Fizikusként hihetek Istenben?
A saját tapasztalataim alapján kiált felém, hogy valamilyen felsőbb erőnek, rendnek léteznie kell, akit nevezhetünk Istennek, Brahmannak, Hegel nyomán Világszellemnek vagy bárhogy máshogy. Akármennyire is próbálkoztam találni, továbbra sem tudok tudományos és bizonyított választ a "Miért?" kérdésekre, csak a "Hogyan?"-ok leírására. Természetesen fel lehet hozni Lee Smolin kozmikus biológiáját, meg a feketelyukakat mint anyaméheket, de ezt a fizikusok kevesebb, mint 5%-a fogadja el és erre ugyanúgy semmilyen empirikus bizonyíték nincs, mint a vallásos hitekre, amellett, hogy elég őrült elmélet. Márpedig ha ezt nem fogadjuk el, akkor marad a véletlen, meg a kozmikus lottó, meg a nagyon alacsony valószínűségek sorozata, amihez ha még hozzászorozzuk a földtudományból, a kémiából, biológiából, meg a történettudományból a későbbi valószínűségeit annak, hogy a természet, az ember, majd az emberi közösség kialakulhatott pont így, akkor elég kicsi számot kapunk. Szinte a nullához közelit. És amúgy elfogadom az Everett-féle sokvilág elméletet, ami feltételezi, hogy több univerzum is létezik az összes lehetséges kimenetellel, jelennel, múlttal és jövővel. Viszont a multiverzum sem ad magyarázatot arra, hogy miért van ez a semmi helyett vagy a teljes káosz helyett vagy az időnként van, időnként nincs helyett, hiába egészül ki az összes többi lehetőséggel. És arra sem tudok magamban pontot tenni, hogy miért lehet, hogy a világ finomhangolt, hogy létezhet a Borde–Guth–Vilenkin-tétel, a Noether-tétel, a relativitáselmélet, a klasszikus fizika rendkívüli szabályossága vagy épp az ősrobbanás, úgy hogy közben ott van a kvantummechanika határozatlansága a jól leírhatóan véletlenszerű, de mégis valószínűségi folyamataival. Úgy gondolom, hogy logikus arra következtetnem, hogy valami/valaki létezik, ami az egészet egybe fogja, mint egy közös alap. Plusz ott van a matematika, ami akkor is érvényes lenne, ha én, az emberiség vagy az egész univerzum nem létezne. Szóval már van egy olyan dolog, ami szellemi eredetű absztrakció, előbb létezett és alapvetően mégis az anyag eszerint szerveződik.
A tudomány soha nem fog tudni választ adni a miértekre, hisz ebbe a téridőbe be van szorítva. A kettő teljesen eltérő terület, ahogy Aquinoi is szétválasztotta az elsődleges és másodlagos megokoltságot, de a világ szépsége, szimmetrikussága és szabályosága mögött meghúzódó rendet mégis alapvető.
És mivel érzem, hogy minden lényegét tekintve egy, emiatt jutottam erre a következtetésre.




válasza:Két válasz is lehetséges:
1. Egy vérbeli tudós csak addig hisz, amíg kutat, keresi a bizonyosságot. Közben KÉTELKEDIK is! Ha erre rájött, a hit okafogyottá válik helyére lép a TUDÁS.
2. Mint korábban írtam, nem zárható ki egy "felsőbb intelligencia"! Ez azonban nem igazolja sem az évszázadok alatt rácsontosodott teológiai ungabungákat, sem a liturgiai hókuszpókuszokat! Mivel etikája és esztétikája gyakorlatilag nulla, az emberi lét szempontjából mintha NEM IS LÉTEZNE.
#8.
Papír van, tehát nevezhetem magam annak, már munkát is vállalhatok így. Nem azt írtam, hogy a Nobel várományosa vagyok.
#7.
A laborban én sem hiszek. Módszertani naturalizmus és agnoszticizmus. Úgy hívják. Személyes véleményem lehet, amit levonhatok az előttem lévő tényekből. Olyan, mint a filozófia.
De öröm tudni, hogy Einstein, Heisenberg, Lemaitre vagy Zeilinger nem fizikus.
#11.
Minden értelmes ember agnosztikus is, hisz tudásunk ezen a téren soha nem lesz.
#10.
Hogy mondana egy kísérlet ellent egy személytelen Istennek, aki a természetben és annak alapjaként és forrásaként nyilvánítja ki magát? Aquinoi... Őóta a hívő tudós szabadon kutatható mert a természet a hogyanokra válaszol. Nincs God of the Gaps. Mindenre van természeti magyarázat,de annak a forrása Isten.




