Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Népszokások » Milyen egykori szokások...

Milyen egykori szokások szűntek meg, vagy változtak meg a gyermekkorotok óta eltelt időben?

Figyelt kérdés
Ha belegondolok, elég sok minden megváltozott, megváltozik körülöttünk, ahogyan telnek az évek, évtizedek. Csak hogy egy néhányat említsek: emlékszem, hogy régente szokás volt a rokonok között a "puszilkozás" vagy "puszilózás", tehát amikor két oldalról megpuszilják egymást a búcsúzkodó, vagy éppen egymást üdvözlő, köszöntő rokonok. Egyaránt működött ez két férfi, és két nő, vagy férfi és nő között is. Tehát arcrapuszi. Ma már ehelyett inkább csak távolságtartóbbnak tűnő kézfogásokat látok. Aztán gyermekkoromban úgy rémlik, hogy a lakodalmas menetben az autók mindig dudáltak, így hajtottak végig a falun, és még kreppapírból színes szalagokat is kötöttek a visszapillantó tükörre. Nem tudom ez még szokásban van-e. Ti is emlékezzetek meg minnél több hasonló változásról.

2018. szept. 17. 02:02
 1/6 A kérdező kommentje:
Majd kifelejtettem, ott van még a fejkendő viselet az asszonyoknál és a kucsma viselete télen a férfiaknál. Ezek is teljesen eltüntek. Alig látni itt-ott kucsmát, fejkendő még van az idős nénik fején, főleg fekete kendő ha temetőbe mennek kiskapával.
2018. szept. 17. 05:19
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Pesten laktunk, és a 60-as években még szokásban volt a húsvéti locsolkodás, akkora volt a gyalogosforgalom délelőtt az utcákon, mint soha máskor. Apákat-fiúkat-gyerekcsoportokat láttál vonulni és ide-oda becsongetni. Délutánra az összes felnőtt és az összes tinédzser részeg volt. (utáltam)


Nem sok embernek volt telefonja, de akinek volt, az mindig belehallgatott először, hogy van-e vonal, és utána kezdett el tárcsázni (igen, csak tárcsázós telefonok voltak :D ).


Még mindig 60-as évek, volt olyan osztalytársam, aki nem csak a nagyszüleit, de a szüleit is magázta.

2018. szept. 17. 05:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
59%
Gyermekkorom óta az a legszembetünőbb változás, hogy az akkori anyukák többet törődtek a gyerekükkel, mint most a kutyájukkal és telefonjukkal külön-külön.
2018. szept. 17. 06:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Amit le írtál az még most is meg van mind. Sőt egyre inkább vissza jönnek, vissza hozzák és őrzil ezeket a szokásokat.

Hagyomány őrzőkről biztos hallottál már.

2018. szept. 17. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

A változások természetesek, mert fejlődés van. Az említett jelenségek egyáltalán nem szűntek meg, csak legfeljebb lokális változások vannak.

A fejkendőt illetően: a helyzet éppen fordított. Egyes keresztény templomokban terjed például az a muzulmán szokás, hogy oda nők csa fejkendővel mehetnek. Már olyant is tapasztaltam, hogy kinéztek onnan nem fejkendős nőket. Nem a papok, a fejkendős nők.


De ha változást akarsz hallani: ma mindenki mobillal a kezében közlekedik, a fele folyamatosan telefonál is, vagy játszik, vagy mást csinál. Akár 20 éve még senki sem tett ilyent. Ma az emberek döntő többsége internetezik. Negyven éve itt senki.

2018. szept. 17. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Hmm. Elsőként a locsolkodás ugrik be. Apa kb kötelezőnek titulálta. Gyűlöltem is az egészet.
2018. szept. 29. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!