A radikális puritán szellemiségű vallások miért öntik ki a babát a vízzel együtt? A Bibliában, szentiratokban sem csak komor, dísztelen, zenétlen imádat van.

Szia,

Nyilvánvalóan az istentiszteletnek örömtelinek és áhítatosnak kell lennie egyszerre. Isten nem az öröm üldözője, hanem annak forrása. Ahogy említetted, Isten maga adott részletes, rendkívül díszes tervrajzot Mózesnek a Szent sátorhoz, majd Salamonnak a templomhoz. Arany, ezüst, drágakövek, hímzett kárpitok és faragványok díszítették. Isten dicsősége költözött be ide, ami azt jelenti, hogy a szépség és a vizuális méltóság önmagában nem bálványimádás, hanem Isten fenségének visszatükröződése.A mennyei látomások: A Jelenések könyve bemutatja a mennyei istentiszteletet, amely minden, csak nem komor vagy dísztelen. Drágakövekről, üvegtengerről, aranyról és lenyűgöző fényről olvasunk - lásd pl. Jelenések könyve 4. és 21. fejezet.

A zene - ének és hangszerek egyaránt - Isten csodálatos ajándéka, amely felemeli a lelket és közelebb visz a Teremtőhöz. A tiltás nem a hangszerekre magukra vonatkozik, hanem a zene szellemiségére: az istentiszteleten a zene célja Isten dicsőítése, a tisztelet és a szent fegyelem, nem pedig az öncélú, világi jellegű szórakoztatás vagy a transzállapot előidézése.

Ugyanakkor érdemes azt is foigyelembe venni, hogy az általad említett radikális puritán vagy merev irányzatok reakcióból születtek. Látva a középkori egyház bálványimádásba hajló képtiszteletét, a túlzó, pompom-szerű gazdagságot, vagy a mai keresztény világ sokszor profán, szórakoztatóipari szintre süllyesztett "koncert-istentiszteleteit", nyilvánvalóan sokan teljesen elutasították a formát. Ugyanakkor ha valaki túl sokat eszik, a megoldás nem az éhhalál, hanem a mértékletesség. Ugyanígy, ha a zenével vagy a díszítéssel vissza lehet élni, a megoldás a bibliai egyensúly, nem pedig a teljes tiltás.

Isten a rend, a szépség és az öröm Istene. Amikor a Biblia a templom pompájáról, hárfákról, hangszerekről és örömteli énekekről beszél, megmutatja, hogy a művészet és a zene Isten ajándékai. A merev komorság nem egyenlő a szentséggel. Ugyanakkor én az egyensúly híve vagyok: a gyülekezeti terem ne legyen giccses, a zene pedig ne öncélú világi zaj legyen, hanem tiszta, nemes és Istenre mutató. Ne tiltsuk be azt, amit Isten megáldott, inkább használjuk arra, amire adta: az Ő dicsőítésére!

Üdv. Péter

Nem vagyok hívő keresztény. Egy időben próbáltam az lenni, de többek között ez az örömtelenség is hozzájárult ahhoz, hogy végül nem lettem az. A katolikus orgonás templomi zenében még tudok találni valami szépséget, de örömet egy cseppet sem. A kisegyházak, gyülekezetek gitáros dicsőítő dalait viszont (sajnálom ha ezzel megbántok valakit) végtelenül gagyinak találom.

"az istentiszteleten a zene célja Isten dicsőítése, a tisztelet és a szent fegyelem, nem pedig az öncélú, világi jellegű szórakoztatás vagy a transzállapot előidézése."

Ebből azzal egyetértek, hogy a világi jellegű szórakoztatás nem lehet cél, és ízléstelen is lenne egy istentiszteleten. A másik felével viszont nagyon nem. A "tisztelet és a szent fegyelem" jó és szükséges dolog az istentisztelethez, de önmagában hideg, örömtelen, érzelmileg inkább taszító, mint vonzó. Ami hiányzik, az valamifajta "szent emelkedettség", és itt nem valami hideg, intellektuális emelkedettségre gondolok, hanem magas fokú érzelmi emelkedettségre, ami akár az extázisig, a transzállapotig is fokozható. De itt nem valami kontrollálatlan transzról beszélek, hiszen mondtam már, hogy a "tisztelet és a szent fegyelem" ugyanúgy szükséges. Ha ezek egységbe tudnak olvadni a magas intenzitású érzelmi élménnyel, akkor jön létre a jó dicsőítő zene. És ezt sajnos a keresztény zenében, nagyon kevés kivételtől eltekintve nem tapasztaltam. A hindu és a szúfi zenékben viszont megtaláltam ezt az egységet, persze ott sem minden zene hozza ezt, de azért gyakrabban előfordul, mint keresztény zenéknél.