Tudnátok nekem mondani ilyen verseket?

Petőfi Sándor: Mit nem beszél az a német

Mit nem beszél az a német,

Az istennyila ütné meg!

Azt követeli a svábság:

Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,

Ha a nyelved öltöd is ki,

Ha meggebedsz is beléje,

Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,

Aszondja, hogy jaj minekünk,

Háborút küld a magyarra,

Országunkat elfoglalja.

Foglalod a k*rvanyádat, <----- !!!!

De nem ám a mi hazánkat!...

Hadat nekünk ők izennek,

Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,

Könnyen emberedre akadsz;

Ha el nem férsz a bőrödbe’,

Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,

Mostan jöttök hadakozni?

Jól van hát, jól van, jőjetek,

Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,

Jőjetek nagy falábakon,

Hogy hosszúkat léphessetek,

Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,

Mint a kutyát, kibotozunk,

Úgy kiverünk, jobban se’ kell,

Még a pipánk sem alszik el!

Bakker, először fönnakadt az automata trágárságszűrőn. :D

Petőfit, ha élne, kitiltanák a Gyakoriról.

Ezt meg Kosztolányi írta, annyira nem csúnya, de azért vicces. Karinthynak írta, miközben hiába várt rá a megbeszélt találkozójukon. A vers sorainak kezdőbetűi összeolvasva egy érdekes üzenetet rejtenek. :D

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

(Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,

De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az

Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves

Poémát, minden irányban.)

Nyár,

A régi vágyam egyre jobban

Lobban,

De vár még, egyre vár.

Kár

Így késlekedned, mert az éj setétül.

Az élet

Siralmas és sivár

Enélkül.

Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,

Görcsök

Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.

Mostan hajolj feléje.

Közel a lázak kéjes éje.

Akarod?

Remegve nyújtsd a szájad és karod.

Itt ez ital illatja tégedet vár.

Nektár.

Te

Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.

Idd meg.

Látomás gyanánt,

Mint pénisz, hulló vakolat

akadt meg orcáján,

Ráncos durva arca mint

ezeréves repedt,

szuvas fa.

Hatolás pillanatában mint

ezernyi kanos hím Egyed

Trappolása macskaköves utakon.

Lárma, dübörgés, izzó pillanatok,

Mint megfejt borjú elégedetten,

kielégülten bámul fehér falon.

Orcáján csurgó tej fénye villan.

Egy csepp, két csepp.

Mintha verejtékezne, de nyögés nélkül.

Tamási György