Csak szerintem nem mindig illendő részvétet nyilvánítani?

Amennyiben valaki megosztja veled a gyaszat, meglehetosen bunko viselkedes, ha erre te viccet kezdesz meselni, mert te aztan nem osztozol az o gyaszaban.

Legalabb egy "sajnalom, hogy elveszitetted a szerettedet" - mondatot preselj ki magadbol. Persze csak akkor, ha nem kezdesz kozben rohogni, mert ugye te aztan nem osztozol egy idegen gyaszaban.

Nem baj, kisfiu, egyszer talan - TALAN - felnosz majd. Persze lehet, hogy 60 evesen is csak egy idiota kiskolyok leszel, aki nem is osztozik es nem is hajlando megerteni mas erzelmeit.

A "részvétem"-mel a szomorúságból veszed ki a részed, amit az illető érez a hozzátartozója elvesztése miatt. Ez tipikusan egy olyan dolog, ahol a mennyiség átcsap minőségbe, azaz, minél több ember mondja a gyászolónak, annál jobban esik neki, hogy ennyi ember tartja fontosnak, hogy odamenjen hozzá, és szóljon valamit.

Azt természetesen mindenki tudja, hogy melyik részvétnyilvánító mennyire sajnálja az elhunytat, és mennyire sajnálja a gyászolót, tehát ez nem álságos dolog attól, hogy nem fetrengsz a földön a fájdalomtól. Én legalábbis tényleg át tudom érezni a gyászát annak, aki elveszít egy családtagot, még ha nem is ismertem az elhunytat, és még ha nem is lesznek álmatlan éjszakáim emiatt. De olyan nincs, hogy bárki gyászolónak ne esne jól egy bármilyen alig ismert ember részvétnyilvánítása.

Lehettem vagy 20 éves, amikor először meghalt egy közeli családtagom. Teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül, le voltam törve. Odajött hozzám egy illető, akit alig ismertem, ő meg még azt se tudta addig, hogy volt valaha nagyanyám, csak éppen hallotta valakitől, és részvétet nyilvánított. Na, akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos dolog ez, és azóta én se mulasztom el, mert a gyászoló személynek nagyon jól tud esni.