, de csak azután, hogy rendbe jöttem kicsit lelkileg.

jan. 20. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2023, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!