Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi célja ezzel Istennek?

Mi célja ezzel Istennek?

Figyelt kérdés

A barátnőm több, mint másfél éve szakított velem. Mind a mai napig fáj, ha rá gondolok. Voltak pár hetes könnyebb periódusok, de aztán visszazuhantam. Egyszerűen szenvedek, annyira kísért az emléke, olyan hirtelen váltunk legjobb barátokból, és egymás szerelmeiből vadidegenekké.Egy nagyon kedves barátom egyik mondatán felkaptam a fejem, úgy vélekedett, hogy egy hívő és egy ateista kapcsolata általában nem túl kifizetődő, hisz a hívő fél könnyen kieshet a hitéből a másik személy (akár nem szándékos) jelenlétében. Persze, mindenre vannak ellenpéldák, de számomra világossá vált, hogy Isten ezért nem akarhatta, hogy együtt legyünk (a lány nem volt hívő, de tiszteletben tartotta, hogy én az vagyok; amúgy se vagyok az a bigottan vallásos típus, inkább egy saját istenképet követek). Szóval oké, elfogadom, hogy nem lehettünk emiatt együtt...de miért sanyargatja a lelkem, miért kínoz még mindig szörnyen a hiánya? 1,5 év után...Biztos van ezzel is célja az Úrnak, de nem tudom mi, és teljesen össze vagyok zavarodva.


(A vallásos embereknél elvileg alap a felebaráti szeretet, szóval légyszi ne szekáljatok kommentben. Tartsátok tiszteletben más ember vallását, ha esetleg ateisták akarnának trollkodni. Persze, őket is szívesen meghallgatom, de csak kultúráltan.)



2020. nov. 23. 01:48
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Ehhez semmi köze Istennek, nem jöttél be neki és továbbállt.

Az meg hogy másfél éve szenvedsz a hiányától.... Értem én, de azt kell belátnod, hogy tök felesleges egy olyan lány után vágyakozni aki nem értékelt téged eléggé, nem volt rád szüksége.

Az ilyen nem érdemli meg hogy rágondolj.

Az meg hogy másfél éve szenvedsz a te hibád, 😀

Menjél csajozni és keres magadnak barátnőt mert nem fog a sült galamb a szádba repülni.

S ha megvan az új csaj, hipp hopp elfelejted a régit.

Persze csak akkor ha fellobban a szerelem. Csak nem kell minden új csajt a régihez hasonlítgatnod, arra kell rájönnöd, hogy ő nem volt jó választás, még ha jól is nézett ki. Az kevés.

Inkább őrülj hogy hamar kiderült és nem kell további felesleges energiákat belefektetned egy olyan emberbe aki nem érdemli meg.

2020. nov. 23. 02:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a választ!

Igazság szerint ő végtelenül remdes volt velem, megértő, nagylelkű...én követtem el egy hibát, ezen csúszott el végül az egész kapcsolat. Ettől függetlenül a válaszod ugyanúgy releváns ebben az esetben is.

2020. nov. 23. 02:28
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

1 es vagyok.

Hát igen ha te hibáztál, és úgy lépett ki a kapcsolatból az érzékenyen érinthet.

De ebben az esetben is csak annyit tehetsz hogy eléállsz, meg mondod neki hogy hibáztál, elismered, s adjon még egy esélyt.


Ha ad oké, ha nem foglalkozik veled akkor életbe lép az első opció hogy keresni kell egy másik csajt mert ő nem tud téged így elfogadni, ergo, tovább kell lépni és új szerelmet keresni az élet rögös útjain.

De azzal hogy csak magadat marcangolod nem sok érteleme van,.... Oké buta voltál, hibáztál, ez dühítő ha jó volt a nő kívül belül. De másfél év az sok idő, és pont abból van kevés, nem szabad olyan szekér után futni ami nem vesz fel.

S ha egyből dob és nem bocsájtja meg a hibád, akkor nem illetek össze mégsem.

