Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A muszlimokat miért utálják...

A muszlimokat miért utálják sokan?

Figyelt kérdés

#utálat #muszlimokat
2019. nov. 12. 08:20
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
22%

"Mert történelmi tapasztalat az, hogy ahol a hívő muzulmánok többségbe kerülnek, ott átalakítják a jogrendet a maguk vallása szerint és nem tűrnek meg más felfogású csoportokat maguk mellett."


Ez pont hogy nem igaz. A vallási kisebbségek muszlim fennhatóság alatt is gyakorolhatták saját vallási törvényeiket.



"Számukra a vallás több puszta hitnél, az egyben az náluk az élet minden területére kiterjedő politikai ideológia is, de egyébként ez túlmutat a valláson: egyszerűen máshogy gondolkozik egy muzulmán ember."


Egy igazi vallás az élet minden területére kiterjed. Nem csak annyiból áll hogy évente egyszer betévedünk a templomba és ha megkérdezik azt feleljük hiszünk Istenben mint ahogy keresztények teszik.



"Nem olyan, mint más világvallások, nincs benne igazán lelkiség, spiritualizmus, önvizsgálat, befelé fordulás, csak mindenféle mantrák meg rituálék."


Ez szintén nem igaz. Látszik hogy fogalmad sincs az iszlám vallásról. Egy muszlim embernek mindig arra kell törekednie hogy jobb ember legyen.



"Csak az nem akar téged megtéríteni, az iszlám meg alapvetően egy hódító vallás."


Ez sem igaz. Az iszlám vallás békés eszközökkel terjedt. Az igaz hogy muszlim országok hódítottak, de az iszlám vallás nem erőszakolták rá senkire. Ellenben a keresztény vallás valóban erőszakos hódító vallás.



"A Korán tele van olyan részekkel, amik erőszakra buzdítanak más hitűekkel meg szabályszegőkkel szemben."


A Korán nem buzdít erőszakra, hanem jogot ad az önvédelemre. A kedves keresztények ezeket a verseket ragadják ki és próbálják kiforgatni a jelentésüket. A Bibliában viszont valóban sok erőszakra buzdító vers van.



"csak érdekes módon a vallási merénylők mindig a muzulmánok közül kerülnek ki,"


Az 1990-es évek előtt nem is létezett olyan hogy iszlamista terror. Ezt a nyugat hozta létre. És ma sem minden terrorista muszlim. Ez is egy aljas hazugság. Az Új-Zélandi terrorista akik pont muszlimokat gyilkol keresztény. Anders Breivik szintén keresztény. Az utóbbi évek mészárlásait az USA-ban szintén keresztények követték el. A PKK nevű kurd terrorszervezet akikről mostanában sok szó esik baloldali marxista. Ha körbenézel kb minden vallás követői között találsz ilyen embereket.



"A csilivili Arab Emírségekben pl még érvényben van a halálra kövezés és a lefejezés, ezeket valahogy nem szokták reklámozni."


A halálra kövezés nem az iszlám szerinti büntetés. Ez az adott ország saját gyakorlata.



"Aki akarja, megtalálja. Szaúd-Arábiában péntekenként nyilvános lefejezéseket tartanak a chop chop square-ként elhíresült téren."


Az iszlám vallás szerint szándékos emberölés esetén adható halábüntetés, de az nincs előírva hogy ennek lefejezésnek kell lennie nyilvánosan. Ez szintén az adott ország saját gyakorlata. Ne keverd össze az iszlám vallás tanításait egyes országok törvényeivel.



"Az is külön elgondolkodtató, hogy maga Mohamed is egy rablógyilkos hadvezér volt, és a mai értelmezésünk szerint pedofil."


Ez szintén hazugság amit rosszindulatú emberek terjesztenek szándékosan. Mohamed próféta háborúi védekező jellegűek voltak, az pedig egyáltalán nem ismert pontosan hogy a felesége hány éves volt a házasságkötéskor.



