Nagy gondot jelent számomra, hogy egyszerűen nem tudok barátkozni. A suliban is csak általában egyedül vagyok, néha beszélgetek a padtársnőmmel, de ő sem olyan mint egy igazi barátnő. Egyszerűen nem tudok barátkozni, nagyon félénk vagyok. Mi tegyek?

Nem mondom, hogy "örülj neki". Azért nem mondom, mert Téged ez zavar. Tehát akkor tényleg gond.

(Van akit nem zavar, jól elvan magában.)

Alkati dolog is ez persze, és azt hiszem, főként azokkal fordul elő, akik hajlamosak saját magukat (esetleg a többieket is egyszerre) kívülről látni, miközben beszélgetnek, kommunikálnak, reagálnak.

Talán az segít, ha őszintén a másikra próbálsz figyelni. Tudatosan. Megpróbálhatnád elképzelni, mi jár a fejében éppen, vagy mit érezhet. És nem a saját(esetleg csak képzelt) korlátaidra figyelni, hanem kizárólag a másik személyre. Mintha csak befogadnánk valakinek a gondolatait, érzelmeit, saját reakciók nélkül.

A nyitottságot tanulni kell, nagyon kevesen születnek vele. Sokan csak évtizedek után jutnak el oda, hogy nyitottak legyenek a többiekre. Gyakoroljuk, és fokozatosan majd egyre jobban megy. Meglepő tud lenni, hogy egy ilyen elhatározással kezdett napon mennyi új információt kaphat az ember...

Próbálkoztál azóta ismerkedni?

Sikerült?