Hazugságnak és bűnnek számít az is, ha akkor nem mondok igazat, amikor valaki olyat akar tudni, amihez semmi köze nincs, és csak rám tartozik?

Nyilván nem a különféle kibúvókat keresem most ezzel a kérdéssel, és például nem az álszenteskedésre gondolok ezáltal.

Arra gondolok, ha egy hozzám egyáltalán nem közelálló személy, (pl.: munkatárs, csoporttárs, osztálytárs, szomszéd, vagy akár csak egy kellemetlenkedő, rég nem látott rokon stb.), sőt, elég borús viszonyú illető olyan dolgot akar tudni, amihez nincs semmi köze, és engem személyesen elég mélyen, személyesen érint. Nyilván mindenki mondja nagy bölcsen, hogy: "Akkor mondd meg neki, hogy nincs köze hozzá, magánügy", viszont egy ilyen válasz esetén a másik személy, különösen, ha nem olyan felhőtlen a viszony találgatni kezd arra, hogy az emberre rosszabb fényt vető válaszlehetőség lehet az igaz, vagy a másik esetben továbbra is faggatózni fog.

Azért vetődött fel bennem a kérdés, mivel Hodász András atya egyik korábbi videójában hallottam pontosan erre a kérdésre (csak a kérdező még a születésnapi, vagy egyéb meglepetéseket is idesorolta), hogy abban az esetben, ha a másik félnek úgymond nem lenne joga tudni az információt, akkor nem minősül vallási szempontból hazugságnak. Nyilván senkinek nem származik kára abból, ha a másik fél is lenyugszik, abban a tudatban, hogy választ kapott a kérdésére, illetve az én magánéletem sem sérül.

Mi az álláspont ezzel kapcsolatban?