"A Koránról meg annyit, hogy semmi elgondolkodtató nincs benne,"


Mert te ugye végigolvastad ?:)



"Végül, azt is érdemes megnézni, hol tartanak fejlettségben az iszlám országai. Úgy tudom, az egész iszlám világban tizedannyi egyetem van, mint az USÁ-ban összesen. Technológiai, tudományos fejlődés ezekben az országokban szinte nincsen, mert annak előfeltétele lenne állam és egyház szétválasztása. Meg lehet nézni azt is, hol tartanak azok az országok, ahol történelmileg erős volt a muzulmán jelenlét."


Az iszlám világ volt sokáig a tudomány és technológia központja. Az első mai értelemben vett egyetemet is muszlimok alapították. Az 1400 évből összességében 1000 évig a muszlim világ fejlettebb volt mint Európa.



"Mi 150 évnyi lemaradást és elnéptelenedést köszönhettünk az iszlámnak, ami egyben megágyazott a későbbi kiszolgáltatottságunknak és Trianonnak is."


Trianontért a muszlim törököket hibáztatni nevetséges :) A keresztény Habsburgok alatt 1700-tól az 1800-as évek végéig ami közel 200 év, szinte semmit nem fejlődött Magyarország.



"Ugyanez a Balkánt még sulyosabban érintette: a 450 évnyi hódoltság során lett a Balkán Európa "beteg embere"."


Alig 45 év kommunista uralom nagyobb károkat okozott a Balkánon mint 450 évnyi török hódoltság.

2019. nov. 12. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
78%

Kedves előző válaszoló, kérdezhetek valamit?

Te muszlim vagy? Mert akkor szeretnék reagálni azokra amit írtál. Ha csak egy random laikus troll, akkor gondolom felesleges lenne bármit is írni.

2019. nov. 12. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
75%

Na, találtunk egy iszlámrelativizálót. Szinte ment össze az agyam, ahogy olvastam. Lássuk:


"A vallási kisebbségek muszlim fennhatóság alatt is gyakorolhatták saját vallási törvényeiket."


GyakorolhaTTÁK? Mikor? És most mi a helyzet? Vajh miért van az, hogy Európában vannak zsinagógák, mecsetek és templomok, Szaúdban viszont csak mecsetek vannak?



"Egy igazi vallás az élet minden területére kiterjed."


A vallás egy világmagyarázat, és mint ilyen, kiterjedhet az élet minden kérdésére. Minden vallás tkp. egyben filozófia is. De az, hogy értékrendet közvetít és metafizikai kérdésekre vannak válaszai nem azonos azzal, hogy előírja neked még azt is, hogy melyik kezeddel töröld ki a segged és mit mantrázzál közben. Az iszlám gyakorlatai engem kifejezetten a mágikus gondolkodásra, a prekolumbián kultúrák gyakorlataira emlékeztet, ahol lépéssorokat kellett végrehajtani szigorú előírások szerint, hogy az isten elégedett legyen. Táncolj egy megadott módon, és akkor fel fog kelni a nap. Menj el a megadott helyre, járd körbe a követ hatszor, de ne ötször, hanem hatszor, de ne az óramutatóval megegyező irányban, hanem ellentétesen, majd menjél oda-vissza a két hegy között meg dobáld meg a három oszlopot és mondj közben adott mantrát, és jó muzulmán vagy. Ebben mi a lelkiség? A keresztény ember ezzel szemben önvizsgálatot tart, elgondolkozik a bűnein, ami egyfajta meditáció, meg példabeszédeket tanulmányoz, amik olyan paradox történetek, mint a zen-koanok. Nem egy kő felé hajbókol.



"Egy muszlim embernek mindig arra kell törekednie hogy jobb ember legyen."


Kérdés, hogy az ő fogalmaik szerint mi a "jobb". Például Szaúd-Arábia miért nem fogadja be a menedékkérőket?


