Hogyan engedélyezhették az István, a király rockoperát a szocializmusban?

Az István a király igazából egy történelmi köntösbe öltöztetett '56-allegória a karizmatikus, alapjában véve rokonszenves, hiteles (hiszen jót akar!), de a valódi szocialista haladást akadályozó (mert a pogányok, i.e. csúf reakciósellenforradalmárok közé keveredő) ortodox keresztény (reformkommunista) lázadóról (Koppánynagyimre), akit bár ettől nagyon szomorú lesz, kénytelenségből, hogy épülhessen tovább az újtípusúszocialista (ezt jelenti az európaikeresztény/katolikus) legyőz (kereszténynémet, értsd szovjetorosz segítséggel) és a szovjet pártfőtitkár (Sarolt) nyomására kivégeztet a szürke, szorongós, kisemberi, de a konszolidáció nagy munkáját elvégezni képes, haladó szellemű Istvánkádárjános, utána pedig minden szép lesz.

Az embereknek el lehetett adni, mert amúgy tényleg jó, tartalmilag pedig.... A pártbizottság jobb vehikulumot az '56-ellenes kádárian kerülőutas-óvatoskodó-vidámbarakkszellemű propaganda számára nem is találhatott volna.

Aztán utóbb félrecsúszott a dolog: már nem szokás az eredeti értelme szerint magyarázni, és jókora kultusza lett, de ez már egy másik történet.

Nos, 4-es, furcsa, de tudott dolgok ezek.

L. pl. itt:

„A bemutató történelmi szerepének ismeretében ma már különösen hangzik, de 1983-ban az ellenzék sem lelkesedett egyöntetűen az István, a királyért - volt, aki a művet csak János, a Kádár néven emlegette -, mert úgy vélték: a darabban túlságosan is sok párhuzam fedezhető fel a kereszténységet külföldi papok és lovagok segítségével hazánkban meggyökereztető István, illetve a hatalmát orosz tankok által fenntartó pártfőtitkár között.

Húsz év távlatából mindezt persze belemagyarázásnak értékelhetnénk - ha nem tudnánk maguktól a szerzőktől, hogy azért kaphattak engedélyt a bemutatóra, mert darabjukat a pártközpontban a Szent István=Kádár János, Koppány=Nagy Imre sémára felfűzve vélték helyesen=rendszerhűen értelmezni. Ráadásul az alkotók némelyikének nyilatkozatai is ebbe az irányba mutattak. Amikor például Koltay Gábort a Filmkultúra című folyóirat 1983 márciusában az általa jegyzett Illés-koncertfilmről kérdezte, a rendező így értékelte munkáját: >>A popzene alkalmas kiindulópont arra, hogy a hatvanas évekről, az ifjúsági kultúráról, egy olyan értékeket hordozó mozgalomról gondolkozzunk, amely a mi szocialista rendszerünk - büszkén mondhatom - mindannyiunk által szívesen, tiszta szívvel, őszintén felvállalható eredménye.<< Bródy János korabeli szavai szerint pedig István király felismerte, hogy >>béke és biztonság kell, országépítés kell, jobbat és többet kell adni az önnön érdekeit nem mindig felismerő népnek, amely az idegen befolyástól a nemzet önállóságát, a hajszálgyökerek elvesztését félti<<. Ezek után nem meglepő, hogy az előadásról készült film a játékfilmszemlén elnyerte a Kommunista Ifjúsági Szövetség különdíját, Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára pedig így vélekedett: >>Az ifjúság körében sohasem népszerű kompromisszumoknak is meggyőző értelmet, emberi tartalmat adott a darab.<<” <— [link]

(Amúgy hahahaha.)