Emberre mondják, hogy darab?

Hát, jogos a kérdés, így kicsit "necces" a sarab: önmagában nem lenne vele baj, ha sormintáról beszélünk, és "juhászlegény mintákról", szóval nagy gyerekek (pláne felnőttek) között ez nem lenne "üldözendő nyelvi igénytelenség". Azonban a sormintát rajzoló kis alsósok esetében – akik még éppen tanulják, hogy hogyan is kellene szépen beszélni, mikor milyen szót illik és nem illik használni – már valóban rossz szokások felé vihet el egy ilyen ártatlan "darab"-ozás. Ők még nyilván nem tudnak annyira különbséget tenni – nyelvhasználati szempontból – aközött, hogy játékbabákról, rajzolt figurákról vagy az oszályban lévő gyerekekről van szó: ha az egyiket elkezdjük darabozni, akkor tartanék tőle, hogy a másikat is (az élő embereket is) "ledarabozza" majd, annak meg nem fogunk örülni ugye. :-)

De ez csak saját vélemény (értsd: józan eszem, nyelvérzékem, egyszerű szülői meglátásaim alapján). Hogy pedagógiailag van-e erre valami szokás, "szabály", hogy hogyan "kell", hogyan célszerű, azt nem tudom. Nyilván valamikor meg kell tanulnia a küönbséget tenni, de szerintem az később alakul ki, kár volna már előtte belerondítani a dologba egy ilyen rossz berögződéssel.

Amúgy ha "kicsúszik" egy ilyen, az sem tragédia, én mondjuk azt tenném – ha észrevenném magamon egyáltalán :-) –, hogy kijavítanám magam: "...illetve egy juhászlegényre azért nem mondjuk hogy 'darab', ugye gyerekek?, tehát hány juhászlegény követi egymást?" Ez szerintem nem szégyen, és így még pozitívra, hasznosra is fordítanám az esetet. :-)

(Aztán ha gyerek megmondja, hogy nincs azzal baj, mert csak rajzokról beszélünk, nem emberekről, akkor meg neki van igaza – nálam még ez sem szégyen! ;-)