"Ez sem igaz. Az iszlám vallás békés eszközökkel terjedt. "


Na, hát ezzel nem fogok elkezdeni vitatkozni. Lapozd fel a történelemkönyvet.


"Az igaz hogy muszlim országok hódítottak, de az iszlám vallás nem erőszakolták rá senkire."


Persze, hogy nem. Fizethetsz adót is (pl. gyerekadó a török hódoltság idején), vagy meg is halhatsz, ha nem térsz át. Semmi probléma.


"A Korán nem buzdít erőszakra, hanem jogot ad az önvédelemre."


Most néztem utána, a medinai szúrák tele vannak erőszakra buzdítással, de hazudj csak.


"A Bibliában viszont valóban sok erőszakra buzdító vers van. "


Na, akkor kérünk szépen példát. Méghozzá az Újszövetségből. Az Ószövetség engem speciel nem érdekel, azt meghagyom a zsidóknak. Nem is igazán értem, hogy a keresztény Biblia miért nem csak az Újszövetségből áll.



"A halálra kövezés nem az iszlám szerinti büntetés. Ez az adott ország saját gyakorlata."



Benne van a Koránban, és ha tagadod, akkor ki fogom keresni neked. Mondj egy nem muzulmán országot, ahol van halálra kövezés.



"Ez szintén hazugság amit rosszindulatú emberek terjesztenek szándékosan. Mohamed próféta háborúi védekező jellegűek voltak, az pedig egyáltalán nem ismert pontosan hogy a felesége hány éves volt a házasságkötéskor."



De ismert, csak nem a Koránból kéne tájékozódnod, hanem történészektől.



"Mert te ugye végigolvastad ?:)"


Nem vagyok mazochista, borzalmasan unalmas mű, de amúgy tervezem végigrágni magam rajta. Mindenesetre sok helyen beleolvastam, van egy képem arról, mi van benne. Igazából repetitív panelek gyűjteménye az egész. Nagyjából bárhol felnyithatod, azt fogod benne találni, hogy Allah a legkegyelmesebb és legnagyobb, nagy az ő bölcsessége, ő az egyetlen isten, megjutalmazza azokat, akik benne hisznek és elkárhoznak azok, akik nem. Kb. erről szól az egész könyv. Fenyegetések meg Allah dicsőítése. Semmi, amin el lehet gondolkodni.



"Az iszlám világ volt sokáig a tudomány és technológia központja."


VOLT, igen. És ma hol van az a fejlettség? Ami amúgy nagyrészt a hellenizmus maradványa volt. Ne gyere már nekem azzal, hogy azokat az isztambuli épületeket az iszlám hozta létre. Volt ott egy Bizánci Birodalom, aminek a gyökerei az ókori rómaiak és görögök tudásából eredtek, és ami egy virágzó birodalom volt a 15. századig. Az oszmán törökök beleültek a készbe.



"Az 1400 évből összességében 1000 évig a muszlim világ fejlettebb volt mint Európa."



Jó, akkor javaslom, térj vissza az 1000 évvel ezelőtti iszlám világba :) Amúgy baromság, dehogy volt fejlettebb. Ez egy álértelmiségi legenda.



"Trianontért a muszlim törököket hibáztatni nevetséges :) "



Nem nevetséges, hanem nagyon is ésszerű. A török hódoltság alatt kiürült az ország közepe és ekkor kerültek túlsúlyba a nemzetiségek a határvidékeken. Az oláhok a Kárpátok túloldaláról, a tótok a mai Észak-Szlovákiából. Ezek voltak azok a területek, ahová már nem terjedt ki a muszlim hódítás. Amit a Balkánról írsz, az nevetséges. Görögországban pl. nem volt kommunista uralom, mégis egy eltörökösödött putri az egész. Ahol az iszlám megveti a lábát, ott megáll az élet. Kivéve, ahol olajat találnak a föld alatt, mert ott felhőkarcolók nőnek meg sípályák a sivatagban. Roppant bölcs és ízléses felhasználása a vagyonnak :P

