Vannak itt mások is, akik vallásilag keresztények, ugyanakkor filozófiában a keleti filozófiák jóval közelebb állnak hozzá, mint a (modern) nyugatiak?
Én úgy szoktam magam meghatározni, hogy vallásomban határozottan keresztény vagyok, hisz Jézus Krisztus követője vagyok, keresztény egyház, a katolikus egyház tagja vagyok, oda járok misére, gyónni stb. Ugyanakkor filozófiámban ezerszer közelebb állnak hozzám a keleti filozófiák és a keleti vallások filozófiái, mint a nyugatiak, bár a nyugatiak is szervesen és erősen hatottak rám. A keresztény hitem teológiáját sokkal jobban le tudom fordítani keleti nyelven a filozófia nyelvére akár a buddhista, akár a védikus, akár az arab/perzsa, akár kínai, akár a zsidó filozófia segítségével, mint pusztán a görög-római filozófiával, meg az egzisztencializmussal. Ugyanakkor hatott rám természetesen a három nagy görög (Szókratész, Platón, Arisztotelész), a sztoicizmus és hasonlók, jelentős mértékben Aquinoi Szt. Tamáson, Canterbury Szt. Anzelmen, Hippói Szt. Ágostonon, valamint a patrisztika és skolasztika egyéb nagyjain keresztül, továbbá a keresztény racionalizmuson keresztül (pl.: Leibnitz, Descartes vagy Pascal). A kiinduló pontok ők, de ott már vannak vitáim, ahová a nyugati filozófia kifutott a modern korban. Viszont még így is úgy gondolom, hogy amennyiben nem a vallási részét nézem, hanem a filozófiát és a vallásfilozófiát, mint okoltságot, axiómákat stb., hangsúlyosabban érzem benne a közösségi eszményt, mint a modern nyugati filozófiában, de még valamennyire a sima nyugati filozófiánál is.
Más is van így?
*Mint a mai nyugati a régi nyugatihoz.
Plusz a kereszténység sem tisztán nyugati dolog. Lásd: ókeleti, ortodox, keleti katolikus, sőt, ma már keleti protestáns felekezetek.




válasza:Igen.
Ugyanígy vagyok.
Hosszabb távon arra jöttem rá, hogy csak akkor lehet az Evangéliumok mélyebb üzeneteit felismerni, ha van egy biztos alapod a keleti filozófiák tanításaibol.




válasza:



válasza:4
3-as vagyok. Nem érdekel a modern spiritizmus semmilyen formája.




válasza:



válasza:Egy darabig voltam így. Aztán rá jöttem, hogy értelmetlen ezt a "keresztény" dolgot meg a vallást erőltetni.
Elfogadom és tiszteletben tartom, hogy a többség mit ért kereszténység alatt. Nem látom értelmég azon vitázni, hogy szerintem Krisztus ugyan arról beszél mint a jóga vagy a védanta.




válasza:



válasza:További kérdések:
És a versengés miben érzékelhető?
Van ember aki képes megállni?
Tehát mit tehet meg egy magát kereszténynek nevező ember és mit nem, amikor engedelmeskedik az aktuális ország politikai hatalmának? Példa is érdekelne engem, hiszen minden nemzedék idejében követelnek az állampolgároktól szörnyű dolgokat, amelyeket a legtöbb magát...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




