Mennyire van szokásban a "kapuban beszélgetés", ti voltatok hasonló helyzetben?

Pesten külső kerületi kertvársoban az utcaszakaszunk (2 utca közti) kb. 10 házában lakóknak köszönünk. Az egy-két házzal arrébb lakókkal általában váltunk pár szót, ha pl. ház elött kertészkedünk.

Kilélezámú településen, illetve az ország Keleti, É-Keleti térségében még gyakori ez a fajta beszélgetés.

Úgy képzelem el, hogy régebben ilyesmi gyakoribb volt. Mostanában valahogy nem lehet szinteket tartani a kapcsolatokban, pedig mennyivel jobb lenne. A szomszéd, ha kedves és szimpatikus, akkor sem potenciális jóbarát, és jól is van ez így. Nem kell átjárni egymáshoz, nem kell megosztani a családi életünket vele, nem kell meghívni a gyerekét vagy az unokáját a szülinapi partira, nem kell traktálni egymást a magánéletünkkel, mert neki is van, és pont olyan mint a mienk. Lehet viszont jó viszonyban lenni, kedvesnek, udvariasnak, köszönteni egymást mint jó ismerősök, kicsit negállni (fél óra az kicsit) beszélgetni, akár még segíteni is egymásnak ezen a szinten maradva (bevinni a nehéz szatyrot, levágni a füvet az utcafronton, vinni egy marék cseresznyét) annyira hiányzik ez mostanában mindenhonnan. És tudom, hogy voltak padok a ház előtt, szerintem semmi nem tesz olyan biztonságossá egy környéket mint a ház előtt ücsörgő nénik és bácsik. Ismerek egy csomó embert a környéken, szívesen beszélgetek velük, nagyon kedvesek, néha fontosabb témákat is érintünk a világ dolgairól, örülök mikor találkozunk, de nem akarom, hogy beüljenek a konyhámba, nem akarok belemélyedni az életükbe, nem szeretném megosztani velük az enyémet. Ettől ezek még fontos és azon a szinten szoros kapcsolatok számomra. Ha behívnának egy kávéra, tudom hogy nekem is be kellene hívnom őket majd, és semmi kedvem az egészhez.