2019. nov. 12. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
73%
41 százalékos te tényleg a CEU egyik hallgatója lehetsz. Csak az magyarázza meg azokat a hülyeségeket amiket leírtál.
2019. nov. 13. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
29%

"GyakorolhaTTÁK? Mikor? És most mi a helyzet? Vajh miért van az, hogy Európában vannak zsinagógák, mecsetek és templomok, Szaúdban viszont csak mecsetek vannak?"


Ne haragudj de te tényleg ennyire buta vagy? Kiragadod a legextrémebb példát és az alapján próbálsz meg általánosítani? Kb minden muszlim országban vannak templomok, zsinagógák. Amúgy Szaud-arábia is nemrég bejelentette hogy épülhet náluk is keresztény templom. Ez élég szánalmas próbálkozás volt de a korábbi irományod alapján nem is vártam más.t. Ja és Magyarország nem engedi hogy mecset épüljön az országban. Csak mondom ha már itt tartunk.



"Menj el a megadott helyre, járd körbe a követ hatszor, de ne ötször, hanem hatszor, de ne az óramutatóval megegyező irányban, hanem ellentétesen, majd menjél oda-vissza a két hegy között meg dobáld meg a három oszlopot és mondj közben adott mantrát, és jó muzulmán vagy. Ebben mi a lelkiség?"


Te csak a külsőségeket látod. Fogalmad sincs az iszlám tartalmi lelki oldaláról. Olyan mintha azt mondanád a buddhisták egész nap csak törökülésben üldögélnek. Ez nagyfokú tudatlanság részedről.



"A keresztény ember ezzel szemben önvizsgálatot tart, elgondolkozik a bűnein, ami egyfajta meditáció, meg példabeszédeket tanulmányoz, amik olyan paradox történetek, mint a zen-koanok. Nem egy kő felé hajbókol."


Ez is azt bizonyítja halvány lila gőzöd sincs az iszlám tanításról. Kezdjük ott hogy nem egy kő felé hajbókol egy muszlim sem. Annak a kőnek nincs jelentősége vallási szempontból. Egyébként pont hogy keresztények hajbókolnak szentnek nevezett emberek szobraihoz, oltárszentséghez stb.



"Kérdés, hogy az ő fogalmaik szerint mi a "jobb". Például Szaúd-Arábia miért nem fogadja be a menedékkérőket? "


Kattanj már le a szaudiakról. Egyébként is Szaud Arábiát a Nyugati keresztény világ hozta létre és támogatja ma is. Whabizmusnak nevezett irányzat amibe belekeverték saját primitiv törzsi szokásaikat. Akkor én is a ku klux klán alapján ítéljem meg a keresztény vallást?



"Na, hát ezzel nem fogok elkezdeni vitatkozni. Lapozd fel a történelemkönyvet."


Megtettem te viszont biztos nem.



"Persze, hogy nem. Fizethetsz adót is (pl. gyerekadó a török hódoltság idején), vagy meg is halhatsz, ha nem térsz át. Semmi probléma."


Tipikus hazugság. Adót muszlimok is fizettek. Olyan meg nincs hogy meghalsz ha nem térsz át. A gyerkadónak meg nincs köze az iszlámhoz. Te folyamatosan kevered az iszlám tanitását egyes országok tetteivel, törvényeivel. Ez nem sok észre utal.



"Most néztem utána, a medinai szúrák tele vannak erőszakra buzdítással, de hazudj csak."


És hol néztél utána? Iszlámellenes szennylapokon ahol kiragadott verseket forgatnak ki ? :) Ezerszer el lett monda csak ezen az oldalon hogy minden kapcsolódó verset és a szövegkörnyezetet is meg kellene nézni. Már ha tényleg az igazság érdekel.



