Nagyon elrontottam? Késő?

Figyelt kérdés
Orvosira járok. Viszonylag jó átlagom lett, 3,61, de én nem érzem ezt elégnek, mert sokan sokkal jobbak lettek ennél. Megfogadtam hogy többet, jobban fogok tanulni,viszont nem sikerült. Nem részletezem, volt benne fáradtság, lustaság is, tudom, hibáztam. Emiatt úgy érzem, hogy nem vagyok ide való. Egy lusta dög vagyok, nem érdemlem meg, hogy maradjak. Közelít az első zh; tanultam rá, tényleg készültem, de már annyira mély lelki gödörbe kerültem, hogy úgy félek, mintha vizsgára mennék. Folyton azon gondolkozom, miért jöttem, akarom-e, akarok-e szenvedni. Igenis akartam, de elvesztettem a motivációm, besokalltam, félek hogy nem bírom már, és akkor mi lesz később? El szeretnék menni szakemberhez, de ha kiderül, hogy nem is ez az én pályám, és pályát tévesztettem abba beleőrülök,mert akkor mi más lehetnék, nem érdekelt soha más. Illetve nem lenne tiszta a lelkiismeretem, mert a könnyű utat választottam. Közben azon gondolkozom, hogy ha tényleg ez lenne az utam, akkor könnyen menne, hiszen amihez ért az ember azt könnyen veszi, de nekem ez most nagyon nem könnyű. Lehet nem nekem való? De akkor merre tovább? Próbálom összeszedni magam, de nem megy. Mit tegyek? Tartsak szünetet, nyugodjak meg? Ilyet mindenki átél? Lehet csak egy rossz időszak. Lehet, csak túllihegem a szorgalmi időszakot,hiszen a lényeg, hogy meglegyen. De másnak nálunk nem elég, szinte mindenki summa cum laudet akar, de félek nekem arra esélyem sincs, de nem is szeretnék, én csak boldog akarok lenni a szakmámban. Egyedül is vagyok, nem tudom kinek ezeket elmondani, akinek elmondom annyit mond rá, hogy akkor hagyjam ott, vagy gondolkodjak pozitívan, csináljam végig. Ha kihullok, majd akkor gondolkozzak merre tovább, de annyira nehéz, annyira szerettem volna ide járni, de sok az elmélet, és mi van ha csak azért jöttem, hogy legyen diplomám, már ezt sem tudom, nem tudom ki vagyok és mit szeretnék... Köszönöm a válaszokat előre is, és nem kell feltétlenül orvosisnak, vagy egyetemistának lenned, ha van tanácsod, szívesen veszem!

2019. márc. 12. 10:47
 1/8 A kérdező kommentje:
Azt még kihagytam, hogy annyira elegem lett, annyira elvoltam keseredve ezekkel a gondolatokkal, hogy úgy érzem teljesen lemaradtam az anyaggal, és ennyi volt, oda a vizsgaidőszak is, már elrontottam, és nem lehet behozni...
2019. márc. 12. 10:50
 2/8 A kérdező kommentje:
Még egy utolsó kiegészítés: elmondták, hogy hétről - hétre kell tanulni, különben esélye sincs az embernek a vizsgákra, de így hogy kimaradt 2 hét kb, van még esélyem behozni a lemaradást? Vagy adjam fel, esélytelen?
2019. márc. 12. 10:56
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Ha mindig orvos akartál lenni, és semmi más pályát nem tudsz elképzelni, akkor jó helyen vagy. A 3,61-os átlaggal mi a baj. Gondolom, az orvosi is olyan, mint más egyetem, a tanultak nagy részére sohasem lesz szükséged. Hogy milyen orvos leszel, nem attól függ, bemagolsz-e mindent, amit kell. Lazíts, nincs semmi gond!
2019. márc. 12. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Sokáig én is annak éltem, amit mások mondtak.

Anno megmondták, hogy a mérnöki pálya nekem túl nehéz lenne, erre vígan elvagyok, sőt még rengetegen kérnek segítséget tőlem, demonstrátor lettem, pedig az átlagom nem az első ötben van.

