Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Római Katolikusok! Mit gondolt...

Római Katolikusok! Mit gondoltok az Oltáriszentségről az alábbiak alapján?

Figyelt kérdés

Ökumenikus gondolkodású evangélikusként kérdezem. (Édesapám katolikus volt, édesanyám evangélikus)


1. A Biblia hol írja, hogy a papnak kell átváltoztatni a kenyeret, és a bort Jézus testévé és vérévé? Illetve nem csak átváltoztatni, hanem feláldozni azt. Nem az az Újszövetség lényege, hogy Jézus egyszeri áldozatot hozott a bűneinkért, és ezért nincs szükség új tisztító áldozatok bemutatására, vagy Jézus áldozatának a megismétlésére, mert az tökéletes volt? Ha a Bibliából nem lehet levezetni, hogy az áldozatot meg kell ismételni minden szentmisén, akkor szeretném érdeklődően megkérdezni, hogy az egyházi hagyományban, mikor, hogyan alakult ki ez a gyakorlat.


2. A Biblia hol írja, hogy imádással kell fordulnunk Jézus teste, és vére felé? Jézus azt mondja, hogy vegyétek, és egyétek ez az én testem, illetve vegyétek, és igyátok ez az én vérem. Azt sehol sem mondta, hogy imádattal kell felé a megjelent Oltáriszentség felé fordulnunk. Félreértés ne essék, számomra is szentség, és tiszteletre méltó az Úrvacsora. Csak arra lennék kíváncsi, hogy az imádatra való kérése hol van Jézusnak a Bibliában, illetve, ha nincs, akkor szeretném érdeklődően megkérdezni, hogy az egyházi hagyományban, mikor, hogyan alakult ki ez a gyakorlat.


3. Ha evangélikusként elfogadom, és hiszem, hogy az Oltáriszentségben Jézus Krisztus valóságos teste, és vére van jelen bűneim bocsánatára, és bűnbánat, gyónás után szeretnék egy római katolikus szentmisén áldozni, akkor miért nincs rá lehetőségem? Örülök, neki, hogy vannak olyan felekezetek, akik engedik más felekezetek tagjait is az Úrvacsorához, Oltáriszentséghez járulni. Bár a Lutheránus világ szövetség tagegyházai (különböző országok, különböző önszerveződő evangélikus egyházait tömörítő szervezet) tagegyházai között sincs mindig Úrvacsora közösség paradox módon, így a saját házunk táján is van mit söprögetni. Viszont a Magyarországi Evangélikus Egyház egyes lelkészei (nem tudom, hogy az egész Egyház igen, vagy nem) engedik, sőt hívják a római katolikus testvéreket is az Úrvacsorához (reformátusokkal hivatalos Úrvacsora közösségben vagyunk). Szeretném megkérdezni, hogy a római katolikus egyház miért nem törekszik ennek a megoldására, hogy legalább a szentségben Jézus Krisztus valóságos testét, és vérét valló protestáns felekezetek számára megnyissa az ökumenikus áldozás lehetőségét.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!



2021. nov. 20. 20:47
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
94%

Mindörökké, Ámen!


Nos, ha kicsit is ismered a katolikus teológiát, tudhatod, hogy a szerint a keresztény hit alapja a Szentírás és a Szenthagyomány.

vagyis az 1-2. kérdésedre a válasz, hogy nem is kell írnia ezeket a Szentírásnak, elegendő, ha a Szenthagyományra támaszkodik (ami természetesen nem lehet ellentétben a Szentírással)

2021. nov. 20. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Kedves Kerdezo


3-as kerdes: Pont amiatt a tema miatt all a Vatikan es a Lutheranus Vilagszovetseg kozott a parbeszed es a kozeledes, amit itt kerdezel. Az evangelikusok pont az olyan helyzetek miatt szeretnék ezt, amiben a szuleid voltak: egy evangelikus-katolikus hazaspar nem aldozhat egyutt katolikus templomban. A Vatikan mereven elzarkozik ettol. Bar ez nem dogma, tehat idovel megvaltozhat. Csak a katolikusoktol fugg.


(En anglikán vagyok, mi urvacsora kozossegben vagyunk az északi evangélikus egyházakkal, de egyébként magyar evangélikusként is megkaphatnád itt az eucharistiát. Akiknek az egyhaza nyitottabb "asztalt terít", nehezebben érti meg ezt a merevséget. Illetve akinek a szulei eltéro felekezetuek, és minden konfliktus nélkul egyutt tudnak vele élni, akkor azoknak, akik ebben nottek fel, mint te, szintén furcsa ez.)

Az ortodoxoknak megengedik a romai katolikusok az aldozast, ha jol tudom.


