Miért járnak egyes ábrahámi vallásúak, például zsidók és keresztények a Goddess movement templomaiba, jelszóval hiányoljak az "isteni nőiséget" a vallásukból? Elvileg néhány buddhista is jár a követőik, meg az újpogányok mellett.
Az ábrahámi vallások szerint egyetlen Isten létezik, aki nem férfi és nem is nő, hanem mindkét nem legszebb, legyönyörűbb tulajdonságait teljes mértékben és hibátlanul magában hordozza. Ekképp lehet, sőt kell is őt egyszerre tisztelni egy igazságos, kemény apaként, egy szerető, megértő, megbocsátó anyaként, s sokféleképpen másként is. Isten a saját képmására teremtette az embert férfinak ÉS NŐNEK. Nemcsak a férfi Isten képmása.
Persze az emberi történelem nagyrészt patriarchális volt, emiatt az isteni kinyilatkoztatás is ehhez igazodott. Mivel az őskorban néhány helyen jelenlévő matriarchátust követően kb. mindenhol a férfi volt a védelmező, a harcos stb., ezért a királyok is legtöbbször belőlük lettek, nyilván emiatt többször ábrázolták az égi Királyt is férfias tulajdonságokkal. Maga az Úr név sem Isten nemére utal, hanem arra, hogy Uralkodó. Viszont a nyelvtörténet sokat elárul a történelmünk azon részéről, hogy az úr (ami nyelvtörténeti kapcsolatban áll az uralkodni igével) szóhoz a férfi jelentés is társult. Ugyanakkor Isten határozottan nem tagozódott be teljesen a társadalmi elvárásokba, ugyanis voltak prófétaNŐK is (az Ószövetségben Mirjám, Hulda stb., az Újszövetségben például Anna), voltak szintén tisztelt mátriárkák is, a muszlimok és a keresztények nagyon tisztelik Máriát, a katolikusoknál már-már kultusza is van neki, az ortodoxok meg "istenszülő"-ként hivatkoznak rá. Jézusnak szintén voltak női tanítványai. A muszlimoknál Mohamednek szintén. Én keresztényként azt vallom, hogy Isten csak annyira fogadta el a társadalmi normákat, amennyire feltétlen kellett: Jézust így is keresztre feszítették istenkáromlás miatt. Ha a Megváltó, Isten Fia (vagyis hát akkor Lánya) egy női testben jött volna el közénk, akkor lehet, hogy már gyerekként megkövezik, s ma nem lenne keresztény vallás sem, meg senki nem is tudna róla sehol.
Mégis nemrég olvastam, hogy különösen nyugaton több feminista nő kevésnek érzi az isteni nőieséget az ábrahámi vallásokban, ezért többen a hitükben megmaradva - keresztényként, zsidóként stb. - is a Goddess movement templomaiba is járnak szertartásokra, imákra, meditációra, beszélgetésre stb. Elvileg néhány buddhista nő is elmegy ezekre az alkalmakra hasonló okból: kizárólag a buddhizmust túl patriarchálisnak vagy nemsemlegesnek tartják. Még feminista teológusok is vannak keresztények közül is, akik örülnek ennek, meg járnak ilyen helyekre.
A Goddess movement egy olyan nagyon képlékeny új vallási mozgalom és spirituális irányzat, ami a feminizmus második hullámának, a szinkretizmusnak és az újpogányságnak a határvidékén alakult ki. Rengeteg formája van: sokan monoteista formában egyetlen Istennőben hisznek, még többen duoteisták és egy Istenben, meg egy Istennőben hisznek a wiccákhoz hasonlóan, vannak akik több istennőben is hisznek. Úgy indult, hogy a feminista nőiesség hangsúlyozását be akarták vinni a vallásba, meg a spiritualitásba, s emiatt sokan az istennőket kezdték imádni vagy szinkretizálták az összeset egy Istennővé a wiccához hasonlóan, mások meg egyszerűen valami ősi, willendorfi vagy akármilyen korból származó Istennőt imádnak. Végül külön vallás lett belőle, Angliában el is ismerik, bár a követői gyakran mások is. Először a mormon feminista teológusok egy része kapott az alkalmon, hogy ezzel igazolva az Istennőt/Mennyei Anyát is imádni kezdték, aki náluk hivatalosan is létezik, csak addig soha nem imádták. Őket eltávolították. Aztán a keresztény felekezetek egyre feministábbak, progresszívebbek stb. lettek. Aztán ma már arról olvastam, hogy a templomaikat sok keresztény, zsidó stb. nő is látogatja, akik kevesellik a fővallásukban a női isteniség szerepét, meg túl férfiasnak tartják a saját vallásukat önmagában. Meg néhány buddhista is van ilyen.
De milyen alapon? Akkor ők most inkább imádnak egy vagy több bálványistent mellette? A nyugati ábrahámi vallások sorra követik el ugyanazon vétségeket, amikről az Ószövetség beszél? Ők most akkor politeisták? Miért lenne túl férfias az ábrahámi vallás vagy a buddhizmus, ha előbbiben egy Isten van, aki se nem férfi, se nem nő, utóbbi meg nem követel meg istenhitet, a megvilágosodáson van a fókusz? Isten miért lenne túl férfias a teológiákban? Erről több nyugati cikkben is olvastam.




válasza:"Miért lenne túl férfias az ábrahámi vallás vagy a buddhizmus, ha előbbiben egy Isten van, aki se nem férfi, se nem nő, utóbbi meg nem követel meg istenhitet, a megvilágosodáson van a fókusz? Isten miért lenne túl férfias a teológiákban? "
Mert a férfi papok azzá tették. Nézd meg a valásban a nök helyzetét/helyét az utolsó kb.2000 évben.




válasza:Kapcsolódó kérdések:
A muszlim és a zsidó filozófia érveit is felhasználom sokszor a teremtő mellett, amennyiben a vitatéma nem az, hogy a keresztény Isten létezik-e, hanem általánosságban a Teremtő Isten lehetősége vagy következetlensége, viszont ha a kérdés általánosságban, hogy a világ...
Leginkább agnosztikusnak tartom magam, bár meg vagyok keresztelve, de valahogy mindíg távol éreztem magam ettől a vallástól. Nem tudok az érzéseimre magyarázatot adni, mert ezek legbelűlről jönnek. Ha azonban a kereszténységre, a zsidóságra vagy az iszlámra gondolok,...
Szerintem maximális szeretettel és befogadással, hisz Salamon király amikor felszentelte a templomát, akkor imádkozott azért, hogy az idegenek is eljöjjenek és Adonáj vendégei legyenek, megismerjék Adonáj nevét és Adonáj hallgassa meg az ő imáikat is. (1Királyok...
A buddhizmusban az elkövetett tetteket a dharma uralja, azaz mondok egy példát, ha én megölöm egy közeli rokonom, akkor vezekelhetek akármennyit, akkor is az avicii narakába, azaz a legmélyebb pokolba kerülök, buddha és más mesterek (de akár hindu guruk) sosem mondták...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




