Egy 17 éves lány akinek nincsenek barátnői az mégis hogyan vészeli át ezt a problémákkal teli időszakot? (szerelem leginkább)

Egyáltalán nem vagy sorskivetett! Erre ne is gondolj! Nekem sincsenek barátaim, egy darab sem, pedig én már 29 vagyok. Néha hiányzik, néha úgy érzem csak púp lenne a hátamra. Nem vagyok ugyanis jó 'kapcsolat-fenntartó'.

Azt írod nővéreddel nem tudod megbeszélni a dolgaid. Miért? A kora miatt? Vagy mert a nővéred? Annyi idős vagyok, mint ő, hidd el, abszolút megértene téged és tudna segíteni. Nem öreg még ő sem. :) Szerintem próbálj meg nyitni felé. Meglátod, jól fog esni.

Itt nyugodtan írhatsz.

Csak fogalmazd meg rendesen, mi a gondod... és laza mozdulattal legyints majd arra a pár hülyére, aki különböző poénos válaszokat ad.

Tizenhét évesen én is ugyanígy éreztem, mint te. Nem voltak barátaim, a szüleimmel katasztrofális volt a viszonyunk, az öcsém meg nagyon kicsi volt még (3 éves), ráadásul mindig kiidegelt a vonyításával. A "barátnőim" cserbenhagytak, pont mikor a legdurvább korszakomat éltem, és egyetlen barátom a naplóm volt, azaz "Kedves Jövőbeli Önmagam". Ha őszinte akarok lenni, a mai napig is az én egykori önmagam a legjobb barátom.

Aztán jött az egyetem, koli, szobatársak, csoporttársak, bulik, és rájöttem, hogy vannak még emberek, akikben meg lehet bízni. Úgynevezett "legjobb barátnőm" a mai napig nincs, de itt van a leendő férjem, aki nemcsak a párom, hanem a barátom is. Így érzem kereknek az életem. Meg itt vannak a közösségi oldalak, pl. ez is. Itt aztán lehet dumálni! :)

A lényeg, hogy szerintem nem nagyon kell erőltetni a barát nő témát, a kapcsolatok mindig változnak, elmennek emberek, jönnek mások. Így szép az élet... :)