Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Hogyan lehetnék népszerű?

Hogyan lehetnék népszerű?

Figyelt kérdés

Sokat gondolkozom azon, hogy a népszerűség vajon olyan dolog-e, amiben sok embernek része van, sok ember viszont akárhogy törekszik sose fogja elérni?

Ugyanis bármit teszek, eltűnnek mellőlem az emberek. Sose volt sok barátom, mindig csak 1-2, de azok az idő múlásával (pl. másik iskolába vagy városba kerültek, netán párjuk lett) elkoptak. Nyilván az élet rendje, hogy amíg egy helyen tanulunk/dolgozunk, addig sokkal könnyebb napi szinten tartani a kapcsolatot, és vannak emberek akik csak időszakosan lesznek a barátaink, de én mindenkinél ezt tapasztalom. Pedig 5-7 éves kapcsolataim szűnnek meg és nem csak 20 éves emberekről van szó, hanem 40-50 évesekről is.

Lehet csak én gondolkozom így, de ha egyszer valakit megszeretek, azzal nem egy-két hétig, hónapig, évig akarok kapcsolatban állni, hanem ameddig csak lehet. Másokon viszont azt érzem, hogy lazán belefér az is, hogy fél évig, egy évig nem beszél a "barátjával, barátnőjével", mert "nem ért rá" és társai. Amikor viszont azt érzem az embereken, hogy mindig csak én keresem a társaságukat, nekem fontos, hogy találkozzunk és amikor már ötödjére-hatodjára kapom azt a választ, hogy nem érnek rá, nem tudják hogy alakul az időbeosztásuk, másokkal meg mégis meg tudják oldani a találkozóikat, akkor elkezdek gondolkodni, hogy mi lehet a probléma?

Amikor nem szoktam beszólogatni, sőt, inkább mindig én alkalmazkodom, kedveskedem a barátaimnak, próbálom őket jókedvre deríteni, izgalmas közös programokat szervezni az érdeklődési körük alapján, odafigyelni rájuk, tanácsokat adni a nehéz helyzetükben, stb... Ehhez képest ha jelenleg tudok mondani 2-3 embert, akire számíthatok, akkor sokat mondok.

Nem értem mit szúrok el, miért nem fontos az embereknek az én társaságom, miért nem vagyok népszerű.

Ami külön rossz, mert művészlélek vagyok, és így sokszor alkotni sincs kedvem, mert felmerül bennem a gondolat, hogy úgyse érdekel senkit az, amit csinálok.

Ehhez képest néhány ismerősöm borzasztóan népszerű, egyfolytában körülrajongják, mindenki odavan értük, velem egyidősek és mégis 5-10 éves barátságokat fel tudnak mutatni. Töretlenül népszerűek.


(21 éves egyetemista lány)



2019. ápr. 8. 11:08
 1/3 Rachel Warner ***** válasza:
Ismerős szitu,nálam is így van. Nekem azt mondták,hogy zárkózott vagyok és mindenki olyan emberekez vonz magához,amilyen ő maga. A zárkózottság ilyen értelemben zsákutca,mert ha egyszer zárkózott,azt nem nagyon lehet vonzani sem :)
2019. ápr. 8. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Egyrészt a "népszerű" nem feltétlen a helyes jelző ezekre az emberekre, inkább jól tudnak bánni a kapcsolataikkal. Ha mindig te igazodsz másokhoz, ahogy megfogalmaztad, az egyik fő oka lehet amiért nem keresnek. Ugyanis az emberek nem akkor fognak szeretni, nem azért, amiket teszel értük, hanem akkor ha a személyiséged olyan, ami magával ragad másokat. Persze szóban nem ezt mondjuk, de az igazság sokszor el van rejtve mélyen.


Értsd ezt úgy, hogy sokkal több ember venne körül, ha egyszerűen te lennél az alfa személyiség, és ők igazodnának hozzád. Ez furán hangzik, mert alapvető esetben a logika azt mutatná, hogy az önzőség nem vonzó, hanem visszataszító jelenség, a valóság mégis más. Mivel az önzőséggel (az egészséges önzőséggel) társul egy másfajta tény is, egyfajta belső erő, tekintély, mikor milyen formában jelenik meg.

Ha te olyan személy vagy aki inkább másokhoz igazodik, lenéznek belül, talán öntudatlanul sem tisztelnek az emberek, mivel úgy érzik mindent megtehetnek veled (még ha nincs is feltétlenül így), és ez által gyengének fognak látni.


Volt még nagyon fiatal koromban egy ilyen időszaka az életemnek, amikor úgy éreztem, ha jobban a kedvébe járok a barátaimnak, akkor az jó nekik. Valójában az a jó ha felnézhetnek rád a céljaid, az erőd, magabiztosságod, nőiességed (jelen esetben), külsőd miatt. Ha nincsenek meg bizonyos személyiség jegyek (véleményem szerint ezek alakíthatóak, formálhatóak), akkor kb semmibe vesznek.



Másik, ha te keresed őket, és már már túlzottan, akkor csak azért sem fognak keresni, időt tölteni veled, mert úgy érezhetik, neked semmi dolgod, nincs mivel kitöltened az időd, kb tapadsz rájuk.



Ha van kedved erről beszélgetni még, vagy tanács kellene írj rám nyugodtan privátban.

2019. ápr. 8. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Először is a baráti kapcsolatokban is van egy hierarchia, amit a domináns személyiség tart össze. Ha te erre nem vagy képes, akkor abban a kapcsolatban nem te voltál a domináns. Léteznek karizma tréningek, amik esetleg segíthetnek. Ha mást nem is, azt esetleg el tudod érni vele, hogy megtaláld, nálad milyen viselkedésforma okozza, hogy nem kötődnek hozzád az emberek.


Egyébként én úgy gondolom, barátság háromféle indokból tud kialakulni:


Az egyik a földrajz: Közös lakhely, munkahely, iskola. Ez magától értetődő, ha össze vagy zárva valakivel, jobb vele jól kijönni.

A másik érdekből: Egyikőtök akar valamit a másiktól vagy mindketten egymástól. Tulajdonképpen tudat alatt is ez hajtja a karizmatikus személyek körülrajongását.

A harmadik közös érdeklődés: Ez magától értetődő, és szerintem az ezen alapuló barátságok tudnak tartósak lenni, mert egy kevésbé múlandó dolog köt össze, ami ráadásul ösztönzi a személyes találkozásokat.


Aztán, ez már abszolút sötétben tapogatózás, de vannak emberek, akik bár jóindulatúak, de önhibájukon kívül szociálisan toxikusak. Én is ismerek ilyet, és azért tartom távol magam tőle, mert eszméletlen nagy tehetsége van hozzá, hogy kínos helyzetbe hozza önmagát és a környezetében lévőket. Nem tehet róla, de egyszerűen, ha 10-ből 10 alkalommal, amikor találkozol vele, égsz miatta, mint a benzines rongy, akkor előbb-utóbb kerülni fogod.

2019. ápr. 10. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!