"Na, akkor kérünk szépen példát. Méghozzá az Újszövetségből. Az Ószövetség engem speciel nem érdekel, azt meghagyom a zsidóknak. Nem is igazán értem, hogy a keresztény Biblia miért nem csak az Újszövetségből áll."


Az meg engem nem érdekel hogy te mit tekintesz a Biblia részének. Az Ószövetség keresztény tanítás szerint Isten szava és része a Bibliának. Az Újszövetségben is van erőszakos vers. Ha nagyon szeretnéd kikeresem neked.



"Benne van a Koránban, és ha tagadod, akkor ki fogom keresni neked."


Nincs benne a Koránban de akkor várom hogy megmutasd. Ha nem tudsz ilyen Korán verset mutatni, egy aljas hazudozó vagy.



"De ismert, csak nem a Koránból kéne tájékozódnod, hanem történészektől."


Megtörtént.



"Nem vagyok mazochista, borzalmasan unalmas mű, de amúgy tervezem végigrágni magam rajta. Mindenesetre sok helyen beleolvastam, van egy képem arról, mi van benne. Igazából repetitív panelek gyűjteménye az egész. Nagyjából bárhol felnyithatod, azt fogod benne találni, hogy Allah a legkegyelmesebb és legnagyobb, nagy az ő bölcsessége, ő az egyetlen isten, megjutalmazza azokat, akik benne hisznek és elkárhoznak azok, akik nem. Kb. erről szól az egész könyv. Fenyegetések meg Allah dicsőítése. Semmi, amin el lehet gondolkodni."


Tehát nem olvastad el de tudod mit ír :) Ezen a ponton már tényleg meg kell hogy kérdőjelezzem az intelligenciádat.



"VOLT, igen. És ma hol van az a fejlettség? Ami amúgy nagyrészt a hellenizmus maradványa volt. Ne gyere már nekem azzal, hogy azokat az isztambuli épületeket az iszlám hozta létre. Volt ott egy Bizánci Birodalom, aminek a gyökerei az ókori rómaiak és görögök tudásából eredtek, és ami egy virágzó birodalom volt a 15. századig. Az oszmán törökök beleültek a készbe."


Az iszlám világ mentette meg az ókori műveket, míg a keresztények azon voltak hogy elpusztítsák. Isztambulban sem jártál mert akkor láttad volna hogy legalább olyan csodálatos épületeket húztak fel az oszmánok mint Bizánc. A muszlimok felhasználták az ókori tudást és továbbfejlesztették.



"Jó, akkor javaslom, térj vissza az 1000 évvel ezelőtti iszlám világba :) Amúgy baromság, dehogy volt fejlettebb. Ez egy álértelmiségi legenda."


De fejlettebb volt. Nem véletlenül nevezik sötét középkornak. Tudod ez az időszak amikor a keresztény Európában az emberek nem fürödtek mert azt gondolták a víztől lesznek betegek. Búz és mocsok volt mindenütt. Nem tanulhattak mert az egyház nem engedte és aki mást mert gondolni azt élve megégették. Ezzel szemben az iszlám világban tisztaság volt, mindenhol fürdők épültek, egyetemek, kórházak, iskolák, a más vallásúakat nem üldözték. Még egy wikipédia oldal is leirja amit te tagadsz:


[link]



"Az iszlám aranykora, vagy más néven, az iszlám reneszánsz, általánosan elfogadott nézet szerint a 8. századtól 13. századig terjedő időszakra tehető, igaz, néhány szakértő szerint a 14–15. századra is kihatott. Erre a néhány évszázadra az iszlám világ katonai, gazdasági és kulturális fölénye volt jellemző a nyugattal szemben, hiszen a muszlim kultúra ebben a korban maradandót alkotott mind mérnöki, tudományos, oktatási, gazdasági, művészi téren is, amiből a későbbi századokban a nyugat is profitált. "



"Nem nevetséges, hanem nagyon is ésszerű. A török hódoltság alatt kiürült az ország közepe és ekkor kerültek túlsúlyba a nemzetiségek a határvidékeken."


