Jehova Tanúi ,ki volt Charles Taze Russel ?Miben nyilvánul meg szerintetek,hogy ő egy okos, intelligens ember volt ?

Vallástörténeti szemszögből én úgy fogalmaznék, hogy Russel a modern resztoránizmus egyik alapító atyja volt a 19. században.

Intelligens ember volt, hiszen tudott követőket szerezni. Gondolom, hogy meggyőzően tudott beszélni. Az igazi kérdés azonban (szerintem) nem ez, hanem az, hogy mi okból tette? Vajon őszintén hitt-e a téveszméiben, mint pl. William Miller? Szeretném azt hinni, hogy Russel még tényleg tisztességesen nyúlt a Bibliához, a tévedései ellenére is. Nem úgy, mint az utódja, az Őrtorony, aki egyértelműen a megtévesztésre építkezik azzal, hogy pl. hamisítja a Bibliát.

Nem ismerem azonban Russell életét annyira, hogy ezt megítéljem. Kiindulva azonban abból, hogy a 19. század amerikájában még tényleg vallásosak voltak az emberek, Russell talán nem volt még olyan mélyen, mint az Őrtorony. Ez persze nem mentesíti a tévedései felől.

Ja bocs... Látom Jehova tanúinak szólt a kérdés. :D

Szerintük Russel Isten embere volt, de ezt majd ők leírják. :-)

Azt nem tudom, hogy Russel intelligens volt-e, de azt olvastam, hogy a mostani Jehova tanúi már megtagadták a tanításait, amikor a Rutherford irányzat átvette a hatalmat.

Russel legalább három hamis világvége dátumért felelős, így ő a Biblia szempontjából hamis próféta. Így az intelligencia szintje is jogosan megkérdőjelezhető.

„Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig”

Mi történt az igaz keresztényiséggel az első század után? Jézus egy példázatban figyelmeztetett arra, hogy az Ördög „konkolyt” (gyom, „NW”), látszatkeresztényeket hint „a búza”, az igaz keresztények, „az Isten országának fiai” közé. Mindkettő együtt növekszik „az aratásig”, „a világnak végéig” (Máté 13:24–30, 36–43). A nagy hitehagyás folyamán, amely az apostolok halála után fejlődött ki, sok évszázadon keresztül „a konkoly” túlsúlyban volt.

De mit mondhatunk „a búzáról”? Kik bizonyultak „az Isten országa fiainak” a több évszázad hosszúságú hitehagyás alatt? Ezt nem tudjuk biztosan megmondani. A Jézus példázatában szereplő, szó szerinti gyomot általában olaszperjének tartják, ami nagyon hasonlít a búzához, amíg be nem érik, amikor aztán könnyen meg lehet különböztetni a búzától kisebb fekete magjai révén. Ugyanígy csakis „aratáskor” lehet egyértelmű különbséget tenni a látszatkeresztények és az Isten országának igazi fiai között. Jézus ezt mondta: „Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig.” Az igaz keresztényiséget azóta sem taposták el soha végérvényesen.

Évszázadokon keresztül mindig voltak igazságszerető egyének. Hogy csak néhányat említsünk: John Wycliffe (kb. 1330—1384) és William Tyndale (kb. 1494—1536), akik elősegítették a Biblia lefordításának munkáját még életük vagy szabadságuk kockáztatása árán is. Wolfgang Fabricius Capito (1478—1541), Martin Cellarius (1499—1564), Johannes Campanus (kb. 1500—1575) és Thomas Emlyn (1663-tól kb. 1741-ig), akik Isten Szavaként fogadták el a Bibliát és elutasították a Háromságot. Henry Grew (1781—1862) és George Storrs (1796—1879), akik nem csupán elfogadták a Bibliát és elutasították a Háromságot, de hangot adtak Krisztus váltságáldozata iránt érzett nagyrabecsülésüknek is.

Bár mi senkit sem tudunk az ilyen személyek közül határozottan a Jézus példázatában szereplő „búzaként” azonosítani, az biztos, hogy „ismeri az Úr [Jehova, »NW«] az övéit” (2Tim 2:19).

