Péter és Pál utálták egymást?

Szia

Ezt miből következteted?

Nem is egy nézeteltérést leír a Biblia, de mivel ez tökéletlen de keresztény emberek között történt, ezért úgy rendezték el egymás között, ahogyan azt Krisztustól IS tanulták, és a sok-sok erre vonatkozó bibliai tanácsból. pl.

Márk minden bizonnyal Krisztus korai követői között volt. Az édesanyja házát a korai keresztény gyülekezet imádati helyként használta, amiből arra lehet következtetni, hogy mind Márk, mind az édesanyja Krisztus halála előtt lett Jézus követője: Cselekedetek 12:12.

Barnabás és Saul (Pál), miután elvégezték a segéllyel kapcsolatos szolgálatot Jeruzsálemben, „visszatértek, és magukkal vitték Jánost, azt, akit Márknak is hívtak”. Úgy látszik, Márk a segítőtársuk volt, és talán a fizikai szükségleteikre ügyelt utazás közben (Cs 12:25; 13:5). Amikor a pamfíliai Pergába érkeztek, János (Márk) valamilyen fel nem fedett okból „elment tőlük, és visszatért Jeruzsálembe” (Cselek. 13:13). Amikor Pál később a második misszionáriusi útjára indult, Barnabás elhatározta, hogy magukkal viszik Márkot, de Pál „nem tartotta helyénvalónak, hogy magukkal vigyék, mivel Pamfíliánál eltávozott tőlük, és nem ment velük a munkára”. „Ez heves haragkitöréshez vezetett”, és elváltak egymástól; Barnabás magával vitte Márkot Ciprusra, Pál pedig Silással ment át Szírián és Cilicián (Cselek. 15:36–41).

Valamivel később azonban akármilyen nézeteltérés volt is Pál, Barnabás és Márk között, nyilvánvalóan rendezték, hiszen Márk Pállal volt Rómában, és vele együtt üdvözletét küldte a kolosszéi keresztényeknek (kb. i. sz. 60–61). Pál a következő kedves szavakat írta Márkról: „Arisztárkusz, a fogolytársam üdvözletét küldi nektek, és ugyanígy Márk is, Barnabás unokatestvére (akire nézve parancsokat kaptatok, hogy fogadjátok szívesen, ha elmegy valamikor hozzátok)” (Kol 4:10). Pál azok között is megemlítette Márkot, akik üdvözletüket küldték Filemonnak, amikor az apostol Rómából írt neki (szintén kb. i. sz. 60–61) (Filemon 23, 24). Később (kb. i. sz. 65), amikor Pál ismét Rómában raboskodott, külön megkérte Timóteuszt, hogy ’vegye maga mellé Márkot, és hozza magával, mert hasznos neki a szolgálatra’ (2Tim 4:11).

Ha utálták volna egymást, ez azt jelentené, hogy nem lettek volna a Messiás követői, aki arra utasította a tanítványait, hogy "egymást szeressétek!":

Jn 13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Gondolom az egymás utálata erősen ütközik ezzel a paranccsal. A levelekből és a Cselekedetek könyvéből úgy tűnik, a nézeteltéréseiket meg tudták beszélni, tudtak egymásnak engedni (Pál intette Pétert és az engedett neki), és találkozásukkor egymással egyetértésük jeléül kezet fogtak:

Gal. 2:9. És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, ...