Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Teljesen tanácstalan vagyok....

Teljesen tanácstalan vagyok. Mit tehetnék? (Hosszú lesz, továbbtanulás, pályaválasztás)

Figyelt kérdés

Nagyon régóta szenvedek már azzal, hogy mit kellene tanulnom, mi érdekel.

20 éves leszek már hamarosan, és sok rossz döntést hoztam már iskola terén. Még középiskola elején kereskedelem-marketingre mentem (már ezt megbántam, hogy nem próbáltam meg a gimit), mert anya is ebben dolgozott, de 1 év után rájöttem, hogy váltani szeretnék, egyrészt az osztályom miatt is, másrészt meg mert épp abban az évben elindult egy vendéglátós szak abban a suliban, úgy gondoltam, hogy az jobb lesz. Az osztályom nagy részét itt sem szerettem meg végül, a szakot meg pláne nem. Volt minden nyáron szakmai gyakorlat, és nagyon megutáltam, rájöttem, hogy nem nekem való, ezt nem tudnám csinálni. Elvégeztem, mert nem akartam másodjára is váltani, meg amúgy sem volt semmi más ötletem. De nem szeretnék ebben dolgozni.

Szóval ezután elmentem egyetemre. Alig vártam, hogy végre kiszabaduljak a középsuliból, és azt tanulhassam, ami érdekel, meg teljesen más közegben lehessek. Szép lassan azonban ez az öröm is alábbhagyott. Most még ezen a szakon vagyok (lényegtelen, hogy mi), de nem tudom, hogy mit csináljak. Úgy érzem, hogy megint rosszul döntöttem, pedig tényleg érdekel ez a szak, de van egy matekos része, ami egyáltalán nem megy nekem. Valószínűleg nem is fogom tudni teljesíteni azokat a tárgyakat. Sajnos soha nem voltam jó a reáltárgyakból, a matek érettségimnek is már örültem, hogy a kettes meglett. Úgyhogy most nem tudom még, hogy mit fogok csinálni, de így mindenképp egy humán szakban gondolkozom, februárban újra szeretnék felvételizni, legalábbis ezen gondolkozom nagyon. Előzőleg ezen a szakon kívül még egy nyelvszakot jelöltem meg, ahova viszont nem vettek volna fel. Egy másik nyelvszak érdekel igazán, ez pedig a német, mert minden ezzel kapcsolatos dolgot szívesen tanulnék, német irodalmat, nyelvészet, országismeretet és más kulturális ismeretet, és a későbbiekben is szívesen lennék mondjuk szakfordító, műfordító, vagy ilyesmi. De sajnos sosem tanultam németül az iskolában, csak angolul. Idén, már az egyetemen el akartam kezdeni németül tanulni, de pechemre az is ütközött az óráimmal, így nem tudtam felvenni. Angolból is emelteztem egyébként, de az anglisztika annyira nem vonz. Szerintem azt is megbánnám, amikor már ott lennék.

Köszönöm, ha elolvastad, és nem tudom, hogy kihagytam-e valamit, úgyhogy kérdezzetek nyugodtan.



2018. nov. 3. 18:45
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
94%

Az írásodból kiderül, hogy igazából magad sem tudod, hogy mit akarsz és ha mégis, azt eddig példa nélkül meguntad/feladtad.

Most pedig a germanisztika az, ami iránt annyira lelkesedsz...


Mégis miben tudnánk segíteni? Menj germanisztikára... de egyáltalán nem ismerünk, senki sem tudja eldönteni, hogy azt nem unnád-e meg, nem tetszene a közösség vagy szimplán nem unnád meg valami miatt.


A te életed, cselekedj úgy ahogy jónak látod.

2018. nov. 3. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:

Köszi, de igen, ezt írtam én is, hogy nem tudom mit akarok. A germanisztika az egyetlen, amit tényleg szívesen tanulnék, de ahogy írtam, nincs meg hozzá a nyelvtudásom.

Nem feltétlenül kell segíteni, annak is nagyon örülnék, ha csak leírná valaki, hogy ő mit tenne a helyemben, vagy akármi.

2018. nov. 3. 19:28
 3/17 A kérdező kommentje:
Egyébként azt nem értem, hogy miért írtad, hogy mindent meguntam, vagy feladtam. Egyiknél sem volt így. A középsulis közül mindkettőnél csak mentem arra leginkább, amerre a szüleim tereltek, de rájöttem, hogy egyik se nekem való. Egyetemen pedig sajnos a képességeim nincsenek meg egy részének a teljesítéséhez. Ezek közül szerintem egyik sem feladás, vagy megunás volt.
2018. nov. 3. 19:37
 4/17 anonim ***** válasza:
37%

Úgy látom, hogy túl kemény a kobakod és nem megy át rajta a lényeg.


Nincs meg hozzá a nyelvtudásod? Na vajon, mit kell akkor tenni? Igazi 20 milliós kérdés, ugye?


-A szabadidődben elkezded tanulni, tanárhoz jársz ha szükséged van rá és még sorolhatnám. Magyarul, fejleszted a tudásod.


Bár én egyáltalán nem értem, hogy hogyan is lehet szeretni egy olyan nyelvet és a hozzá kapcsolódó nagy halmazt, ha még odáig sem jutottál el, hogy önszorgalomból elkezded a tanulását.


