Kapunyitási válság?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


Nem igazán tudok kihez fordulni a kérdéseimmel (révén, hogy nincs relatíve "sikeres"/diplomás ember a családban), így marad a nagyközönség.


2 éves FSZ után jelenleg másodéves halgató vagyok BGE-n, (levelező, kermark) és így 24 évesen azt érzem, hogy sem a 2 éves nem okozott, sem ez nem okoz örömöt, egyszerűen nincsen kihívás benne, nem hinném, hogy bármivel is több lennék tőle, megtanulom, aztán el is felejtem az összes tantárgyat... Kérdem én, hogy nevezhetném magam majd "közgazdásznak" amikor év közben ugyan ötös vagyok szinte mindenből, de aztán fél évvel egy függvényt nem tudnék felrajzolni... mennyire szánalmas jelenség ez, hogy diákok tucatjai kerülnek ki így "közgazdászként".


25 éves koromban tudnék leghamarabb elkezdeni valami újat ismét, és nagyon gondolkozom a jogon, révén, hogy világ életemben érdekelt, mind a szóban forgó képzés, a történelem (jelenleg is kutatom, főleg közel kelet, II. VH), viszont azt nem tudom, mégis hogyan juthattam akkor idáig?.. Hogy egy szánalmas SSC-ben melózom 2 éve minden nap, és hogy utálok felkelni már szinte minden reggelen. Mégis mihez kezdjek, mivel foglalkozzak?


Megéri mondjuk a jogba belevágni 25 évesen, ráadásul levelezőn?... Mindenképpen ki szeretném próbálni, egyszerűen azt nem tudom fussak e neki harmadiknak a "karrier" kérdésnek.



2016. okt. 26. 16:38
 1/1 anonim ***** válasza:
Meg mindig jobb most belevágni, mint hogy egész életedben ezen bánkódj. Viszont előtte én mindenképp befejezném a kermarketinget, joggal jó párosítás. Ha a pénz nem akadály, akkor go for it!
2016. okt. 29. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!