Miért nevezzük a mű főszereplőjét lírai énnek/elbeszélőnek, ha világosan magáról beszél a költő?

A magyartanárok elvetemültek. Mindig is utáltam azt a tárgyat, mert mindenbe bele kell magyarázni mindent.

Itt egy anekdota Arany Jánosról:

"Valamikor kezébe került Aranynak egy, a saját műve elemzését tartalmazó iromány. Ebben annak szerzője - elég nagy önbizalommal és nem kevés elvakultsággal - afféle kijelentésre ragadtata magát, hogy szerző ezzel és ezzel a költői eszközzel ezt és ezt akarta kifejezni.... Ez a mondat szúrt szemet Aranynak és írta oda a margóra, hogy "Akarta a fene"... (mások szerint Gondolta a fene...) "

Nem tudom, miért olyan furcsa ez, a lírai én egy összefoglaló kifejezés, lehet az teljesen fiktív, vagy valóságos, akkor is ez rá a "szakszó", vagy hogy mondjam. Egy személynév nem szakszó, hisz ha nem egy konkrét műről beszélünk, nem tudjuk megnevezni a költőt. Amúgy melyik tudománynak nincsenek szakszavai?

Arra is jó ez például, csak hogy egy egyszerűbb példát mondjak, ha nem egy konkrét szövegről beszélünk, meg lehessen nevezni egyszerű néven az elbeszélőt/lírai ént, ne kelljen körülírni, hogy "a lehetséges több főszereplő közül az, amelyiknek a gondolatait olvassuk".

A lírai én/elbeszélő fogalmát nem a magyartanárok találták ki.

De miért zavar, hogy ezt "kell" mondanod? Nehéz megjegyezni?

Mert a lírai én egy tágabb fogalom, ezen belül van az, ha megnevezed konkrétan az illetőt. De mivel ezek a versek szimbolikusak, ezért nem szokták néven nevezni az elbeszélőt, mert az így nem teljesen korrekt.

Megpróbálom valamihez hasonlítani...pl: mintha az lenne a szitu, hogy elmész gyümölcsöt venni, de bármilyet vehetsz, szóval amíg meg nem vetted nem mondhatod, hogy konkrétan milyet veszel, mert a vételnek még meg kell történnie. Miután megtörtént, elmondhatod, hogy milyet vettél. Bár ez nem túl jó példa, de jobb nem jut most eszembe.

Egyébként nálunk egyszer sem kifogásolták, ha a lírai én helyett a költő nevét írta/mondta valaki.