Remélem érted mi az igazi probléma. Még te sem tudod, hogy mit akarsz. Ez a germanisztika cél is úgy hangzik, mint egy aktuális 5 percig izgalmas dolog és megint kifogsz dobni az életedből egy évet.


Ezért butaság a kérdés, mert először rendbe kéne tenni a fejedben a dolgokat, hogy mit akarsz az élettől, hova tovább stb.

Nem feltétlenül kell tovább tanulnod azonnal. Tölts el egy évet, valamilyen munkahelyen(árufeltöltő, stb.) és hagyj magadnak időt, mert látszik, hogy nem értél még meg a komolyabb dolgokra.

2018. nov. 3. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Vegyél vissza, mert kezdesz nagyon bunkó lenni. Honnan tudod, hogy nem kezdtem még el tanulni? Ezt miből sikerült leszűrni? Na itt a te 20 milliós kérdésed.

Nem szeretnélek megbántani, de végig olvastad amit írtam?

Elkezdtem itthon tanulni már jó ideje egyébként, de megakadtam. Tanár nélkül ez nagyon nehéz, nem tudom próbáltál-e már egyedül tanulni egy nyelvet. Magántanárt pedig nem tudok egyelőre finanszírozni sajnos. De még tanárral is lenne legalább 2 év, mire összehoznék egy erős középfokot. De addig kezdenem kell valamit magammal, és szeretnék is, csak nem tudom, hogy mit kéne.

2018. nov. 3. 19:54
 6/17 A kérdező kommentje:
És ne aggódj, dolgoztam már. Épp ezért is tudom, hogy nem szeretném úgy leélni az életem, hogy utálom, amit csinálok. Remélem, így már érted, miért vagyok erre rágörcsölve. Most kell(ene) kitalálnom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel.
2018. nov. 3. 19:56
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

A helyedben első körben mégiscsak megpróbálnám teljesíteni a matekos tárgyakat a jelenlegi szakomon (azt írtad, hogy tényleg érdekel a dolog egyébkéng). Ha konkrétan magántanárra nincs lehetőséged akkor korrepetálás, csoporttársaktól/felsőbb évesektől segítség, online elérhető ingyenes anyagok által próbálnám behozni a lemaradást.


Csak akkor felvételiznék egy másik szakra, ha nem tudnám elképzelni magam olyan munkakörben, mint amit a jelenlegi szakkal be lehet tölteni és/vagy nincs munkaerőpiaci értéke ennek a képzésnek.


Váltásnál két lehetőséged van: vagy kihagysz pár évet és megtanulsz olyan szinten németül, hogy felvegyenek germanisztikára, vagy elmész egy kisebb (rokon)nyelv szakára, ahol nem követelmény az előzetes nyelvtudás (pl. holland, svéd, dán, finn vagy akár keleti nyelvek) és minorként felveszed a németet.

2018. nov. 3. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
75%
Még ha tetszik is a germanisztika, nagyon keveset ér a munkaerőpiacon. A fordítói és tolmács pályák telítettek. Még ha élveznéd is az egyetemet, nagyon keveset tudnál kezdeni a diplomával. Ez sajnos általában igaz a legtöbb bölcsész diplomára. Ha nem érdekel vagy nem megy a matematika, akkor elsősorban a jogászat, a pszichológia, a szociális munka, az agrár, biznyos pedagógusi és az egészségügyi szakok jöhetnek szóba. Nézd meg a felvi.hu szaklistáját, hátha találsz valami olyat, amire eddig egyáltalán nem gondoltál, hátha el tudod magad képzelni abban a szerepben. Ne ragaszkodj a germanisztikához, nem éri meg, így különösen nem, hogy hosszú előzetes nyelvtanulás kellene. Légy nyitott, hátha felfedezel magadban más területekhez való vonzerőt is.
2018. nov. 3. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen mindkettőtöknek!

#7 Tényleg érdekel ez a szak, de most elég reménytelennek érzem. Nem szívesen hagynám itt pedig.

Viszont amit írtál a váltásnál, hogy elmehetnék egy másik nyelvszakra, és felvehetném a németet minornak, oda nem kellene nyelvtudás? Mármint a minorra?


#8 Tudom, sokszor olvastam már én is, hogy telített a fordító/tolmács szakma, de ha egyszer ezt csinálnám szívesen? És igen, írtad is, hogy a bölcsész szakok nagy része ilyen, ezért is nem gondolkozok azon, hogy miből van túlképzés. Én úgy tudom egyébként, hogy a jogászokra meg a pszichológusokra is ezt szokták mondani. Az eü. pedig azért van kizárva, mert rosszul vagyok a vértől és a tűtől.

2018. nov. 3. 23:40
 10/17 anonim ***** válasza:
37%

Ha jó vagy németből, ne menj germanisztikára, mert felesleges. Ha nem, akkor meg azért az. A fordítói-tolmácsi munkákat az fogja megkapni, aki élt kint német nyelvterületen, ott nőtt fel, félig német stb és RENGETEG ilyen van.


Szerintem menj el Ausztriába és csinálj ott valami szakmát, ha szereted a nyelveket, angolul is megértetnéd magad. Csak mindenképpen mondd, hogy németül is tanulnál, azt értékelik.


Vagy akkor a maradék itthoni humános szak. Vagy OKJ.


Hidd el, nyelvszakkal mehetsz majd SSC-be telefont csapkodni a portán és Word-ben dokumentumokat fordítani. Nem egy álomkarrier, bár fizetni lehet nem fizet rosszul.

2018. nov. 4. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!