Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Általános orvostudományi...

Általános orvostudományi karról fogorvostudományi karra van átjelentkezés harmadév után?

Figyelt kérdés
Sziasztok! Jelenleg harmadéves hallgató vagyok SOTE ÁOK-n. A tanév során rájöttem arra, hogy nem szeretném az orvosi hivatást gyakorolni, mert nem érdekel igazán ez a sok-sok betegség, a klinikai légkör és a képzési idő is hosszú (a rezidensi évekről nem is beszélve). Sajnos olyannyira kihat rám ez az egész dolog, hogy teljesn demotivált lettem az utóbbi időben és valószínű nem is fog sikerülni ez a félévem. Viszont a fogorvoslással más a helyzet. Rengeteg érv szól mellette. Többek között a rövidebb képzési idő, a diploma megszerzése utáni azonnali munkába állás lehetősége, a biztos megélhetés és a nyugodt munkakörülmények. Nem vagyok már annyira fiatal sem (24) és minél előbb szeretnék önálló keresetet és családot is. A kérdesem az lenne, hogy mi a módja annak, hogy harmadév után átjelentkezzek FOK-ra? A tanulmányi álagom minden korábbi félév során 4.5 feletti volt (gondolom ezt is számba veszik). Ha sikerül is az átvétel, akkor az első két év fogorvosi tárgyait egy félév alatt kell bepótolnom vagy nem úszom meg csúszás nélkül a dolgot? Előre is köszönöm a válaszokat! 🙂

2019. jan. 2. 10:29
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ezt mindenképp a TO-n kérdezd meg.
2019. jan. 2. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Szia, ugyan ebben a cipőben vagyok, csak PTE-n.

24 vagyok, 2 évet már lejártam AOK-on, idén váltottam.

Aokról fokra könnyebb, minden kreditemet átvették, bár van több ami kevesebbet ér fokon mint aokon a csokkentett anyag miatt.

Ezeket technikai kreditkent fogadtak el.


Nos, van 1-2 targy, ami aokon nincs, es epult ra kovetkezo tantargy, igy az ujra felvetelizest javasoltak.

Ujra erettsegiztem mert azota nott a ponthatar es amugyis ponthatarral kerultem be, es jobb lett igy sima volt a bekerules.

Most bent vagyok allami fokon, elso eveskent, mert 2 targy miatt ujra kell kezdjem az egeszet. Heti 1 gyakom van, es 1 eloadas. Szinte feleslegesnek tartom, de nincs mas utja. Szabadon valasztottat nem vettem fel, mert mar mind megvan kb, fizetni meg nem akarok kredit tullepes miatt.

Nyelvet tanulok mellette, meg a 3. eves targyakat olvasgatom neha hogy konnyebb legyen majd folytatni.


Viszont amirol mindenki elfelejtett beszelni !


Hogy ahhoz hogy allamin maradj, evi 15 kotelezo kreditet teljesiteni kell, vagy 2 ev alatt 20-at.

Nos, a beszamolt targyak ebbe nem tartoznak bele, igy ellehetetlenitettek azt hogy ne keruljek at 1 ev utan fizetosre.


Szoval 2 ev nagyon laza, aztan 3. evtol folytatom a fokosokkal. Es fizetoson :/


Iszonyat szar a rendszer es szivem szerint feladnam, de nem ezert kuzdottem eddig, ez van...


En is 25 leszek iden, es elsos vagyok...

2019. jan. 2. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Akkor is átraknak fizetősre, ha 2félév alatt nincs 36 kredited, plusz súlyozott átlag minimum 2.00 (van, ahol már 2.75)
2019. jan. 3. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
2, és nem tudsz 1 év után megint újra felvételizni? akkor beszámítanák a most elvégzett tárgyaid is és államin lennél megint...
2019. jan. 3. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
17%

Harmadévben már felejtős.

Első év után még át lehet. Ráadásul zökkenőmentesen..

2019. szept. 21. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!