2020. nov. 23. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
23%

A nők nem mindig őszinték a partnereinkkel, viszont barátnőikkel igen, és mindig. Próbáld a barátnőjét kifaggatni, Nem nagyon tudnak titkot tartani,ez jó és rossz hír erre vigyázz...visszaüthet.


A barátnője el fogja mondani hogy mi volt még a problémája veled. Persze a megcsalásért nem jár kegyelem.


A másik dolog. A szeretet általi szenvedés földi értelemben rossz. Hosszútávon pedig a szereteted tanítja, javítja, átformálja. Van olyan szeretet, ami a tevékenységben nyilvánul meg, az igéében. Ezt megteszem, de azt már nem, mert az lerombolja partnerem bizalmát.


Ezért a nem kimondása, az önmegtartozkodás is szeretet, mert avval véded a partnereddel megkötött ki nem mondott szövetséget, amit úgy hívnak bizalom.


J. K. arra tanított újjá kell születnünk életünkben, otthagyni azt amihez ragaszkodtunk szenvedélyből, amihez kötödtünk és nyíltan megfogalmazni mit akarunk, ami nyilván az előző életünk tanuságából ered.


Így vagyunk azon az úton ahol már nem fogjuk elkövetni az első hibát. Tehát a válasz Isten tanítja neked a helyes és következetesebb szeretetet.

2020. nov. 23. 04:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

4es másfél év után utána járni.

Kérdezőnek meg kell tanulnia el engedni dolgokat, igazából másfél évvel ezt a szabályt erősiti.

2020. nov. 23. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim válasza:
100%
Kezdj el ismerkedni más lányokkal, nagyon itt van már az ideje. :) Ha elkezdesz egy másik lány iránt érdeklődeni, akkor egy idő után eszedbe sem fog jutni az ex. Vele vége van már, ne rágódj tovább rajta.
2020. nov. 23. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Szia!



Az írásokból azt veszem ki hogy neked alapból van egy rossz Isten képed amint változtatni kellene. Istennek nem célja az hogy téged szenvedve tanítson meg a szenvedésedet saját magadnak okoztad mivel rossz döntést hoztál és beengedtem az életedbe, ezt a világi lányt helyet adtál a szívedben neki sokszor a szenvedéseknek az okai a rossz döntések és nem Isten. A másik rossz véglet hogy azt gondolja az ember ezt Isten adta az életében Isten helyezte az életében ezt neki el kell hordozni holott ez nem így van. Isten adott szabad akaratot hogy hozzunk döntéseket és a döntéseinknek vannak következményei is.

A döntések tulajdonképpen vetések az életben lehet jó magot vetni jó döntést hozni amiből jó termés fogunk aratni és lehet rossz magot vetni rossz döntést hozni amiből rossz termés fogunk aratni.

A jó mag jó döntés az Isten akaratában való járást jelenti az Isten akaratát a Biblia kinyilatkoztatásból tudjuk megismerni és ezt elfogadni ,befogadni a szívünkbe ez alá beállni és megtenni meg cselekedni,eszerint élni.

Nem a törvény cselekedetei szerint hanem a hit cselekedetei szerint.

Hívőként a társ választás nagyon fontos kulcsfontosságú dolog az életünkben mert rossz választás esetén az ember eltévelyedhet,kiesett Isten akaratából a világi társ elsodorhatja az embert a keskeny útról.Jobbik eset hogy ha az ember olyan példaértékű életet él hogy a világí társ hitre jut megtér és így már legálisan is összeköthetik az életüket.Alapból a Biblia ad egyfajta kinyilatkoztatást társválasztásról amit ha jó sorsot akar az ember magának jó figyelembe venni.



Néhány Ige a Bibliából a

társválasztásra vonatkozólag:


Ézsau hitteus feleségeket választott magának választásának egyik következménye ez volt:


1Móz 27:46 Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a khitteusok leányai közül vesz feleséget, amilyenek ezek is, ez ország leányai közül valók; minek nekem az élet?



Valamint a törvény korából való két Ige, amely ami tanulságunkra íratott meg:

Mindkettő kifejezi a két különböző ember hovatartozásából fakadó ellentéteket a hívő mint az Úr igáját hordozó engedelmes személy,a hitetlen pedig mint csökönyös a világhoz tartozó személy nem illenek össze.


