Műszaki szakoknál miért ilyen alacsonyak a ponthatárok? Állítólag nagyon nehéz szakok.




válasza:minden egyetemnek kell ilyen kvótákat állítania, hogy legalább hány diákja lesz, ebből hány százalék bukhat meg összesen, nem tudom mi áll a bme rendszerében, de valószínűleg hatalmas tételben kell felvetteket produkálniuk éppen.
csak azokat a tanárokat sajnálom egy kicsit, akik most majd a név helyes felírására is pluszpontot kell adjanak a zh-n, hogy tartsák a maximum buktatások arányát. mondjuk nem barmolják szét a szakképzést az egójukkal, akkor nem akarna minden gyerek szellemi képességeitől függetlenül diplomát, szóval ő bajuk, de azért na.




válasza:Mert sok hallgatót vesznek fel. Egy szakon, ahol mondjuk 10 embert vesznek fel, ott nem meglepő, hogy az első 10 kényelmesen 450 pont felett van, míg egy mérnöki képzésen, ahol 600 embert vesznek fel, ott simán lehet 400 alatti ponthatár a 600. diák esetében.
De a mérnöki képzés esetén a pontszám nem tükrözi a tudást, ezért felesleges itt ezt figyelembe venni.
#1
Ez nem teljesen így működik. Arra tényleg kap anyagi támogatást, hogy hány diákja lesz, nyilván, ha sok, akkor többet, de nincs maximális szám a bukások esetén.
Illetve van, de az a kitétel arra, hogy akkor keresztféléves tárgyat kell tartani. Az első pár félévnyi tárgyból ezek alapból szoktak lenni a BME-n, azért buktathatnak ott rendesen.
Későbbi félévek esetében volt, hogy trükköztek ezzel, mert nem akartak keresztféléves tárgyat.
Azért, mert műszaki képzéseken nagyon sok az állami hely, ebből adódóan sok hallgatót is vesznek fel.
Viszont, nagy a lemorzsolódás.Átlagosan plusz 2 félévet lehet számolni egy mérnöki bsc-re.




válasza:2, jó, azt most nem tudom, hogy mi a pontos vállalása a bme-nek az évre, mondtam valamit hasból, az alapján amit más egyetemekről tudok.
azt se tudom hogy ez az egész vállalós dolog nyilvános-e amúgy vagy elvileg titok, csak minden egyetemi város olyan pletykafészek, hogy ahol van valakim, onnan tudom ezeket a dolgokat. XD




válasza:#4
Az, hogy mikor kell keresztféléves tárgy, az pl. a TVSz-ben benne van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




