Tetszik az új versem?

A férfi már múlandó

Hova forduljak hogy ne kelljen szemükbe néznem?

Ne kelljen tőlük kegyelmet kérnem.

Szép baba arcuk most fegyelmet kíván,

Szúrós lett szemük, mely megölne némán.

Elvették tőlünk mi velünk született,

Erőt, kitartást, építő szöveget.

Esti holdfényt csak ablakon keresztül,

Kitépték a férfit a száránál tövestül.

Szégyellni kell azt aminek születtünk,

Nőké a világ, mi mást nem tehettünk.

Mindhiába! A múlt a harmadik lapját ismét elszórta,

Népírtással most csak a férfit borzolta.

Hajnali fényben a láncra vert talpak,

Morjaló tengerként fogságba haladnak.

Rozsdás csatornafedél zörög a tájban,

Lépdel előre a zsarnoki homályban.

Borosta nélküli arcok pislognak,

Rémült férfiak azt hiszik tartoznak.

Alávetett lényként magát feladja,

A férfias nő a parancsot kiadja.

Dávid szobor nincs már, porrá zúzott őrlemény,

Vénusz lett az Isten, s annak hite kőkemény.