Ki volt Charles Taze Russell? A tevékenységéről szóló történet igazolja az Úr segítségét és irányítását?

Kutatás az igazság után

C. T. Russell az Egyesült Államokban született, Alleghenyben (ma Pittsburgh része), Pennsylvania államban 1852. február 16-án. Ő volt a második fia Joseph L. és Ann Eliza (Birney) Russellnek, akik skót—ír származású presbiteriánusok voltak. Kilencéves volt Charles, amikor az édesanyja meghalt, de Charlesra már kora gyermekségétől nagy hatással voltak vallásos gondolkodású szülei. Ahogy C. T. Russell egy későbbi társa megjegyezte: „Ők nevelték a kis ágacskát, és az az Úr irányába növekedett.” Bár Charles presbiteriánusként nevelkedett, később a kongregacionalista egyházhoz csatlakozott, mert annak a nézeteivel értett egyet a legjobban.

A fiatal Charles nyilvánvalóan jó üzletember volt. Még csak 11 éves volt, amikor üzlettársa lett apjának egy virágzó férfiruha-szaküzletben. Charles gyarapította az üzletet, míg végül maga is számos különböző üzletet működtetett. Bár az üzleti dolgai jól mentek, szellemi téren nagyon zaklatott volt. Vajon miért?

Charles szülei őszintén hittek a kereszténység egyházainak hittételeiben, és őt is azok elfogadására nevelték. A fiatal Charlesnak így azt tanították, hogy Isten szeretet, ugyanakkor az embert természeténél fogva halhatatlansággal alkotta meg, és egy tüzes helyet is készített, ahol örökké kínoz mindenkit, azokat kivéve, akik az eleve elrendelés folytán megmentésben részesülnek. Ez a fajta elképzelés visszataszító volt a tizenéves Charles becsületes szívének. Így érvelt: „Egy Isten, aki arra használná a hatalmát, hogy olyan emberi lényeket teremtsen, akiket előre ismer, és arra predesztinálná őket, hogy örökké tartó kínzást szenvedjenek el, nem lehetne sem bölcs, sem szerető. Az ő irányadó mértékei alacsonyabbak lennének, mint sok emberé.”

A fiatal Russell azonban nem volt ateista; egyszerűen csak képtelen volt elfogadni az egyházak általánosan értelmezett tanításait. Ezt mondta: „Fokozatosan annak felismerésére jutottam, hogy bár a hittételek mindegyikében van némi igazság, azok egészében véve félrevezetők, és ellentétesek Isten Szavával.” Az egyházak hittételeiben megtalálható „némi igazság” pogány tanítások mocsarába süllyedt, amely a hitehagyás hosszú évszázadai alatt beszivárgott a megromlott keresztényiségbe. Russell elfordult az egyház hittételeitől, és az igazságot keresve megvizsgált néhány nagyobb keleti vallást, de ezek sem elégítették ki.

A 23 éves Russell 1876 januárjának egyik reggelén kapott egy példányt a Herald of the Morning (A reggel hírnöke) című vallásos folyóiratból. A borítón levő kép alapján megbizonyosodhatott arról, hogy adventista kiadványról van szó. A kiadónak, Nelson H. Barbournak (Rochester, New York) az volt a meggyőződése, hogy Krisztus visszatérése nem pusztulást, hanem áldást hoz a föld családjai számára, és hogy nem hústestben, hanem szellemként tér vissza. Nos, ez megegyezett azzal, amiben Russell és társai Alleghenyben már egy ideje hittek! Különös módon azonban Barbour úgy hitte a Bibliának az idővel kapcsolatos próféciái alapján, hogy Krisztus már megjelent (láthatatlanul), és hogy a „búza” (a Királyság-osztályt alkotó igaz keresztények) begyűjtésének aratási munkája már esedékes (Máté 13. fej.).