válasza:A hitet, mint módszert elveti a természettudomány módszertana.
Ne hivatkozz másokra, az semmit sem jelent, érvénytelen érvelés.
Nyilván teszünk ambivalens dolgokat, hagyományból, szokásból és ugye a lopás is tiltott, mégis nagyon sokan tömik a zsebüket, visznek haza a munkahelyről mindenfélét, gemkapcsot, tollat, nyomtatópatront, papírt, csavart, szeget, ki mihez tud könnyen hozzájutni, pedig egyébként becsületes emberek.
Heisenbergnél hiba volt, hogy hitt, talán ebben gyökereztek a tévedései, mert volt neki több is. Einsteinről meg csak legendák szólnak, a valóságban inkább vallástalan volt és az is megjegyzendő, hogy a híres tudósoknak mindig is volt egy imázsa, a közvéleményben kialakult összkép, arculat, benyomás vagy megítélés róluk és csak kevesen vállalták fel a vallásosak ellenérzését, az ateista megnyilvánulásokat, mert ha szembe mentek volna az akkori közvélemény nagyon jelentős, szerintem túlnyomó többségével, azonnal támadások keresztüzébe kerültek volna.
Ettől függetlenül természettudósnak a hit nincs megengedve. Nem alkalmazhatja, mint tudós, az meg, hogy magánemberként pedig igen, az csak duma, mert nem lehet (talán nem is szabad) a kettőt szétválasztani. Ha az ember elveti a hitet, mint módszert ebben, akkor nem akceptálhatja, illetve alkalmazhatja abban.
A módszer van elvetve.




válasza:Kérdező, neked a módszered nem tudományos.
Ezzel pedig nem lehet dolgozni, csak a meggyőződésed ellen, akkor pedig az eredmények elmaradnak, mert a tudomány nem így működik, nem a hiten alapul. Ezzel csak szenvedni fogsz, ha ebből akarsz megélni.
Mivel 100% humán beállítású vagy, hozzád jobban illik a filozófia... de ezzel is van egy gond. A témakör rendben van, a filozófia ezzel is foglalkozik, amiről te idáig beszéltél. A gond ott van, hogy az is tudomány, neked pedig lövésed sincs a tudományhoz, szóval a filozófiával is felsülnél (csak ez nem derül ki olyan hamar, mint a fizikánál).
Ami igazán hozzád illik, az a teológia. Az pontosan úgy működik, ahogy te műveled. Itt érvényesítheted az elképzeléseidet és a belőlük levont következtetéseket.
Ha ebből akarsz megélni, erre kell mozdulnod. Itt lesznek eredményeid is, és ha jól csinálod, meg is becsülnek majd.
Csak arra kell vigyáznod, hogy melyik egyház melyik felekezetét választod, mert az ő tanításaikkal nem mehetsz szembe.
#16.
Igen, a természettudományok területén. De nem alkalmazhatók ezt a módszertant a személyes nézeteimre. Különben az evolúció iológia alapján választanék párt is magamnak. Még a társadalomtudományokra sem. A filozófia konkrétan eleve hitre, meg logikára épül. Senki nem fogja bebizomyítani, hogy a marxi történelemszemlélet igaz-e. Azt még hogy a hegeli, azt meg pleláne nem.
Heisenberg tévedései a hite miatt voltak?? Ilyet még nem hallottam. Heisenberg nem a hitére alapozta a megállapításait, hanem a kutatásaira. A kettőt elkülönítette, de nem volt kognitív disszonanciája, mert a hitét a természeti magyarázatokkal összeegyeztette.
#16.
Einstein panteista volt. Spinozista. Hívőt írtam, nem szervezetten vallásosat.
#17.
Abszolút analitikus gondolkodású és reálos vagyok. És ez az eredményeimben is megjelent egyetemen és gimnáziumban is.
Kapcsolódó kérdések:
Érdeklődött nálam pár szomszéd gyerek. Én már rég a milleneum környékén végeztem. Akkor nem lehetett elhelyezkedni az országban fizikusként. Olyan szakma, mint a régész. Szép, szép de csak egy hobbiszakma. A nyílt napon Gnadig Peti azt mondta, hogy a fizikusok nem a...
Elmondja az előadás elején, hogy nagyon jól lehet keresni, de ettől többet nem mond.
Van jövője Magyarországon az elméleti fizikának, vagy inkább érdemes külföldre menni ha ilyen téren gondolkodok?
Sziasztok! Ha valakinek van tapasztalata akár az ismerősein keresztül is akkor nagyon érdekelne, hogy Budapesten tapasztalat nélkül mekkora kezdőfizetésre lehet számítani. Fogalmam sincsen, hogy Budapesti albérletárak mellett mennyit tudnék félretenni és, hogy megéri-e...
Sziasztok! Ha valakinek van tapasztalata akár az ismerősein keresztül is akkor nagyon érdekelne, hogy Budapesten tapasztalat nélkül mekkora kezdőfizetésre lehet számítani.
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