Nincs meg Magyarország térképe? :) Az ország középső akkori hódoltsági része ma is Magyarországhoz tartozik, és főleg olyan terülteket csatoltak el Trianonnal amik nem voltak a hódoltság részei vagy csak rövidebb ideig mint Horvátország, Felvidék, Erdély. A Nyugati keresztény világ visszadhatta volna Magyarországnak ezeket a területeket kétszer is. Először a Habsburgok adhattak volna vissza de ők inkább megszállták Magyarországot több mint 200 évre. Majd Trianonnál a nagyhatalmak adhattak volna nagyobb területeket Magyarországnak de inkább feldarabolták és tisztán magyar lakta területeket adtak a környező országoknak. Szóval a keresztény világ felelős Trianonért.

2019. nov. 13. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
51%

"Nincs meg Magyarország térképe? :) Az ország középső akkori hódoltsági része ma is Magyarországhoz tartozik,"


Te nem tudsz olvasni? Azt írtam, hogy a határvidékeken túlsúlyba kerültek a nemzetiségek, és így évszázadok alatt megerősödtek, majd a nemzeti öntudatra ébredés idején lobbiztak a saját országért, amit végül meg is kaptak. Mit terelsz a középső országrésszel? Persze, hogy az nem szakadt el, betelepítették újra a Felvidékről, Habsburg területekről. Kihalt, majd újrabenépesült, ugyanúgy, ahogy a tatárjárás idején 300 évvel azelőtt. De ha nincs ez az ország magját kiirtó hódoltság, akkor a magyarok szorították volna egyre kijebb a Kárpátok mentén a kisebb népeket, nem pedig fordítva.



"A Nyugati keresztény világ visszadhatta volna Magyarországnak ezeket a területeket kétszer is."


És ez hogy a rákba jön ide? Olyan vagy, mint az egyszeri orosz ember, akinek bármilyen kritikát mondasz az országáról, rögtön azzal fog jönni, hogy "igen, de Amerikában sem különbek ám!" Kit érdekel ez most? Persze, hogy a Habsburgok nem adtak vissza semmit, minek adták volna, ha egyszer nem volt érdekükben, és a történelmet nagyhatalmi érdekek formálják. De ez akkor se egyenlő azzal, hogy megszállsz egy országrészt és terrorizálod a lakosságát, mert a próféta azt mondta. Az iszlám ugyanazt csinálta Nyugat-Európában a 15. századig, majd Kelet-Európában a 15. századtól, mint Hitler, aki eldöntötte, hogy neki kell a keleti élettér. De tök jó, mert kaptunk fürdőket, meg Gül baba türbéjét. Lehet felújítani és mutogatni annak a tömeggyilkos sz**házinak.


A többire nem nagyon fogok reagálni, mert nincs kedvem, baromi fárasztó ez az okoskodó relativizálásod. És miért kéne lekattannom a szaúdiakról? Jó, lekattantam. Menjünk át Afganisztánba: https://www.youtube.com/watch?v=WHtLNWkPsZ0


Csodás a vallásod. Továbbra is kérdezem: mondasz nekem egy olyan államot, ahol van megkövezés, de nem iszlám?


Hagyjuk Szaúd-Arábiát? Miért hagyjuk? Véletlenül miért pont a legvérmesebb ágazat központja egyben a vallás központja is? Ez olyan - a te példádnál maradva -, mintha a Vatikánt a KKK irányítaná.



"Te csak a külsőségeket látod. Fogalmad sincs az iszlám tartalmi lelki oldaláról."


