A spanyol miben egyszerűbb, mint az olasz?

Semmiben :)

Nagyon hasonló a nyelvtana.

Az olaszban összetett múlt időkben két segédige lehetséges (avere és essere). A spanyolban csak egy (haber). Így nem kell arra is figyelni, melyik segédigét használjuk. A spanyolban a befejezett melléknévi igenevet sem kell egyeztetni összetett igeidőkben az alannyal és a tárggyal sem.

A spanyolban a többes szám jele -es vagy -s. Az olaszban kicsit bonyolultabb a szabály, a főnév és a jelzője nem mindig kapja ugyanazt a végződést, amit eleinte nehéz lehet követni.

Jövő időben (és feltételes módban) nem kell arra figyelni a spanyolban, hogy az -ar végű igék megváltoznak, mert nem változnak meg. Az olasz -are végű igék jövő időben -ere végűként viselkednek.

A spanyol jelöli a hangsúlyt, ha nem szabályos, az olasz nem. (Ez valakinek könnyebbség, valakinek nehézség lehet.)

A spanyolban a névelő alakját nem befolyásolja, hogy milyen betűvel kezdődik az utána álló szó, az olaszban igen.

A spanyolban nem ejtendő hosszan sosem magánhangzó. Az olaszban figyelni kell arra is, nyílt vagy zárt szótagban van-e a hangsúlyos magánhangzó, mert ettől függ, hosszú-e vagy rövid.

Biztos van még más is, hirtelen ezek jutottak eszembe.

És van, ami a spanyolban nehezebb, pl. ott eggyel több múlt időt használnak, de nem ez volt a kérdés.

Azt azért nem mondanám, hogy az olasznak olyan egyszerű a kiejtése. Az igaz, hogy csak pár olyan hangot használ, amit a magyar nem (a spanyol többet), viszont sokmindent nem jelölnek írásban, így pl. azt meg kell tanulni (mindig utána kell nézni), hogy egy szónak melyik a hangsúlyos szótagja. Sőt, lehetnek azonos alakú, de eltérő kiejtésű és jelentésű szavak is, pl. leggere ['leddzséré] 'olvasni', vagy leggere [lédzs'dzseré] 'könnyű' (lásd "leggero").

Vagy pl. meg kell tanulni azokat a szabályokat, hogy mikor nyújtnak meg egy mássalhangzót folyamatos beszédben két szó határán, pl. "è vero" = [evvéro].

A spanyolban cask nagy ritkán fordul elő, hogy az írásképből nem lehet egyértelműen megállapítani a szó kiejtését – ez azért nagy könnyebbség, szerintem.

Igen, a kiejtési szabályai a spanyolnak egyszerűbbek. Ott a ch jelöli a cs hangot. (Valójában nem pont cs, de ahhoz áll a magyarban a legközelebb.) Az olaszban meg kell tanulni, hogy a c-t hogyan kell ejteni. A cia, cio, ciu szótagban az "i" nem hallatszik, de a "c" hangértékét "cs"-re módosítja. De ha "i" előtt nem cs-t, hanem k-t akarunk, akkor egy h-t kell betoldani: chi, a "ch" tehát kiejtve "k".

És hasonló a helyzet a scia, scio, sciu szótagokkal (ott az "sci" erős "s"-et jelöl, itt is be lehet toldani h-t, ha "szk"-t kell ejteni. A gia, gio, giu is ugyanígy viselkedik, ezért a h-t betoldva a "gh" mindig "g".

Ezt csak nagyon vázlatosan írtam le, de látható, hogy sokkal egyszerűbb a spanyolban, hogy a cs-t ch-val jelöljük. E és i előtt a "k" az "qu". A "gue", "gui" kiejtve "ge", "gi".

Így leírva biztosan nehezen áttekinthető ez.

Összességében szerintem egyszerűbb megtanulni a spanyol ce, ci, za, zo, zu, que, qui, ge, gi, gue, gui, güe, güi szótagok kiejtését, mint az olasz ce, ci, che, chi, cio, cia, ciu, sce, sci, scio, sciu, scia, schi, schi stb. betűkapcsolatokat.