Ez az osztrák katolikus püspök miért segítette a nácikat?

A harmincas években nem volt nehéz kedvelni Hitlert szerintem német vagy osztrák szempontból.

Gondoljunk bele: Az antant háborús felelősnek tartja az országodat, jóvátételt kell fizetned amit a Jung terv 60 évig határozott meg, közben korlátozták az országod hadsereglétszámát, elcsatolták a legfontosabb ipari területeket és megtiltották hogy az országod egyesüljön Ausztriával. Ráadásul egy gyengekezű demokratikus kormány van hatalmon és hadigazdaság szétszedte gazdaságodat, amire még 1929-ben jött a világgazdasági válság.

Erre jön egy pali akinek az a programja hogy Anschluss Ausztriával, Területi terjeszkedés, Nagynémet egység, német nemzeti politika, antikommunizmus.

Az antiszemitizmus jogos probléma lehetett volna de akkor amúgy is divat volt haragudni a zsidókra (háborúk, gazdasági nehézségek esetén ez aranykártya volt) és senki nem gondolt arra hogy ebből Auschwitz Birkenau lesz.

Én nem értek egyet Hitlerrel meg az egész nácizmussal sem, csak azt mondom hogy nem volt nehéz a maga korában szimpatizálni vele, legalábbis a kezdeti években.

#4 Már megint az a rohadt inkvizíció! 😭😭😭

Olvasni kéne korszerű történelmi könyveket, akkor tudnád hogy abban a korban konkrétan az inkvizíció volt a legbürokratikusabb ítélőszék, és a világi bírósághoz képest maga volt a menedék. Ott nem húztak olyan gyorsan máglyára. (még Giordano Bruno is évekig küzdött azért hogy elérje hogy megégessék, az a szélhámos konkrétan hét teljes évig provokálta az inkvizíció bíráit amikor egyszer megkapta amit akart, és elérete hogy megpörköljék xdd).

Persze ez sem volt egy leányálom, de jól mutatja hogy sokan konkrétan átkérték magukat az inkvizíció börtönébe mert konkrétan még mindig jobb volt mint a világi bíróságok, ahol úgy ítélhettek ahogy akartak és még jegyzőkönyv sem készült mindig, szemben az inkvizícióval, amit lehet is kutatni.

#8-nak.

"amit Amerikában csinált az egyház, arról mi a véleményed? Hogy kiirtották a kontinens javát és erőszakkal rájuk kényszerítették a keresztény hitet."

Ne legyél már teljesen hülye.

Az őslakosokat nem a papok meg a szerzetesek irtottak ki, hanem azok a "vállalkozók", akik a gyarmatosítások idején a királyok szponzoralasaval keresték a lerabolhato területeket mind az amerikai kontinensen, mind a tavol-keleten, mind Afrikában.

#8

A 16. században a leghíresebb pápai megnyilvánulás a rabszolgaság ellen III. Pál pápa nevéhez fűződik, aki az 1537-ben kiadott „Sublimis Deus” (magyarul: „A fenséges Isten”) kezdetű bullájában ítélte el az amerikai őslakosok rabszolgasorba taszítását.

III. Pál pápa állásfoglalása (1537)

A pápa a bullában kijelentette, hogy az indiánok „valódi emberek” (veros homines), akik rendelkeznek értelemmel, és nemcsak képesek a hit befogadására, de vágyakoznak is rá. Ebből következően elrendelte, hogy őket nem szabad rabszolgaságba vetni, sem megfosztani őket szabadságuktól vagy tulajdonuktól.

A bullából egy fontos részlet:

„[Az indiánok] valóságos emberek, és nemcsak képesek a keresztény hit megértésére, hanem, amint tudomásunk van róla, a legnagyobb vágyódással kívánják is befogadni azt. [...] A szóban forgó indiánokat és más népeket [...] semmiféleképpen nem szabad megfosztani szabadságuktól vagy javaik birtokától [...] nem szabad őket rabszolgasorba taszítani, és ha ez mégis megtörténne, az érvénytelennek és hatálytalannak tekintendő.”

### Fontos történelmi kontextus

Bár a *Sublimis Deus* jelentős erkölcsi és jogi dokumentum volt, a korabeli gyarmati viszonyok között a gyakorlati érvényesítése rendkívül nehéznek bizonyult. A telepesek és a gyarmati hatóságok gyakran figyelmen kívül hagyták a pápai rendelkezést, különböző jogi kiskapukat (például a „jogos háború” vagy az „encomienda” rendszer) találva a kényszermunka fenntartására.

Ugyanez a téma:

1511-ben, a Santo Domingo-i (a mai Dominikai Köztársaság területén lévő) kolostorban elmondott híres adventi prédikációjával kavarta fel az állóvizet. A spanyol gyarmatosítóknak szegezte a kérdést:

„Milyen jogon tartjátok ezeket az indiánokat ilyen kegyetlen és szörnyű rabszolgaságban? ... Nem emberek-e ők? Nincsenek-e nekik is lelkeik? Nem vagytok-e kötelesek úgy szeretni őket, mint saját magatokat?”

Montesinos fellépése volt az, amely elindította azt a mozgalmat, amely végül a már említett III. Pál pápa féle 1537-es bullához (Sublimis Deus) vezetett, amely hivatalosan is elismerte az őslakosok teljes emberi mivoltát.

Bár Montesinos volt az úttörő, a legfontosabb alak, aki egész életét az indiánok védelmének szentelte, Bartolomé de las Casas volt. Ő kezdetben maga is részt vett a gyarmatosításban és volt rabszolgája, de Montesinos prédikációjának hatására (és egy saját „megtérést” követően) ő lett az „indiánok apostola” és a leghangosabb védelmezőjük a spanyol udvarnál.

Kettejük munkássága – Montesinos mint az első hang, és Las Casas mint a kitartó jogvédő – volt az, amely elérte, hogy az Egyház és később a spanyol korona is törvényileg elismerje az amerikai őslakosok emberi méltóságát és szabadságjogait, még ha ezeket a rendelkezéseket a gyarmati gyakorlatban sajnos sokszor meg is kerülték.

Ráadásul ott volt a redukciók esete.

Ha Közép-Amerikáról és a redukciókról beszélünk, szorosan kapcsolódunk az előzőleg említett Bartolomé de las Casas alakjához.

A domonkos szerzetes az 1530-as évek végén engedélyt kapott arra, hogy a mai Guatemala egyik legvadabb, fegyveresek által addig meghódíthatatlan területén (Tuzulutlán) egy békés redukciós kísérletet hajtson végre. Las Casas és társai fegyveres kíséret nélkül, csupán helyi nyelven írt vallásos énekekkel és ajándékokkal közelítettek a maja őslakosokhoz.

Sikerült őket meggyőzniük, hogy költözzenek domonkosok által vezetett redukciókba, cserébe garantálták, hogy spanyol világi telepesek vagy katonák nem léphetnek be a területre, és az indiánokat nem vethetik rabszolgasorba. A területet a kísérlet sikere nyomán átnevezték Vera Paz-ra (Valódi Béke), és a tartomány a mai napig ezt a nevet viseli Guatemalában (Alta Verapaz).

Na játszunk még ilyen történelmi farokméregetést, vagy egyelőre elég lesz?