Az alábbi nyelvek közül melyiknek nehezebb a kiejtése és melyiknek a nyelvtana?

Csak néhány nyelvről tudok nyilatkozni.

Nyelvrokonaink: északi számi, finn. Hasonló szerkezetűek, mint a magyar, hasonlóan ragoznak (képző, jel, rag), van hangrendi illeszkedés.

Nyelvtanilag bonyolult: izlandi, lengyel, ógörög, latin.

A norvég és a svéd nem nagy szám, ha tudsz németül.

A nyelvtanulásban, különösen a kiejtés tekintetében sok múlik az egyéni képességeken. A jó kiejtés elsajátításához kell egy bizonyos hangutánzó képesség, amivel nem mindenki rendelkezik. Van aki évtizedekig él egy adott nyelvterületen, mégsem jó a kiejtése. Van aki meg olyan nyelvek kiejtését is elég jól tudja utánozni, amiket egyáltalán nem ismer. Minden nyelvben találkozunk kiejtési nehézségekkel, még a finnben is, hiába rokon a magyarral. Nekem a felsoroltak közül a lengyel tűnik legnehezebbnek kiejtési szempontból, de sok gyakorlással valamilyen szinten még az is elsajátítható.

Az ógörög és a latin kiejtési szempontból nem azonosan kezelendő az élő nyelvekkel, ugyanis ezeket a nyelveket már senki sem beszéli anyanyelveként. A kiejtésüket 100%-os pontossággal nem ismerjük, csak bizonyos szintig tudjuk rekonstruálni az eredeti kiejtést. Egyébként meg egy általánosan elfogadott kiejtési normát használunk, ami területenként is változik, tehát mi "magyarosan" ejtjük az ógörög és latin szavakat.

A nyelvtan nehézsége is függ bizonyos egyéni képességektől. Van akinek könnyen a fejébe másznak a ragozási paradigmák, és van, aki iszonyúan megküzd ezekkel. De a nyelvtan nem csak alaktanból áll, vannak más, pl. szintaktikai nehézségek is. Nyelvtani szempontból én azt mondanám, hogy a egyértelműen és messzemenően a legnehezbb az ógörög és a latin. Utánuk következik az izlandi, majd a feröeri. De valahol ezek környékén helyezkedik el a lengyel és az ír is. (Bár az ír nyelvről csak felületes ismereteim vannak, csak pár szót és a nyelvtan alapjait ismerem. Ilyen szinten inkább csak a szokatlansága okoz nehézséget, de azt már nem tudom, hogy felsőbb szinten ezek a nehézségek növekednek-e.) És akkor az eddig felsorolt nyelveknél jóval könnyebb a svéd és a norvég.

A finnt és a számít külön veszem, mert a többitől teljesen eltérő nyelvtani rendszer. Magyar anyanyelvűként sok dolog ismerős lehet, a nyelvtanuk felépítése, logikája sok mindenben hasonlít a magyarra. De azért nehézség akad ezeknél is bőven. Mondjuk a finn nyelvtant is csak felületesen ismerem (a számit meg egyáltalán nem), de már alapszinten is sok a nehézség.

Tehát összességében azt javasolnám, hogy tanulj norvégot, és rögtön utána, vagy azzal párhuzamosan svédet is. A dánt írásban ugyanúgy meg fogod érteni. Egy bizonyos szintű norvég tudással már el lehet aztán kezdeni az izlandit és/vagy a feröerit. De egyébként bármelyik nyelvbe belekezdhetsz, úgyis meg fogod érezni, hogy mekkora nehézséget jelent, hogy bírsz-e vele.

Finn: kiejtés könnyű, nyelvtan nehéz.

Számi: Általában a kiejtésük is fura meg a nyelvtanuk is, irodalmi nyelvük meg nincs, szóval ez eléggé megnehezíti a tanulást. Számit úgy lehetne kezdeni ha az anyaország nyelvén is tudsz mert sok a jövevényszó.

Svéd: mindkettő könnyű, legalábbis nekem

Latin: kiejtés nem nehéz de a nyelvtan szerintem az, sok eset van, sok igeidő

Izlandi: kva nehéz mindkettő :D

A többiről nem tudok nyilatkozni.