Mi volt az a dolog az eletedben, ami valtozasra kesztetett es ezaltal tudod ertekelni es maskepp / jobban elni az eletet?

Sajnos semmi. Nekem nincs motívációm. Kellene valami vagy valaki, ami/aki miett érdemes változni. De amíg az nincs nem látom értelmét az erőfeszítéseknek.

Bocsi, gondolom nem erre a válaszra vártál.

Sosem volt egy konkrét esemény ami megváltoztatott. Az élet nem egy luxusút minden kényelemmel, sokkal inkább egy kegyetlen harc, talán ennek a dolognak a felismerése volt, ami mondjuk megváltoztatott. Korábban soha nem foglalkoztam semmivel kizárólag a pillanatnyi élvezettel. Ha cigi kellet rágyújtottam, ha inni akartam ittam, ha megkívántam az ételt ettem, még ha nem is voltam éhes, mozogni nem szerettem mindig a legkisebb erőfeszítés volt a cél. Ezért nagyon dagadt voltam, napi szinten dohányoztam, drog és alkohol problémáim voltak és mára már azt is tudom, hogy megvan a nyers hangulata annak, ha azért hív fel anyám hogy most kutatták át a lakást a rendőrök.

Aztán ahogy telt az idő, észrevettem, hogy mentális problémáim is kialakultak. Ez azóta már kiderült, hogy bizony jó eséllyel a szüleim nevelési technikáinak köszönhető. Az önképem olyannyira torz volt, hogy valószínűleg sosem fogja elérni a normális emberekét. Kisebbségi érzetem van, mindenből csak a rosszra emlékszek, nem tudok örülni szintes semminek, gyakran kiváltó esemény nélküli, erős hangulatingadozásokat (egyszer kirobbanó életöröm, aztán egy fél gondolat hatására mély letargia) élek meg, paranoid személyiségzavar közepes súlyosságú tüneteit is mutatom néha. Mindennek a tetejébe érzelmi intelligenciám egy szelet kenyérével vetekszik pl. 25 évesen voltam először szerelmes, ami elég rosszul is végződött.

Komoly kapcsolatom sosem volt, és ahogy olvashatod, elég elszántnak kell lenni a hölgynek, hogy ezt a sok mindent elbírja annak érdekébe, hogy élvezhesse a lelkületem állítólag izgalmas voltát. Persze ez a kép a múlt, amikor a harc koncepcióra ráeszméltem sok minden megváltozott. Nem kell félreérteni, nem az emberek ellen harcolok. Ma már nagyon megváltoztam, egy emberen sem tudnék átgyalogolni, hogy nekem jobb legyen, sőt rájöttem, hogy az egyetlen dolog, aminek igazán felvidít, ha örömöt tudok adni másoknak. A harc pedig leginkább arról szól, hogy belemenekültem az egyetlen olyan dologba ahol nem kell többektől függnöm. Ez pedig a munkám. Gyakorlatilag ennek élek, annak ellenére, hogy már kevésbé hozza azt az élvezetet, amit régen nyújtott. Ellenben elbújhatok mögé a gondolataim elől. Illetve ilyen módon fejlesszem a kitartásom, és folyamatos stresszhelyzetbe tartom magam. Ami nem öl meg az erősebbé tesz, alapon gondolkodok a munkaterhelés szintjén.

A harc a jövőmért folyik, a legnagyobb álmom, hogy családom lesz, akiket ez akár milyen fura már most teljes szívemből szeretek. Igaz nem ismerem őket, talán sosem fogom, de ennek felismerése is segített azért, hogy ma már más a helyzet Pl. ritkán gyújtok rá, nincsenek alkohol és drogproblémáim, viszonylag jól keresek, napi szinten sportolok és rendezett életet élek. Kapcsolatom továbbra sincs, de szeretek valakit, aki igaz sokkal inkább "fogadott bátyként" tekint rám, de az, amit iránta érzek sokkal mélyebb mint az előbb említett első szerelem. Van mellette más valaki is, szerencsétlen srác hasonló cipőben jár, csak ő még vele is lakik, őt szívesebben látnám az oldalán, mint magam, hiszen tudom, hogy ők nagyon összeillenek, nekem pedig még nagyon sokat kell dolgoznom azon, hogy csak megpróbálkozzak valamilyen kapcsolattal. Jobb ha félre áll az ember és nem csak magára gondol. S ha kifutok az időből, akkor sem lesz semmi. A sok minden, amin át kellett mennem az én és mások hibáiból érzelmileg megegyezett, kitartó, magas tűréshatárral rendelkező személlyé tett. Bevallom még nem is olyan régen volt, hogy álomba bőgtem magam, ahogy arra gondoltam, hogy sosem lesz családom és egy idő után visszasüppedek emiatt oda ahonnan jöttem. Ez azonban megszűnt. Tudom, hogy bármit is hoz a jövő, nem fogok megtörni mert ha feladom akkor még azt a kis esélyt is eldobom magamtól ami mögött egy jövőbeni boldog élet halvány lángja pislákol.

Szóval az én változástörténetem se nem boldog se nem szomorú, csupán életszagú.