A Róma 13-ik fejezete (és az Újszövetség) szerint a kormányoknak való keresztény alárendeltség abszolút, vagy viszonylagos?

Szia,

A Róma 13 és az Újszövetség egésze alapján az államhatalomnak való keresztény engedelmesség viszonylagos - relatív - és nem abszolút, ugyanis nem ad biankó csekket a diktatúráknak vagy az elnyomó rendszereknek. Ha figyelmesen elolvasod, akkor a szöveg szerint a hatalom Istentől van, ami azt jelenti, hogy az állam nem önmaga ura, hanem Istennek tartozik elszámolással. A kormányzat feladata a jó jutalmazása és a gonosz büntetése lásd. 3-4. versek. Ha az állam megfordítja ezt a szerepet, vagyis a gonoszt jutalmazza és a jót bünteti, akkor elveszíti isteni legitimációját. Ha a földi hatalom olyat követel, ami sérti Isten törvényét, a hierarchia egyértelmű. Amikor a politikai vagy vallási hatalom parancsa ütközik Isten akaratával, az Újszövetség kötelező érvényű határt szab: "Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek." (ApCsel 5:29). Keresztényként engedelmeskedni kell minden olyan törvénynek, amely a társadalmi rendet, a békét és a közjót szolgálja - például adófizetés, közlekedési szabályok, közigazgatás. A keresztény feladata is, hogy aktívan munkálkodjon a társadalom jólétén és igazságosságán. Viszont nem engedelmeskedhet olyan parancsnak, amely bűn elkövetésére kényszeríti - például ártatlanok megölése, hazugság, bálványimádás. Nem imádhatja az államot vagy annak vezetőjét, vagyis az állam nem foglalhatja el Isten helyét.

Ha megfigyeled a történelemben a valódi kereszténység mindig kitermelte az ellenállókat. Az első századokban a keresztények mintapolgárok voltak vagyis fizettek adót, imádkoztak a császárért, de amikor a császárt istenként kellett volna imádniuk, megtagadták azt. Inkább a vértanúhalált választották, mint a vak engedelmességet. De hogy egy frissebb példát is hozzak: míg a hivatalos egyházak többsége behódolt Hitlernek, Dietrich Bonhoeffer és a Hitvalló Egyház tagjai felismerték, hogy a náci állam követelései démoniak. Bonhoeffer aktívan részt vett az ellenállásban, hangsúlyozva, hogy a keresztény embernek nemcsak be kell kötöznie az állam kerekei alá került áldozatok sebeit, hanem küllőt kell dugnia a kerékbe, ha az elszabadul. Keresztény vezetők - mint például Desmond Tutu - a Biblia alapján ítélték el és tagadták meg az engedelmességet a faji megkülönböztetést törvénybe iktató államhatalommal szemben.

A Róma 13 intelme a krisztuskövető gyülekezetre vonatkozik, mint a békesség és a rend fenntartójára egy kaotikus világban. Nem a vak megalkuvást, hanem a tudatos, kritikus lojalitást tanítja. A keresztény ember nem anarchista - nem akarja lebontani a társadalmi rendet öncélúan - de nem is rabszolga. Engedelmessége mindig feltételes: addig tart, amíg az állam nem követeli tőle Isten törvényének a megszegését. Ha a többség válogatás nélkül engedelmeskedik a szörnyűségeknek, az nem a Róma 13 hibája, hanem a személyes megalkuvásé és a teológiai analfabétizmusé.

Üdv. Péter

Szia,

Való igaz, hogya kereszténység nem mindig tudott ellenállni a politikai nyomásnak és a nacionalizmusnak. A nácizmus idején a német egyházak nagy része valóban kollaborált vagy hallgatott. Az Újszövetség alapján a válasz határozott NEM: a keresztény ember nem engedheti meg magának, hogy etnikai vagy politikai alapon megosztottá váljon. Pál apostol világosan leírja: "Nincs többé zsidó, sem görög... mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" (Galata 3:28). Krisztus követőinek elsődleges állampolgársága Isten országában van (Filippi 3:20), ami felülír minden földi ideológiát. A bibliai kereszténység egyik alapköve az állam és az egyház szétválasztása, valamint a politikai semlegesség. A teológia szerint az egyháznak "prófétai hangnak" kell lennie, amely nem azonosul egyetlen politikai oldallal sem, hanem mindegyiket a Biblia abszolút erkölcsi mércéjével méri meg. Ha egy ideológia gyűlöletet vagy kirekesztést szül, az összeegyeztethetetlen Krisztus szeretetparancsával.

Hála Istennek minden korszakban – a legnagyobb sötétségben is – megvolt az egyház "maradéka" (Jelenések 12:17), az a kisebbség, amely a politikai megalkuvás helyett a tiszta bibliai elvek mellett döntött, még az élete árán is. Ahogy utaltál rá, valóban voltak olyan csoportok és bátor egyének - mint a Hitvalló Egyház tagjai vagy más radikálisan pacifista keresztény közösségek - akik egy emberként mondtak nemet a diktatúrára. Ők emlékeztetnek minket arra, hogy a keresztény ember elsődleges lojalitása mindig Istené, és ha a földi hatalom gyűlöletre vagy embertelenségre uszít, akkor nekünk "inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek" (Apcsel 5:29).

