Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Nos, már 12 évesen eldöntöttem...

Nos, már 12 évesen eldöntöttem, hogy az orvosira szeretnék menni, de hála a szüleimnek, akik beleszóltak a dolgokba elküldtek műszaki suliba, érdekel ez a dolog is, de nem annyira, mint az előbbi. Mit tegyek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
Most jutottam el ahhoz a ponthoz, amikor már nem érdekel, hogy mit mondanak, én orvos leszek. Legjobban a kardiológiát, a traumatológiát vagy a sebészetet favorizálom, de nem tudom, hogy melyik egyetemre érdemes menni. Továbbá a tanulmányi eredményeim: 9-10. :az egészre tettem nagy ívből, úgy gondoltam, hogy elég, hogyha csak a 3. év végét és a 4. félévet húzom meg, hibáztam. Továbbá azt sem tudom, hogy miképpen tudok majd leérettségizni biológiából, mert nem tanított tantárgy nálunk (a nyáron már elkezdeném a felkészülést). Két válaszott tantárgyam lenne, a biológia és a fizika, ez a kettő elég-e egy orvosi egyetemre, mert mindenből 80% fölött akarok érettségizni, a tanulással nincs baj, csupán azt tanulom meg, ami érdekel és ami kötelező érettségi tantárgy. Mit javasoltok? Melyik egyetemre jelentkezzek majd és milyen tárgyat válasszak 2. válaszottnak a biológia mellé, fizikát vagy kémiát?
2010. márc. 12. 16:35
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:

Írhatnám h akkor is nekem van igazam, de inkább hagyjuk. Rendesen elbeszélünk egymás mellett....

Ha orvosira jelentkezik majd, akkor addigra úgyis utánajár ő maga is.

Mégegyszer sok sikert a kérdezőnek!

2010. márc. 15. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 anonim ***** válasza:
Na mi lett veled?
2012. jan. 26. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!