Russell korábban idegenkedett a Bibliának az idővel kapcsolatos próféciáitól. Most azonban eltűnődött: „Lehetséges lenne, hogy az idővel kapcsolatos próféciák, amelyeket oly sokáig megvetettem, mert az adventisták tévesen alkalmazták azokat, valóban arra az időszakra utalnak, amikor az Úr láthatatlanul jelen lesz, hogy felállítsa Királyságát?” Mivel Russell kielégíthetetlen szomjúságot érzett az Írás szerinti igazság iránt, ezért még többet kellett megtudnia. Intézkedett hát, hogy találkozzék Barbourral Philadelphiában. Ez a találkozó megerősítette egyetértésüket számos bibliai tanítást illetően, és lehetőséget nyújtott számukra, hogy kicseréljék nézeteiket. „Amikor először találkoztunk — állapította meg Russell később —, sokat kellett tanulnia tőlem a helyreállítás egészére vonatkozóan, ami azon alapult, hogy a váltság elégséges volt mindenki számára, nekem pedig sokat kellett tanulnom tőle az időt illetően.” Barbournak sikerült meggyőznie Russellt arról, hogy Krisztus láthatatlan jelenléte 1874-ben kezdődött el.

„Eltökéltem, hogy erőteljes kampányt folytatok az igazság mellett”

C. T. Russell a határozott meggyőződések embere volt. Meg volt győződve arról, hogy Krisztus láthatatlan jelenléte már megkezdődött, ezért úgy határozott, hogy ezt másoknak is hirdeti. Később ezt mondta: „Annak a ténynek az ismerete, hogy mi már az aratási időszakban élünk, lendületet adott nekem, hogy úgy terjesszem az Igazságot, mint korábban még soha. Ezért azon nyomban eltökéltem, hogy erőteljes kampányt folytatok az igazság mellett.” Russell most úgy döntött, hogy csökkenti üzleti érdekeltségeit, hogy átadhassa magát a prédikálásnak.

Hogy hatástalanítsa az Úr visszatérésére vonatkozó helytelen nézeteket, Russell egy kis füzetet írt The Object and Manner of Our Lord’s Return (Urunk visszatérésének célja és módja) címmel. Ezt 1877-ben adta ki. Ugyanebben az évben Barbour és Russell közösen jelentették meg a Three Worlds, and the Harvest of This World (Három világ és e világ aratása) című munkájukat. Ez a 196 oldalas könyv a helyreállítást és a Bibliának az idővel kapcsolatos próféciáit tárgyalta. Bár ezt megelőzően már mások is foglalkoztak mindegyik témával, Russell szerint ez a könyv volt az „első, amelyik összekapcsolta a helyreállításra vonatkozó elképzelést az idővel kapcsolatos próféciával”. A könyv azt a nézőpontot képviselte, hogy Jézus Krisztus láthatatlan jelenlétének dátuma 1874 őszétől számítandó.

„Nem úgy, mint ami új, nem úgy, mint ami a sajátunk, hanem úgy, mint ami az Úré”

C. T. Russell arra használta fel Az Őrtoronyt és más kiadványokat, hogy támogassa a bibliai igazságokat, valamint hogy megcáfolja azokat a hamis vallásos tanításokat és emberi filozófiákat, amelyek ellentétben álltak a Bibliával. Azt azonban nem állította, hogy új igazságokat fedezett fel.

A XVIII. század második fele óta sok lelkipásztor és bibliatudós leplezte le a lélek halhatatlanságának és a gonoszok örökké tartó büntetésének hamis tanításait. Ezt a leleplezést teljes egészében tartalmazta Aaron Ellis Bible Vs. Tradition című könyve, amely eredetileg Angliában jelent meg, majd később, 1853-ban George Storrs adta ki az Egyesült Államokban. De akkoriban C. T. Russellen és társain kívül senki sem tett többet annak érdekében, hogy megismertesse ezt az igazságot.