Akkor világosíts fel, kérlek! De, van róla fogalmam. Ez egy közösségi vallás, a rendszeresen végzett, állandósult, repetitív gyakorlatok szuggesztivitását és a tömeghipnózist használja. Olvastam nyugati beszámolót a zarándoklatról, leírja, hogy milyen hatása van az emberre annak, amikor egyszerre tízezrek járják körbe a meteort meg egyszerre kelnek, egyszerre fekszenek. Kb. az a "lelkiség", amit egy hadsereg ad. Hol van ebben az individualizmus? A muszlim ember nem individualista. A buddhizmus megint rossz példa, mert a buddhizmus szent iratai tartalmaznak elgondolkodtató szövegeket, történeteket, míg a Korán nem. A buddhizmus kb. olyan, mint az iszlám szúfi ága. Amivel semmi bajom nincs, csak különös módon valamiért nem az terjedt el a világon.



Olyan mintha azt mondanád a buddhisták egész nap csak törökülésben üldögélnek.

2019. nov. 13. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
38%

Kedves, 41%! Ismét megkérdezném, azért érvelsz a muszlimok mellett, mert Te is közéjük tartozol? Nekem alapvetően semmi bajom a vallás követőivel, mert legnagyobb többségük békés. Vannak muszlim barátaim is, angliában több évet éltem a szomszédságukban.

Viszont tényleg csak akkor szeretnék itt reagálni, ha Te magad is muszlim vagy.

Sajnos vannak itt trollok, akik muszlimnak állítják be magukat és szándékosan hülyeséget írogatnak a vallásról, hogy ezzel is lejárassák őket. Ebben az esetben nyilván nem érdekel a beszélgetés.

2019. nov. 13. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
Utolsó: persze, hogy muszlim, egyértelművé tette. Írd le neki a kérdésed.
2019. nov. 13. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
30%

"De ha nincs ez az ország magját kiirtó hódoltság, akkor a magyarok szorították volna egyre kijebb a Kárpátok mentén a kisebb népeket, nem pedig fordítva."


Ezzel kapásból az a gond hogy te elfogadhatónak tartod az ott élő őslakosok kiszorítását miközben a horvátok, szlávok, románok előbb itt voltak mint a magyarok. Aztán hülyeség ahogy van mert ha törökök irtották volna a magyarokat középen akkor elmenekültek volna a határos területekre és akkor pont hogy nőtt volna ott a magyarság aránya.



"És ez hogy a rákba jön ide? Olyan vagy, mint az egyszeri orosz ember, akinek bármilyen kritikát mondasz az országáról, rögtön azzal fog jönni, hogy "igen, de Amerikában sem különbek ám!" Kit érdekel ez most?"


Mivel gyengék az értelmi képességeid leírom egyértelműen. Úgy jön ide hogy elsősorban ők felelősek Trianonért, nem a törökök.



"Persze, hogy a Habsburgok nem adtak vissza semmit, minek adták volna, ha egyszer nem volt érdekükben, és a történelmet nagyhatalmi érdekek formálják."


Tehát a keresztény Habsburgokat felmented annak ellenére hogy több mint 200 évere megszállták Magyarországot és elnyomták a magyarokat. A nyugati keresztény nagyhatalmakat szintén felmented mondván nem volt érdekükben, de a törököket elítéled ugyanezért :) Logikus :)



"De ez akkor se egyenlő azzal, hogy megszállsz egy országrészt és terrorizálod a lakosságát,"


Az ugye nincs meg hogy a magyarok erőszakkal foglalták el a Kárpát medencét? A magyar királyok pedig szintén hóditottak. Szóval ha magyarok hódítanak büszke agy rájuk, ha törökök akkor aljas gazamberek? :) Egyébként is mit sirsz Trianon miatt? Elítéled a törököket amiért hóditottak de azon sírsz hogy miért vették el a magyaroktól azokat a területeket amiket a magyarok erőszakkal vettek el más népektől :) Csak visszakapták a környző népek a szabadságukat. Az meg a nagyhatalmak sara hogy tisztán magyarlakta vidékeket is elcsatoltak.