1-es kerdes:

"Nem az az Újszövetség lényege, hogy Jézus egyszeri áldozatot hozott a bűneinkért, és ezért nincs szükség új tisztító áldozatok bemutatására, vagy Jézus áldozatának a megismétlésére, mert az tökéletes volt?"


Szerintem igen, de a katolikusok szerint nem. Nem tudom, mire alapozzak. Vagyis nekem azt mondtak a katolikusok, hogy Janos evangeliuma 6:53-56 szerint Jezus ezt mondta:

"Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne."

De ebben nincs benne, hogy aldozatot kell ismetelni.

Elkepzelheto, hogy ez még oszovetsegi eredetu, ahol rendszeresen aldoztak (allatot) Istennek, de majd egy katolikus el fogja tudni mondani.

2-es kerdes:

Szerintem ez viszont mar kovetkezik abbol, hogy ha az ostya valoban Krisztussa valtozik, akkor ha beleteszik egy "monstranciaba", urfelmutato ablakba, akkor le lehet elé ulni és imádni.

2021. nov. 20. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
90%

"A Biblia hol írja, hogy a papnak kell átváltoztatni a kenyeret, és a bort Jézus testévé és vérévé?"

Jézus mondta apostolainak, hogy ezt tegyék emlékezetére.


"Illetve nem csak átváltoztatni, hanem feláldozni azt."

Nem áldozzák fel, Jézus egyszeri áldozata válik jelenvalóvá, így a kérdés további része értelmét veszti, mert ezen a téves feltételezésen alapult.


"A Biblia hol írja, hogy imádással kell fordulnunk Jézus teste, és vére felé?"

Ha abban egyet tudunk érteni, hogy Jézusnak imádás jár, akkor innentől fogva elég egyértelmű. Hiszen a kenyér színe alatt maga Krisztus van jelen. Ezt pedig az evangélikusok is vallják, bár szerintük a vétel pillanatában történik az átváltozás, a katolikus szerint akkor, amikor a pap kimondja az adott szavakat.


"egy római katolikus szentmisén áldozni, akkor miért nincs rá lehetőségem?"

Én katolikusként miért nem úrvacsorázhatok evangélikus istentiszteleten? Amúgy nektek azért nem lehet, mert az evangélikusok mást hisznek e tekintetben. Egy ortodox például áldozhat katolikus misén, ha nem tud részt venni ortodox liturgián.


"Viszont a Magyarországi Evangélikus Egyház egyes lelkészei (nem tudom, hogy az egész Egyház igen, vagy nem) engedik, sőt hívják a római katolikus testvéreket is az Úrvacsorához"

Még te is írod, hogy egyes lelkészek teszik, amúgy helytelenül, mivel nincs intercommunio az evangélikusok és katolikusok között. Tehát elvileg evangélikus szemszögből se úrvacsorázhat egy katolikus.


"Szeretném megkérdezni, hogy a római katolikus egyház miért nem törekszik ennek a megoldására, hogy legalább a szentségben Jézus Krisztus valóságos testét, és vérét valló protestáns felekezetek számára megnyissa az ökumenikus áldozás lehetőségét."

Törekszik, ha nem is pont ezért és így, de lett például görög katolikus egyház, lett szír, örmény, etióp, stb. katolikus egyház, akik mint az Egyház részét képezik és nem csak eucharisztikus egységben.

2021. nov. 20. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
88%

Anjutca


Már hete óta tudatosan, kb. naponta leírod a fenti szöveget az evangélikusok ellen.

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy amit csinálsz, az jogilag a gyűlöletkeltés és a gyűlöletbeszéd kategóriájaba tartozik. Ezen a különböző kisebbségi csoportok ellen irányuló, előítéletes és stigmatizáló megnyilvánulásokat értjük. Emberi méltóságot sértő, nem konkrét, illetve ma konkrét személy ellen irányuló gyűlöletbeszéd, illetve gyűlöletre és erőszakra felhívó, közösségellenes beszéd.


1. "Akkor tenné a legjobbat veletek, evangelikusoknak a pápa ha elrendelne hogy megszűnjön az evangélikus vallás"


2. "akár erőszakkal visszatérjetek a keresztény katolikus anyaszentegyházhoz."


3. "Én kálvinistakent segítenek a katolikusoknak abban hogy ti katolizaljatok"


4. "csípi a szemem a vallásod"


5. "éppen az evangélikus felejtődjön el örökre."


Most már értesíteni lehet az érintett civil szervezeteket, nekik ugyanis megbízható bejelentő státuszuk van.