Mi volt a helyzet más bibliai tantételekkel, amelyek Az Őrtoronyban és más kiadványokban kerültek megtárgyalásra? Russell teljesen a maga érdemének tulajdonította, hogy feltárta az igazság e gyöngyszemeit? Russell ezt a magyarázatot adta: „Úgy találtuk, hogy évszázadok óta különböző szekták és felekezetek osztották fel maguk között a Biblia tantételeit, összevegyítve azokat több-kevesebb emberi spekulációval és hibával . . . Úgy találtuk, hogy Luther és a legutóbbi időkben sok keresztény is egyértelműen a hit, nem pedig a cselekedetek általi megigazulás fontos tantételét hirdette; hogy a presbiteriánusok gondosan védelmezik az isteni igazságosságot, hatalmat és bölcsességet, bár nem ismerték fel azokat világosan; hogy a metodisták értékelik és dicsőítik Isten szeretetét és együttérzését; hogy az adventisták támogatják az Úr visszatérésének értékes tantételét; hogy a baptisták többek között helyesnek tartják a megkeresztelkedés jelképes voltának tantételét, bár szem elől tévesztették a valódi keresztelkedést; hogy néhány univerzalista régóta ragaszkodik bizonytalanul némely »helyreállítással« kapcsolatos gondolathoz. Így szinte minden felekezetről kiderült, hogy alapítóik kutatták az igazságot, de eléggé nyilvánvaló, hogy a nagy Ellenfél harcolt ellenük, és gonoszul megosztotta Isten Szavát, amelyet nem volt képes teljesen elpusztítani.”

Russell ezt mondta az általa gyakorta megjelentetett időszámításról: „Amikor azt mondjuk, hogy a »mi« kronológiánk, ezen csupán azt a kronológiát értjük, amelyet mi használunk, a bibliai kronológiát, amely mindazoké, akik Isten népe közül helyesnek tartják azt. Ami azt illeti, abban a formában, ahogyan ma mi bemutatjuk, tulajdonképpen már jóval a mi korunk előtt használták; éppúgy, ahogy különböző próféciákat, amelyeket mi felhasználunk, az adventisták már felhasználtak más célból; és éppúgy, ahogyan különböző tantételeket mi támogatunk, és amelyek oly újnak, frissnek és másnak látszanak, valamilyen formában már hosszú idővel ezelőtt támogattak: például kiválasztás, ingyenkegyelem, helyreállítás, megigazulás, megszentelés, megdicsőülés, feltámadás.”

Milyennek tartotta hát Russell az ő és társai szerepét az Írás szerinti igazság kiadásában? Ezt mondta: „Munkánk . . . célja: egybegyűjteni az igazság hosszú időn át szétszóródott töredékeit és felkínálni azokat az Úr népének — nem úgy, mint ami új, nem úgy, mint ami a sajátunk, hanem úgy, mint ami az Úré . . . El kell hárítanunk minden érdemet azért is, hogy megtaláltuk és újrarendeztük az igazság gyémántjait.” A továbbiakban megállapította: „A munka, amelyben örömmel használja fel az Úr a mi szerény képességeinket, nem annyira alkotói munka, mint inkább a helyreállítás, a kiigazítás, az összehangolás munkája.”

Russell tehát eléggé szerényen nyilatkozott az általa elért eredményekről. Mindazonáltal az „igazság . . . szétszóródott töredékei”, amelyeket egybegyűjtött, és felkínálta azokat az Úr népének, mentesek voltak a Háromságnak és a lélek halhatatlanságának Istenre szégyent hozó pogány tantételeitől, amelyek a nagy hitehagyás következményeként gyökeret vertek a kereszténység egyházaiban. Akkoriban nem volt senki, aki Russellhez és társaihoz hasonlóan világszerte hirdette volna, mit jelent az Úr visszatérése, mi Isten szándéka, és mit foglalt az magában.

#6

Ebből a saját szavaiddal mennyit tudnál elmondani?

Ti Tanúk szeretitek lerendezni a kérdéseket úgy, hogy bemásoljatok a jw.org-ot, azt el van intézve.

Szerintem ezeket a száraz szövegeket ti magatok sem olvassátok el.

Jehova tanúinak nincs személyes véleménye, előre legyártott válaszaik vannak. Ezt a 6-os kommentel is bizonyították.

És ez akkor is igaz, ha most a felszólítás kényszere alatt összedobnak valamit. Teljesen függnek az Őrtoronytól. Ebben egyediek a vallások között, negatív értelemben.