Mit gondoltok a verseimről?

miniatúra

Elvágyom innen, az okkerszínű Ind tájra, hol mindennek türkiz árnya nő,

Hol pompás madarat pörköl ebédre a nap, és lótuszt főz hozzá az eső.

Falánkabb ott a nők szemérme s kicsi ajka, míg véznábbak a szent remeték,

Mint bármerre bár, a nagy Brahma építette világ, ezerszögű szegletén.

Márványos vágyból emelt paloták guggolnak ott a barna folyamok mellé,

Tövükben lángot öltött holtak lobognak el; a tisztasággá s a szennyé.

E csodálatos vidéken, mint kámforfa, varázslás nélkül illan el a kő,

És akár a paloták bőre makulátlan, s roppant súlyával ragyog a hő.

Cocoa

nem igaz, hogy keserűbb vagyol nálam,

te bíborban barna, lágy kakaópor!

ó, szent homokká mállott azték ókor,

hisz érted folyatom el összes nyálam!

már tizenhét éve tollas a hátam

és tekergőzik szőrömön a kígyó,

ám nekem bizonyosan csak úgy jó,

ha az öledtől maszatos a szájam:

ízlik beledben a fehér cukorka!

- nem szeret engem a többi indián,

mondják is rám, hogy ostoba csuporka

bár ők sem végeztek a Columbián;

tossza meg őket egy savanyú uborka! -

Hallgasd meg édesen kérődző imám!

Bújócska

Telik a hold, fogy az arcod.

Mi volt a fehér és mi lett a fekete?

Ruhádban még mellet matat,

Koszos kis porontyod tejmeleg tenyere.

Menny mozdul, „lebben hajadtol”,

Így sodródnak a szétfútt csillagok rendben.

Nem szórnak rám örök havat,

Elmúlásom rendelik, a szürke szennyben.

Te nem koptatod értem hangod,

Mert otthonosabb vagy a szónál a csendben.

Mállasz mint a béna anyag,

e Bolygóhoz fogható, vak fegyelemben.

Hatalmas emlőd elfagyott.

Már nem lelhetsz rám, se magadban, se bennem.

Bujkálok előled anya;

Hol apa sunyított egykor, az öledben.

Harlekin vedlés

Egyedül vagy. Arcodra fagyott a színészi munka.

Gondolj családodra, mint tiszteletlen publikumra!

Vess magadra tekintetet, követ, üvegvirágot;

Söpörj súgó-lyukadba kupaccal, sziromszilánkot!

Igyekezz törölni emlékeidből a maszkokat,

A koponyádra kalapált, förtelmes grimaszokat!

Lehelj bűzt a tükörbe, elhámló fehér hagymafej;

Tested összes járatán keresztül, kínlódva szelelj!

Mint szétvásott jelmezből, bontakozz ki a flitteres

Jellemből! Ne hordj ilyen holmit! A puszta tisztelet

Bohócok iránt, kik a mesterségre okítottak

Csalás. Ők vadparaszt módjára csupán vakítottak!

Kifakult pillangózsabók csattognak körülötted.

A felkavart porfelhők zavarosában fürödnek,

Sikamlós tagjaid külön-külön, mint az angolnák.

Lélegző hangszereid, már önmaguk hangolják.

Csak muzsika lehet, hiszen képtelenség: a lélek.

Az üresség jegén mohón tátonganak a lékek,

Hogy a tápláló húsú komikust magukba nyeljék!

Meg kell tanulnod fiam; a hasadból énekeljél!

Így vagy pőre. Anyaszülte, szemérmes mezítelen.

Elhordhatatlan magányodat, íme felismerem:

Elevenné varázsol téged, mondhatni hajt e kín;

Pucérkodjál kedvedre, ó félkegyelmű Harlekin!

Személyi kultusz

Most az egyedülvalóság boldogít csak.

A példásan pedáns nyugdíjas este,

Mikor olcsó fények alá térdepel le,

Az imádkozó tárgyak sokasága.

Már nem érdekel valahogyan fest-e,

Pucérkodó combjaimnak sonkasága,

A ruhák és a tányérok kibelezve;

Elillant íme, tartalmuk formasága.

Vágyom Ockeghem angyali kórusára.

Mért hálálkodik ez? Deo gratias!?

Fölcipelném a gótikus Golgotára,

Hol láthatja, Francke: Vir dolorumát!

Hiszen „elhagyatnak akkor mindenek”.

Ki adott engem, ilyen árvaságra?

Az, kinek glóriája lámpa sárga,

És követői a Földön nincsenek.

Mi kényszerít az esti szertartásra?

Hiszen törve vagyon minden törvénytábla.

Nemhogy angyalok, emberek sincsenek!

Álmom elején mégis, fohászt ízlelek.

Egyházra lel bennem a Szomorúság;

Mely a való hitvallás, igaz lényege.

Bizony. Velem mállik el Isten élete..

Bár nyugtatna már, ez a nyomorúság!

Balett

-vendégszöveggel-

Türkizkék topánba

Bújtatott lábaddal

Tiportál pofámba.

Hiába! Nem bánom.

Bárdot ragadok és

levágom, szép patád!

Kicsiny, vörös cipők

Táncolnak majd eléd.

Andersen írta őket,

Megfegyelmezni a

Páváskodó nőket!

Ő, az én királyom!

Hiába kértem: olvasd,

Kegyetlen meséit!

Így jár, aki hiú;

Nem ám türkiz patán

Szökellve, te nőstény

Sátán! Araszoljál!

*

Pá-pá, szép topánkák!

Fruzsinák, Jolánkák,

Mind igen féljetek!

Félre keféltetek?

Hátra meg előre?

Kapjatok erőre

Ribanckák! Hóhér ’gyün’!

Uzsgyi, vár a mezsgye!

Sikoltozzatok csak:

Könyörgöm, ne 'mesd' le!

Mindőtök beérem,

Patátok metélem

El, nem a gigátok.

Nem a fejetekben

Lakik a hibátok!

Lábatok a bűnös.

Kénes krémtől bűzös,

Sárga, kék cipőcskék!

*

Orcámba tapodtál

Drága? Had’ okítlak

Egy ovis nótára:

Régen hallottam, hát

Nem biztos, hogy pontos:

Ám kedves, bolondos!

*

„Szép az icipici

női cipő, női

cipő, női cipő!

Benne takarosan

lépked a nő, lépked

a nő, a nő!” : . Cipő.