Részlet a szótárból: Csökönyös: Olyan <ember>, aki álláspontjához az ésszerűség v. méltányosság ellenére is görcsösen ragaszkodik; makacs, nyakas,önfejű.


5Móz 22:10 (HUN) Ne szánts ökrön és szamáron együtt.

Am 3,3: Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?



A másik eset Salamon életéből egy részlet amihez nem kell sok magyarázat a mai korunkban is megtörténhet csak modern formában. A hívő életében más foglalja el Isten helyét vagyis bálványokat enged a szívében ezek lehetnek pénz, szórakozás, tárgyak, dolgok szeretete: ház, autó vagy különböző luxus dolgok utáni sóvárgás ami egy világi nőnek természetes dolog de egy hívőnek nem természetes dolog hanem elhajlás az életébe.


1Kir 11:1-10

1 Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, még pedig a fáraó leányán kívül a moábiták, ammoniták, edomiták, sidonbeliek és hitteusok leányait,

2 Olyan népek közül, akik felől azt mondotta volt az Úr az Izrael fiainak: Ne menjetek hozzájuk, és őket se engedjétek magatokhoz jőni, bizonyára az ő isteneik után hajtják a ti szíveteket. Ezekhez ragaszkodék Salamon szeretettel.

3 És valának neki feleségei, hétszáz királynéasszony és háromszáz ágyas; és az ő feleségei elhajták az ő szívét.

4 És mikor megvénült Salamon, az ő feleségei elhajták az ő szívét az idegen istenek után, úgy hogy nem volt már az ő szíve tökéletes az Úrhoz, az ő Istenéhez, amint az ő atyjának, Dávidnak szíve.

5 Mert Salamon követi vala Astoretet, a sidonbeliek istenét, és Milkómot, az ammoniták utálatos bálványát.

6 És gonosz dolgot cselekedék Salamon az Úr szemei előtt, és nem követé olyan tökéletességgel az Urat, mint Dávid, az ő atyja.

7 Akkor építe Salamon templomot Kámosnak, a moábiták utálatos bálványának a hegyen, amely Jeruzsálem átellenében van, és Moloknak, az Ammon fiai utálatos bálványának.

8 És ekképpen cselekedék [Salamon] mind az ő idegen feleségeivel, akik az ő isteneiknek tömjéneztek és áldoztak.

9 Megharaguvék azért az Úr Salamonra, hogy elhajlott az ő szíve az Úrtól, Izrael Istenétől, aki megjelent volt neki kétszer is,

10 És azt parancsolta volt neki, hogy ne kövessen idegen isteneket, és mégsem őrizte meg az Úr parancsolatát.



A harmadik példa pedig Pál apostoltól:


2Kor 6:14

14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?

15 És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?

16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nekik Istenük, és ők én népem lesznek.

17 Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,

2020. nov. 23. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

"de miért sanyargatja a lelkem, miért kínoz még mindig szörnyen a hiánya? 1,5 év után..."

NEm ISten kínoz, hanem a saját pszichéd. Lépj túl a barátnődön. Nem is ő hiányzik, hanem gondolom azóta nem jött össze senki, és úgy érzed, hogy az exed hiányzik. Tedd rendbe a gondolataid

2020. nov. 23. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
A lány szakított veled, nem Isten.
2020. nov. 23. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat!


Annyit hozzáfűznék, hogy a "miért sanyargat, kínoz" rész nem Istenre, hanem az érzésre utalt. Nem Istent okoltam, semmiképp. A másik meg, hogy szerintem oka volt annak, hogy ezzel a lánnyal is együtt voltam, tapasztalatszerzés legalábbis. Csak nem értem, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy Isten segítsen elmulasztani a fájdalmat. "Keress barátnőt" ez meg nem ilyen egyszerű. Számtalan kudarcom volt már azóta, olyan gyakran meg nem megyek közösségbe.

2020. nov. 23. 17:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!