Kedves keresztények, mi értelme van a házasságnak, ha nem örök életre szól?

Rövid és tömör válasz: úgy semmi.

De ki tudja előre mit hoz az élet ha elmúlik a szerelem?

Én az egész földi életemre tervezem a házasságomat, és tudtommal a férjem is. Kivéve persze özvegyülés esetén. Direkt figyelünk is rá, hogy folyamatosan dolgozzunk a kapcsolatunk fönntartásán, táplálásán, nem vesszük adottnak, hogy úgyis mindig szeretni fogjuk egymást. Mert ez nem magától megy. Ez az odafigyelés, befeketett munka segít, hogy tényleg kitartson a kapcsolatunk sokáig.

A házasság számomra a közös elhatározásunk, hogy együtt szeretnénk lenni a halálunkig, megerősítése, deklarációja. Számomra egyértelművé teszi a döntést, hogy le van írva. Nem gondolkodom el rajta újra és újra, hogy biztosan a férjemmel akarok-e maradni - vele akarok, és kész, nem hozok újabb döntéseket. Általában ennél kisebb súlyú ügyekben is, ha felírtam magamnak, hogy hogy döntöttem, akkor könnyebben tudtam tartani magam hozzá.

A férjem valószínűleg abban is hisz, hogy a szentségi áldás is erősíti a kapcsolatunkat. Én meg abban hiszek, hogy az ő ezirányú hite erősíti :-)

Isten a házasságot örökérvényűnek tekinti. Csak a hűtlenség esetén lehetséges a válás és szabad az újra házasodás a vétlen félnek. DE dönthet úgy is hogy megbocsájt. Azonban később nem róhatja fel neki ezt, mert megbocsájtotta. Illetve a házastárs sajnálatos halála.

Isten is amit megbocsájt, nem fogja emlegetni, eltörli.

Ha valaki használati tárgynak tekinti a társát, ott baj van. Isten kiegészítőként teremtette egymásnak őket.

A szeretet nem tárgyként gondol a házastársára, hanem az életben a szövetségese, és bizalmasa kell hogy legyen.

A kereszténység a házasságnak azt a formáját kanonizálta, ami a világvallássá válása idején elterjedt volt. Nem volt ott ideológia, egyszerűen azt foglalták törvénybe, ami amúgy is beletartozott a szokásjogba. Ez az időszak a IV. században kezdődött Nagy Konstantin milánói ediktumával és legkésőbb 962-ben, I. Ottó német-római császárrá koronázásakor ért véget.

Akkoriban a házasság a mainál jóval hamarabb kezdődött: egy 16 éves lány már simán szülhetett, hiszen biológiailag alkalmas volt rá, ám ha apát 40 éves kora után nem vitte el sem valamely háború, sem a pestis, sem az alultápláltság, nagyon szerencsésnek mondhatta magát. Ugyanúgy, mint anya, ha megúszta az összes gyerekszülést komplikációk nélkül, amelyek akkor kérdés nélkül azonnali halált jelentettek. Vagyis az akkori házasság időtartama nagyjából megfelelt a mainak: apa és anya fiatalon összeházasodott, megszülettek az utódok, majd mire felnőttek, megunták egymást - ez nagyjából 40 éves kort jelentett. Ám míg akkoriban a korai halál vetett véget a házasságoknak, most a mágikus 40 után is élnek az emberek.

Aki manapság az 1000-1500 éves hagyományok alapján akar házasságban élni, annak sok sikert kívánok, de nekem ne jöjjön panaszkodni, ha nem megy.

Ne keverjük a dolgokat.

Az "egy életre" és az "örökre" az nem ugyanaz!

Márpedig a házasság az csak az életre szól, nem az örökkévalóságra!

Mivel a mennyben már nem lesz házasság, ahogy a Biblia is írja.

Attól még értelme lehet.

??

A tapasztalás. Összekötöd az életed valakikkel, amíg minőségileg szolgáljátok egymást.