Ha mindig csak azt tanulnám, amit a suliban számonkérnek, már rég ott hagytam volna az egyetemet. Így viszont sok egyéb dolgot is tanulok a szakmán belül, csak azt soha nem fogják megkérdezni a vizsgán, ami néha szívás, mert egy egy kevésbé jól sikerült vizsga az én kedvemet is el tudja venni egy picikét.

Van egy haverom, hasonló átlaga van mint neked, orvosira jár ő is, és mellette tanul programozni, mert tudja, hogy milyen fontos is ez manapság, a sulit meg nem veszi véresen komolyan. Nyilván rengeteget tanul, de egyszer sem láttam még összeroppanni.

Gondolj abba, hogy neked az lesz a munkád, hogy másokon segíts, de jelenleg magadon segíts. Próbáld meg rendbe rakni az elméd, hogy tiszta és nyugodt tudj lenni mindig.

Ezek olyan dolgok, amiket lehet tanulni, de soha senki nem fogja neked iskolában tanítani, pedig az életben ezek az igazán fontos dolgok. Nekünk sokszor mondták már azt, hogy a szakmai tudás másodlagos. Az első, hogy milyen ember vagy, megbízható, rendes, értelmes.

Az orvosoknál is néha ez a fontos. Gondolj bele, ha nem tudsz empatikus kapcsolatot kialakítani a beteggel, cseszheted, hogy mindent tudsz, mert egyszerűen nem fog megnyílni és elmesélni a baját, gondját. Lexikon akarsz lenni, vagy orvos?

Persze ha kutató szeretnél lenni, akkor picit más a helyzet.

2019. márc. 12. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Kérdező HÜLYE VAGY!


Meglett minden vizsgád? Igen? Akkor mi a túrónak rinyálsz?!

2019. márc. 12. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Igazatok van, másnak vannak nagyobb gondjai is. Meg fogom tanulni valahogy azt, hogy csak magamra koncentráljak, és mások ne tántorítsanak el, olyanokkal, mint sosem lesz időm, meg szenvedés az egyetem, aztán szenvedés a munka... Összeszedem magam remélem.
2019. márc. 12. 14:12
 7/8 anonim ***** válasza:

Már régi kérdés, de azért szeretnék leírni valamit.


Az orvosi egyetem nehéz, és senkinek nem megy könnyen. Ilyet a többség átél, és akik nagyon motiváltak, azok is egy csomó tárgyat nem szeretnek. Abból, hogy orvos akarsz lenni, nem következik, hogy az egyetemet végig szeretned kell.

Szóval ne akard a tanulás minden részét élvezni. A tanulás munka, aminek értéke van. Orvoslást tanulni pedig nagy munka, aminek nagy értéke van. A sok feladat láttán időnként elbizonytalanodni teljesen természetes. Emiatt ne mardosson bűntudat.

Mindemellett persze törekedni kell minél nagyobb tudás elsajátítására. De ez egy gyakorlatias szakma, nem az ötösök megszerzéséről szól.


Egyébként pedig az a szakma való mindenkinek, amit csinálni szeretne. (Feltéve persze, hogy alkalmas a megtanulására és elvégzésére, de a 3.6-os átlagod bizonyítja, hogy te az orvoslás megtanulására alkalmas vagy.) Szóval, ha te az orvoslást azért választottad, mert orvosként dolgoznál szívesen, akkor ez a pálya neked való.

2020. ápr. 28. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszi a választ(válaszokat)! Nekem is, remélem másnak is hasznos lesz. Érdekes volt visszaolvasni, hol voltam 1 éve, és most. Rájöttem, hogy nem a világvége, ha esetleg nem jól döntöttem, és a döntés után is megváltozhat az ember véleménye. Most szüneteltetem az egyetemet, beadtam pár más helyre, illetve lehet folytatom ezt, még nem tudom biztosan, kicsit okosabb leszek a felvételi után, hogy egyáltalán mik közül választhatok.
2020. máj. 3. 18:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!