"mert a próféta azt mondta"


A próféta nem mondott ilyet. Ne hazudozz.



"Az iszlám ugyanazt csinálta Nyugat-Európában a 15. századig, majd Kelet-Európában a 15. századtól, mint Hitler, aki eldöntötte, hogy neki kell a keleti élettér. De tök jó, mert kaptunk fürdőket, meg Gül baba türbéjét. Lehet felújítani és mutogatni annak a tömeggyilkos sz**házinak."


Nem az iszlám csinálta mert az egy vallás. Emberek tették, ahogy a magyar emberek is ez tették mikor elfoglalták a Kárpát medencét majd végig rabolták fél Európát.



"És miért kéne lekattannom a szaúdiakról? Jó, lekattantam. Menjünk át Afganisztánba"


Abba az Afganisztánba ahol a Nyugat által létrehozott és támogatott tálibok uralkodnak? Tök jó hogy te olyan csoportok alapján akarod megítélni a muszlimokat akiket a Nyugat hozott létre :)



"Csodás a vallásod. Továbbra is kérdezem: mondasz nekem egy olyan államot, ahol van megkövezés, de nem iszlám?"


Ismét megkérdezem. Te egyes emberek tettei alapján ítéled meg az iszlám vallást? Mert látom nem fogtad fel hogy egy vallás tanítása és egyes államok tettei nem ugyanaz. Az USA-ban meg villamosszékben végeztek ki embereket. Ez szerinted hol írja a Biblia?



"Hagyjuk Szaúd-Arábiát? Miért hagyjuk? Véletlenül miért pont a legvérmesebb ágazat központja egyben a vallás központja is? Ez olyan - a te példádnál maradva -, mintha a Vatikánt a KKK irányítaná."


A szaudiak előtt is az a terület volt a vallás központja. A szaudiak csak a 20. században telepedtek rá nyugati keresztény segítséggel. Sok keresztény szerint a Vatikán a kkk-val egyenértékű. Sok kereszténynek nagyon rossz a véleménye a VAtikánról és nem is tekintik a pápát vezetőjüknek szóval ezt is benézted.



"repetitív gyakorlatok szuggesztivitását és a tömeghipnózist használja"


Ezt pont hogy keresztény irányzatok csinálják. Nézz végig egy hitgyülis videót.



"Olvastam nyugati beszámolót a zarándoklatról, leírja, hogy milyen hatása van az emberre annak, amikor egyszerre tízezrek járják körbe a meteort meg egyszerre kelnek, egyszerre fekszenek. Kb. az a "lelkiség", amit egy hadsereg ad."


Érdekes én ugy tudtam hogy misére is tömegesen mennek a keresztények és a keresztény zarándokhelyek is tömve vannak.



"Hol van ebben az individualizmus? A muszlim ember nem individualista."


Több mint a keresztény vallásban. Az iszlám szerint az egyén közvetlen kapcsolatban van Istennel, nem kell közvetítő. Keresztény vallásban viszont ehhez egyház és pap kell. Egyes irányzatokban pedig szentnek nevezett halott emberek közvetítenek. Az iszlámban nincs is olyan egyház mint keresztényeknél.



"A buddhizmus megint rossz példa, mert a buddhizmus szent iratai tartalmaznak elgondolkodtató szövegeket, történeteket, míg a Korán nem."


Ha egyiket sem olvastad honnan tudod mit írnak? :) Ne haragudj de nem tudlak komolyan venni. Kb egy 8 éves gyerek értelmi szintjén vagy.

2019. nov. 13. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
37%

# 17


Igen muszlim vagyok, de ha az eddigi írásaim alapján nem tudtad magadtól megállapítani hogy muszlimok vagyok vagy egy troll aki csak le akarja járatni az iszlámot, nem tudom hogy lenne-e értelme a beszélgetésünknek.

2019. nov. 13. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!