Hiába hiszed magad névtelennek, az internetes felületeken megjelent gyűlöletkeltésert is felelősségre lehet vonni az elkövetőt. Hiába élsz Romániában, az EU-n belül a rendőrség és a civil szervezetek együtt tudnak működni.


Annak is nyoma van, hogy más válaszolók figyelmeztettek téged emiatt.

A privát üzenetekért is felelősségre vonható vagy.

2021. nov. 21. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetem.


Ez utóbbi mondat a Krisztus felhatalmazása, hogy folytatódjon az áldozás.

2021. nov. 21. 04:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Anjucta! A szólásszabadság nem terjed ki a gyűlöletkeltésre. Én rom. katolikus vagyok, nem érint személyemben amit írsz, de keresztényként rosszul esik olvasni, mennyi gyűlölet árad belőled.
2021. nov. 21. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
0%
Ha a Váradi Éva gelikus csoport kitiltott és nem csinált abból problémát amit írtam akkor ti se csináljatok. Engem nem ismer a Váradi evangélikus egyház. Mondom 27 éve oda jártam óvodába de akkor nem volt egyházi óvoda és én román tagozatra is jártam. Nekem nincs ( szerencsére) evangélikus ismerősöm. Azt hiszem hogy ahol dolgoztam a református muhelyben, aki felváltotta a volt főnököm vagyis aki most van ott, Noémi tán evangélikus de nem tudom mert nem mástól hallottam. Az református Műhely volt és nem volt téma az evangélikus vallás. Mikor ez a Noémi főnök lett már jött be a koronavírus is. Akkor 3 hónapig nem mentem, majd a nyarat végig voltam és utána otthagytam. Szóval nem volt nejem közöm hozzá.
2021. nov. 21. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
Mástól hallottam hogy evangélikus. Tőle sose kérdeztem.
2021. nov. 21. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

6os vagyok (javitom:emlékezetemre.) a 6os hozzaszolásomhoz hozzátenném hogy Krisztus tevékenységéből de főleg mondataiból következtetés útján alakította ki a szenthagyomány mit hogyan kell tennie.


2es kérdésedre válaszolba ugyancsak következtetés útján kapod meg a választ. Krisztus azt állította hogy ő Istenben van, Isten meg Krisztusban. Tehát Isten EGY. De két személy Krisztus és Isten. No, hogyha Krisztus valóságos Isten, akkor kijár neki az imádat, habár ilyet földi életében nem kért, habár ez sem teljesen igaz, mert Pétertől 3x is megkérdezi szereti-e Őt.


Na most, amikor áldozásnál magadhoz veszed Krisztus testét és jó esetben megkapnod vérét is akkor te a VALÓSÁGOS Krisztus testét vérét kapod. Ez a misztérium, hogy valami lényegileg át tud változni, ugyancsak a kánai menyegző és a kenyérszaporitásban Krisztus igazolja neked.


Nem az ostya változik, hanem a lényege. Ha viszont te kapsz egy falatkát Istentől, akkor azt nem fogadhatod csüggedéssel, vagy gyanakvással, hanem valamely extra lelkességgel, a hit csodájával, hogy valóban részese lehetsz Isten beavatásának. Ezt fejezi ki azt hogy imádattal fogadd az áldozást.

2021. nov. 21. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

A 3. Pontra válasz pedig az, hogy le számítva azt hogy egyházpolitikai megfontolás lehet.. Szóval a katolikus Úr vacsorát áldozásnak hívjuk ami gyónásra való otthoni felkészuléssel indul, templomi pap előtti gyónás sal folytatódik és utána jöhet az Urat magunkhoz vesszük. Ez így együtt érvényes kibujási lehetőség, vagy részleges megoldás nincs.


Nos amikor az evangelistáknál és reformátusoknál a tisztelendő Atya megkéri a hívőket valljuk meg bűnei két, és a hívők leforditják fejüket, akkor nem biztos hogy sikerül elszámolni, mert éppen hátul sír egy baba és zavarja a magunkba melyulést. Ugyanakkor az sem biztos eszébe jut-e a bűne. Ezért van az hogy a katolikusok otthon készülnek fel erre. Sőt! Megvallásról van szó és nem magammal való elszámolásrol. A megvallást ki kell mondani!


És miért köti ennyire feltételnek a katolikus a gyónás? Hogy valóban tiszta lélekkel tudjuk magunkhoz venni Isten meghívását.


A te esetedben éppen azért kellene gyonnod, hogy el üljön az a gyanakvásod, hogy miért kell imádnod az Úr vacsorát. A gyontatofulkeben a pap elmagyarázza neked. Az a dolga. Mert ugyan milyen ajándékká válik az Istentől kapott ajándék, ha te gyanakodva fogadod?

2021. nov. 21. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!