Egy fanatikus ateista vajon jobban érti a tökéletes világot, mint Isten?

fanatikus ateista csak a valláskárosultak szerint létezik

Másrészt egy ateista szerint nincs isten, tehát nem lehet összehasonlítani vele

Fanatikus ateisták a vallásba járnak olyan témába, amit megvetnek, nem érdekli őket.

Én meg nem szeretek kertészkedni, ezért nem járok a kert kategóriába.

Mégis, hogyan lehet egy ateista fanatikus?

Lehet persze, mondjuk fanatikus fradista, vagy fanatikusan imádja a komolyzenét, vagy a rockot, meg lehet mindenféle passziója, amit egy határ után már fanatizmus jellemez.

Én speciel nem hiszem el, hogy van Isten, vagy vannak istenek és ezzel kimerítem az ateista jellemzőjét, de nem gondolnám, hogy ebben lennének fokozatok, mert nem hinni csak egyféleképpen lehet, nem hiszem és kész.

Kicsit nem hinni, az esetleg kételkedést jelent, mert abban van valami esetlegesség, egy hátha, de az meg nem ateista, hanem valami más, mert az ateista az nem hiszi, hogy van, vagy vannak istenek.

Mellesleg bizonyos szempontból mindenki ateista, vagyis istentagadó, még a muszlimok, vagy a keresztények is, mivel azok sem fogadnak el egy csomó istent, nem hisznek bennük, a keresztény az Allahban, a muszlim meg a keresztények istenében, de ugyanúgy a többi istenben sem, Zeuszban, vagy Jupiterben, vagy Ámonban, Ketzalkoatlban.

Az ateista igazából csak eggyel több istenben nem hisz a többi emberhez képest.

Az valójában mellékes, hogy én most mondjuk Zeusz létét cáfoló, vagy kétségessé tevő visszásságokat pedzek, vagy Ámonról szóló szent szövegek logikátlanságát fejtegetem, mert mit tesz Isten, ha éppen ahhoz van kedvem, ettől még nem leszek fanatikus ateista, mert semmi sem tiltja, hogy ha ahhoz van kedvem, akkor (illő körülmények között) leírjam a gondolataimat és ettől nem leszek sem kevésbé, sem jobban ateista.

Aki meg mondjuk drasztikusan fogalmaz, vagy sértően, az egyszerűen bunkó, illetve inkább olyan ember, akire bármilyen témában felmerülő vita esetén gondolunk, ha a szóhasználata az érvelésben túllépi az illendőség, az elfogadhatóság határát.

Na persze, lehetnek olyan mimózalelkű vallásosak, vagy bármilyen téma hívei, akik már attól megsértődnek, ha valaki nem osztja, vagy kétségbe vonja az ő(k) nézeteit, de ettől nem a másik a fanatikus, mert egy illendően megfogalmazott érvelésre , ha nem fogadják el, lehet viszont érvelni és megvédeni a mundér becsületét, így látható, hogy egy ilyen álláspont elvetése, amire nem lehet meggyőző érvet felhozni, nem lehet fanatikus, mivel ha nem tudod kétséget kizáróan bizonyítani, hogy van Isten, akkor abban semmi fanatikus nincs, ha nem fogadom el.

Ellenben a hitben, a hitekben van valóban fanatizmus, hiszen ha semmi kétséget kizáró bizonyíték nincs a hitnek a tárgyára és ezért csak hinni lehet abban, akkor annak erőssége - ami már minden kétséget kizár - valóban lehet fanatikus.

A személyes bizonyságok nem érvényesek, azok valójában nem bizonyítanak semmit, hiszen lehetnek észlelési, vagy értékelési tévedések, az illető bebeszélheti magának, így nem nevezhető bizonyítéknak, csak önmeggyőzésnek, ezért is van a természettudomány módszertanában világosan kifejtve, mit lehet bizonyítéknak tekinteni, ami mindenki másnál is, minden esetben megismételhetően mindig ugyanarra az eredményre vezet, az olyan, hogy egyszer ez, vagy az a hatás, az nem bizonyít semmit, csak a fanatikus gondolja, hogy de.

Aminek az eredménye egy szimpla 'nem', abban nem lehet semmi fanatizmus, így az ateizmusban sem.

Milyen kérdés ez? 🙄

Istennél lehet jobban ismerni a világot?

Melyik istennél?

Amelyek nincsenek is?