Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Ti mit gondoltok erről a...

Ti mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelt kérdés
Egy fiúval alakulóban van a kapcsolatom. Tegnap úgy volt, hogy kettesben megyünk majd el bulizni, de aztán mondta, hogy inkább bemutatna pár barátjának. Mire odaértünk a barátai már eléggé ittasak voltak már. Én nem akartam inni mert előtte nem ettem semmit, + bevettem 2 szem betalocot is a szívemre. A barátai erőltették, hogy igyak. Én meg nem akartam, hogy hisztisnek nézzenek vagy ilyesmi, úgyhogy úgy voltam vele, hogy a pezsgőtől nem lehet bajom. Megittam 2 pohár pezsgőt utána meg elájultam. Elég hamar magamhoz tértem, aztán a fiú mondta, hogy aludjak náluk mert utána is nagyon furcsán éreztem magam (buszom már nem volt mert nagyon késő volt, messze laktam és anyáékat sem akartam felhívni olyan állapotban). Szóval elmentünk hozzájuk és azt hittem, hogy tényleg hagy majd engem aludni. Ehelyett rám gerjedt, elkezdett volna vetkőztetni. Én visszautasítottam, mondtam neki, hogy nem vagyok könnyű préda, ha egy éjszakára kellek akkor azonnal fogom magam és ott is hagyom. Aztán még próbálkozott egy darabig, de én mindig leállítottam. Aztán az anyukája felébredt, hogy valaki matat a fürdőszobában, és így sikerült bemutatkoznom (mondanom sem kell, hogy nem így képzeltem volna el az első találkát). Másnap reggel a fiú megint próbálkozott, megint visszautasítottam. Cikinek érzem a helyzetet, hogy egy randin elájulok, de igazából arra is gyanakodtam, hogy valamit bele rakhattak a pezsgőmbe, szerintetek jól gondolhatom? És ezt a helyzetet ti a fiú helyében, hogy kezeltétek volna? Kellemetlen lettem volna, vagyis ciki, ti is rá gerjedtek így valakire? 17/L
2011. nov. 4. 20:25
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
79%
Szerintem ezek után nincs miről beszélni, nem azon gondolkoznék ciki-e hogy a pasi előtt elájulok, hanem azon hogy lerázzam magamról az ilyen b*rmot... Nekem fura hogy te ezek után még szóba álsz vele, nem vagy könnyű préda, de még azon gondolkozol ciki-e előtte elájulni... Plusz leakart vetkőztetni? Ott helyben rúgtam volna tökön... Aztán reggel a lehető leggyorsabban leléptem volna, többet látni sem akarnám, hanem keresni egy olyan srácot akit az érzelmek vezérelnek nem pedig a szex... 14L
2011. nov. 4. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
58%

Betalocra pezsgőt?Te most őszintén normálisnak tartod magad??????

Tilos betalocra inni,még egy kortyot is!

A pezsgő pedig az az ital,ami a legtovább benne marad a szervezetedben,magyarán soká tart,míg megemészted,mire kiürül,több mint 10óra b*szki.


Örülj,hogy nem d*gott meg a srác.


És igen,alkohol hatására elő tud jönni a vonzalom még oylan iránt is,aki józanul egyáltalán nem tetszik.

2011. nov. 4. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 A kérdező kommentje:
Normálisnak tartom magam... attól függetlenül, hogy tudom, hogy mekkora marhaság volt.
2011. nov. 4. 21:00
 4/21 anonim ***** válasza:
Azt gondolom, hogy mivel rólad volt szó, neked kellett volna észnél lenni. Gyógyszerre nem kellett volna ráinni, akárhogy erőltetik, mert inkább nézzenek kényesnek, minthogy néhányan kihasználva a bódultságodat magukévá tegyenek úgy, hogy nem is tudsz róla. Ezek után vagy hazatelefonáltam volna, hogy jöjjenek értem, vagy taxiba ülök, de biztos nem egy félig idegen fiú ágyában töltöm az éjszakát, remélve, hogy majd békén hagy. Ne vádaskodj, nem raktak az italodba semmit, te egyedül is szépen kiütötted magad, aztán ezt tetézted az ottalvással. Nos, okulj az esetből és legközelebb viselkedj úgy, hogy ne keverdj ilyen helyzetbe, mert sokkal rosszabb is lehetett volna.
2011. nov. 4. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
Furcsa hogy annak tartod magad. szerintem nem vagy az ha ezek után a fő kérdésed az hogy ciki e összeesni az első randin.
2011. nov. 4. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:

szegény :( sajnálom

először is igérd meg hogy lese szarod ezentúl a gyerkeket, mert egy féreg, hogy egy lányt ilyen állapotban meg akarjon dugni

undorító!!! ne foglalkozz vele többet, nem ér semmit sem

nem volt ciki, nem szabadott volna inni

a barátai is egy idióták

de ezt az első válaszoló is megmondta 14 évesen

ne foglalkozz ezek után vele semmi féle képpen!!!

2011. nov. 4. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:
Akkor szerinted nem vagyok az, nem igazán érdekel, mivel a kérdés nem erre volt kiélezve... magamtól is tudom, hogy nem volt okos dolog, mint ahogyan ezt már írtam feljebb is. okultam az esetből nyílván, utólag persze már máshogy látom, de attól még nem hiszem, hogy valakit le kellene hülyézni. Azért kösz a válaszokat!
2011. nov. 4. 21:36
 8/21 A kérdező kommentje:
Jah és a normális válaszolóknak is köszönöm szépen, azt hiszem igazatok van, még akkor is ha ezt így elég sz*r érzés belátni.
2011. nov. 4. 21:38
 9/21 anonim ***** válasza:

Abban biztos vagyok, hogy nem raktak semmit a piádba, elég volt csak a Betalocra inni...

Az más kérdés, hogy a jószándék megvolt, ha ki akara használni a helyzetet...

Abban biztos vagyok, hogy ez a történet kellően minősített mindenkit, a srácot nem az erkölcsi felelősségérzetéért szertjük, téged meg nem az eszedért. Nem csak a pia miatt, hanem ezek után, még filózol, hogy nem gáz-e a szitu, és kell neked a pasi.

2011. nov. 4. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
Nem mondtam hogy hülye vagy ezt te írtad....csak annyit hogy nem vagy normális, nem ugyanaz.
2011. nov. 4. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!