Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Miért érzem én ezt baráti...

Miért érzem én ezt baráti megcsalásnak, amit a barátnőm csinál?

Figyelt kérdés
Sziasztok, 21 éves lány vagyok. Tavaly ismertem meg egy velem egykorú lányt akivel nagyon hamar barátnők lettünk. Úgy éreztem vele bármit megoszthatok, bizalmasan kezelte, senkinek sem beszélt róla, és ő is azt mondta, csak nekem mondja el legféltettebb titkait. Nem egy városban lakunk, de sok időt töltöttünk együtt, és otthonról is napi szinten skypeoltunk. Rajtam kívül egy barátnője volt, akiről viszonylag sokat mesélt, de vele sem volt olyan jó sosem a viszonya, állítása szerint, mint velem. Aztán történt egy olyan dolog, amiért ők ketten összevesztek, és ez a másik "barátnő" elkezdte őt nyilvánosan rágalmazni, ami rosszul esett neki és a padlóra került tőle lelkileg, csak én maradtam mellette. innentől kezdett igazán bensőségessé válni a kettőnk kapcsolata. igazi "jóban-rosszban egymás mellett" barátság lett. rengeteg közös dolgot találtunk ki, amit csak mi értünk. csak később újra felbukkant ez a barátnő, és kimagyarázta magát, és így újra barátnők lettek. eljött az idő hogy bemutatott neki. mi is jól kijöttünk egymással, csak onnantól kezdve hogy ő meglátta, hogy nekem milyen komolyan jó a viszonyom a barátnőmmel (elnézést ezért a sok szóismétlésért), elkezdett irigykedni, és egyre jobban benyalta magát hozzá. egyre többet találkoztak, mindent megtett azért, hogy jó sok közös programjuk legyen. a szomorú az egészben, hogy azokat a dolgokat, amiket előtte mi ketten csináltunk, és mi találtunk ki, már ez a barátnőm azokat is vele szereti csinálni. én voltam mellette amikor átb*szták, tartottam benne a lelket, azzal az emberrel szemben, aki átvágta, és most pont vele van jóban, engem pedig már-már elfelejt. főleg az esik rosszul, hogy ugyanazokat csinálja vele, amiket mi kezdtünk el. olyan érzésem van, az a sz*rkavaró csaj jó színésznő, és besározott engem valamivel, amit a bnőm elhihetett (ez csak az én gondolatom, egy a sok közül). ha próbálom megbeszélni vele ezt, kitér előle, hogy nem beszél róla, mert ők régi barátok, és védi és ápolja ezt a barátságot. szeretnék választ kapni, miért érdemlem tőle ezt? ha elmondom a véleményem egyből támadásnak veszi. ezt az egészet úgy érzem, mint egy baráti megcsalás. sokat töprengek ezen. szeretném itt meghallgatni néhány ember véleményét, és tanácsot kérni, mit tehetnék? köszönöm szépen!

2013. ápr. 4. 01:51
 1/9 anonim válasza:
Barátkozz egy ideig masokkal... Elobb utobb ugyis megtortenik ez az egesz h osszevesznek es a csaj majd egybol hozzad futni...:)
2013. ápr. 4. 02:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

"Sziasztok, 21 éves lány vagyok."


Ha ezt nem írod ki akkor vagy azt hittem volna hogy 14 évesnél nem vagy több, vagy azt hogy egyenesen egy lelki segélyes csoportterápiáról vagy.

Ez az "én barátnőm és nem lehet a tied" kb nagycsoportos ovis szint szerintem.

2013. ápr. 4. 04:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Igaz, úgy van.
2013. ápr. 4. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Igen, így gondolom én is, kislányom is ezt csinálja a barátnőjével, oda-vissza, kölcsönösen :) Jaa, csakhogy ő még 10 éves :)

A másik, a lány akit tavaly megismertél, még nem barátnő, csak egy jó ismerős, a barátság hosszú idő alatt alakul ki, majd az idő bebizonyítja, hogy barátnők vagytok-e!

Nekem 2 nagyon jó barátnőm van, egyiket 12 a másikat 14 évesen ismertem meg, 3-an vagyunk barátnők. Most vagyunk 40 évesek :)

2013. ápr. 4. 04:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de tuti 21 éves vagy? Még 12-nek is nevetséges ez...
2013. ápr. 4. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Egy barátság mélysége nem az együtt töltött idő függvénye.

Külföldön élek, sok barátom van, akivel napi szinten tartom a kapcsolatot, mégis a legjobb barátnőm az, akivel évente négyszer találkozok személyesen.

2013. ápr. 4. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Hmm ha jobban belegondolunk ebben a "kapcsolatban" te voltál a szerető, hiszen:

1. te voltál a friss, az új

2. a régi barátnő "észbe kapott" miután megneszelt téged (mint a házastársaknál)

3. és most lekoptat téged a másik, ha már újra működik a kapcsolatuk (mint amikor egy szeretőtől kell megszabadulni)

4. te tudtál a másik csajról, hozzád ment panaszkodni ez a csaj (mint a szeretőhöz szokás) ő viszont nem nagyon ismert téged, és nem tudta milyen a kapcsolatotok.


Szerintem ne vedd megcsalásnak, keress más barátot. 21 évesen könnyen talál még az ember!

2013. ápr. 4. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Ez a kapcsolat nem barátságnak tűnik... (Mint ezt már az előttem író megfogalmazta.) Jó lenne, ha végig gondolnád, hogy barátság, vagy "másfajta" ragaszkodás fűz össze benneteket.
2013. ápr. 4. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Megcsalásról kizárólag szerelmi párkapcsolat esetén beszélhetünk. Tehát ez kilőve, hacsak nem vagytok leszbikusok. (Semmi bajom velük, nem lenézően írtam.)


A barátság pedig nem kizárólagosság, nem tulajdonbirtoklás. A barátságnak önkéntes és kölcsönös alapon kell működnie, de nem várhatjuk el, hogy a másik mással szóba se' álljon. Tehát a Te hozzáállásod is furcsa kicsit, engedékenyebbnek, lazábbnak kellene lenned.

Én már rég megtanultam, hogy ez az ún "igaz barátság" nem létezik, ez csak egy illúzió. Az a nagyon bensőséges "jóbanrosszbanegyütt" feeling csak ideig óráig tart, aztán az emberi természet változatosság iránti igénye beleszól. Aztán idővel újra kialakul valakivel, akár ővele, akár másvalakivel. Ha a barátnőd nem bántott meg, nem tett direkben ellened semmit, akkor ne duzzogj, ne üldözd el a fruszrált elvárásaiddal őt. És nem ellenszenvből írtam ezt, csak ismerem az emberi természetet: az elvárás "lázadó kamaszt" csinál a másikból.

Tedd helyre fejben az értékrendet és próbáljatok pl hármasban programokat csinálni.

2013. ápr. 4. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!