A Biblia szerint lehet szexelni házasoknak csak élvezet céljából?
PÁL I. LEVELE A KORINTHUSBELIEKHEZ
7. fejezet
"3. A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot, hasonlóképpen a feleség is a férjének! 4 A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. 5 Ne fosszátok meg egymást, hanem ha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a böjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. 6 Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsolat szerint."
Vagy ez nem ezt jelenti?





Egész "hivatalosan" szexelni lehet örömszerzés céljából, csak védekezni nem szabad, mert az isten akaratának a megsértése, ha azt akarja, hoyg legyen gyerek, akkor azt a pár nem akadályozhatja meg.
Ez nem az én véleményem, hanem az egyházi dogmákban ez szerepel





Igen, sőt:
(1Korintusz 7:3–5) 3 A férj adja meg a feleségének, ami megilleti őt, és a feleség is a férjének. 4 A feleségnek nincs hatalma a saját teste fölött, hanem a férjének van, és a férjnek sincs hatalma a saját teste fölött, hanem a feleségének van. 5 Ne fosszátok meg a másikat attól, ami megilleti, csak ha közösen úgy döntötök, hogy egy ideig így tesztek, hogy időt szentelhessetek az imának. Aztán újra legyetek együtt, hogy Sátán ne kísértsen benneteket folyton az önfegyelmetek hiánya miatt.
A hangsúly azon van, hogy adjunk – nem pedig azon, hogy követeljünk. A fizikai intimitás a házasságban igazán csak akkor kielégítő, ha mindkét fél a másik javát tartja szem előtt.
Ha valóban ’tiszteletet adsz’, nem leszel durva, követelődző, s nem ragaszkodsz saját szenvedélyed kielégítéséhez még akkor is, ha a feleséged nagyon fáradt vagy a hónap nehéz időszakában van.





Dugj amennyit csak akarsz, ne mesék alapján éld az életedet mert megbánod!
1-es, akkor egy keresztény egy orvoshoz se járjon, meg se műtesse magát ha szükséges, mert az Isten akaratának megsértése. Majd Isten eldönti hogy meggyógyít vagy nem.





3 és ha az orvos isten akaratából lehetett orvossá, hogy meggyógyítsa, akit meg lehet?
Akinek mennie kell, az orvosi beavatkozás ellenére is elalálozik.










Isten akaratából lett ilyen kiterjedt csillagászati, fizikai, régészeti, biológiai ismeretünk is ami Istent cáfolja? Ez egy paradoxon picit.
Az is érdekes hogy a Biblia illetve a keresztény hit alapvető ókori tévhitekkel van tele. Mint minden vallási mesekönyv, teljesen az adott kor hiedelmeit tartalmazza amik mára cáfolva lettek. Erre szokták azt mondani a valláskárosultak hogy "a Biblia nem egy tudományos lexikon". Ezért kell hülyeségeket állítani benne?
Vagy nem csak az ókori emberek tudtak rosszul rengeteg dolgot az akkori fejlettségükkel hanem Isten is? Vagy félt Isten igazat mondani, meghagyta az embereket a tévképzeteikben mert úgyse hinnék el pl hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva, illetve hogy nem teremthetett állatokat és embereket, hiszen állatból lett az ember, vagy madarat és hüllőt mert hüllőből lett a madár? Esetleg hogy ha mind Ádám és Éva gyerekei lennénk, durván belterjesek lennénk. Ugyanmár, a fanatikusok még azt is beveszik hogy volt egy csávó aki Isten fia volt, tudott vizen járni, feltámasztani, bort csinálni vízből meg feltámadni, ehhez képest semmiség némi csillagászat és biológia amiben hihettek volna, mára pedig bizonyítva is lenne. De neeem, baromságok lettek leírva amit mai fejlettséggel sorban cáfolunk meg.





A Biblia nem szól arról, ha a szexből nem lehet gyerek, illetve azokról a módszerekről sem, amiből nem lesz gyerek. Csak annyit, hogy ezek nem akadályozhatják a gyermekáldást, tehát ha van mellette "rendes" szex is, akkor elvileg, talán...
A fogamzásgátlás bármilyen formája tilos, az óvszer is.










Akkor "trollkodjunk"! 😜
Ehhez legkevésbé sem a Bibliát kéne megkérdezni! Jó, hogy nem már a KRISNATUDAT szerint kell élni... (Jó, hogy nem a Biblia mondja meg, hányszor szabad hetente székelni!)
Tisztázzuk:
- Jó a házastársamnak?
- Jó nekem?
- Egészségünknek árt valahogy?
- Másoknak ártunk vele? (intim cselekvés esetén...)
AKKOR MEG...?





Rendben, csak ez akkor nem kereszténység.
A középkorban a kereszténységben az év 180 napján TILOS volt házastársi életet élni, és amúgy az egész terhesség alatt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!