Üdv. Péter

Ugyanezt az álláspontot képviselte Jézus is a földönlétekor, amikor a követőiért imádkozva a János 17:24-ben azt mondta róluk, hogy "mert ők nem része a világnak, mint ahogy éln sem vagyok része a világnak"

Ugyanígy, amikor halála előtt Pilátusnak ezt feleli a János 18:36-ban: "Az én királyságom (országom) nem része e világnak..." Ez a mai keresztényekre (Krisztust követőkre) is igaz kell,hgy legyen, nem folyhatnak bele a jelenlegi világ politikai csatározásaiba, amennyire lehet, el kell határolódniuk attól. Így a kormányzatoknak is addig engedelmeskednek, amíg az nem ütközik azzal, amit Isten kér. Pont, mint az apostolok az első században, amiről Péter feljebb írt.

Szia,

Teológusként teljesen egyetértek a meglátásaiddal. A Róma 13-at soha nem szabad kontextusából kiszakítva, vak engedelmességi parancsként olvasni. Ahogyan korábban is írtam, a bibliai hitelvek szerint ha az állam Isten parancsa ellen való dologra kényszerít - mint a háborúban való emberölés - akkor az Apostolok Cselekedetei 5:29 az irányadó: Istennek kell inkább engedelmeskedni. A fegyveres harc elutasítása elvi, krisztusi kérdés, nem pedig egy 'ahogy tetszik' lelkiismereti opció.

A második pontodban is fején találtad a szöget: ma nincs földi teokrácia, Izrael állama egyedi volt. A földi kormányzatok csupán Isten engedélyével és az Ő korlátozott céljaira - a társadalmi rend fenntartására - léteznek egy bűnös világban. Amint az állam önmagát isteníti, vagy a lelkiismeret urává akar válni, a Jelenések könyve szerinti elnyomó hatalommá válik, aminek egy igaz keresztény nem hódolhat be.

Remélem ezek a válaszokat már eléggé egyértelműnek és pontosnak találod.

Üdv. Péter

Szia

A keresztények arra kapnak utasítást a 13:1-ben, hogy tiszteljék az emberi kormányzatok uralkodóit. Ezeket az embereket nem a tulajdonságaik miatt tiszteljük – hiszen némelyikük talán korrupt –, és nem is azért, mert a pozíciójuknál fogva megkülönböztetett bánásmódban részesíthetnek minket. A keresztények azért tisztelik az uralkodókat, mert Isten ezt parancsolja, és azért is, mert tisztelik azt a felelősségteljes pozíciót, amelyet a hivataluknál fogva betöltenek. Az apostol ezt mondja: „Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak, mert nincs hatalom, csak Istentől; a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában. Aki tehát ellenszegül a hatalomnak, az Isten elrendezésével száll szembe” Róma 13:1, 2. Ezeknek az embereknek Isten előtt kell felelniük, ha visszaélnek a hatalmukkal. A keresztények az adott hivatalt megillető tiszteletet és megbecsülést a hivatalt betöltő személynek adják meg, összhangban a következő szabállyal: „Adjátok meg mindenkinek, ami megilleti, aki az adót kívánja meg, annak az adót, aki az illetéket, annak az illetéket, aki a félelmet, annak a félelmet, aki a tiszteletet, annak a tiszteletet” Róma 13:7.

A föld nemzeteinek uralkodói a legfőbb Úr, Jehova türelme folytán vagy engedélyével gyakorolhatnak korlátozott uralmat. Az, hogy a politikai kormányzatok nem Istentől kaptak felhatalmazást, tehát nem azért működnek, mert ő adott nekik hatalmat vagy erőt, jól látszik a Jelenések 13:1, 2-ből. Ezek a versek úgy írnak a hétfejű, tízszarvú vadállatról, mint amely a Sárkánytól, vagyis Sátántól, az Ördögtől kapta „erejét és trónját, s nagy hatalmat is kapott” Jelenések 12:9;

Bár az emberi kormányzatok nem Jehova Istentől származnak (ezek a versek ezt jól kifejezik: Máté 4:8, 9; 1János 5:19; Jelenések 13:1, 2), az ő engedélyével jöttek létre, és ő engedi meg, hogy fennmaradjanak. Ám ha jónak látja, ahhoz, hogy megvalósuljon az akarata, ezeket a hatalmakat elmozdíthatja a helyükről, irányíthatja és ellenőrzése alatt tarthatja őket. Dániel próféta a következőket jelentette ki Jehováról: „Ő változtatja meg az időket és időszakokat, királyokat mozdít el, és királyokat támaszt” Dániel 2:21

Semmi okuk sincs a keresztényeknek arra, hogy szembeszálljanak egy olyan elrendezéssel, amelyet Isten jóváhagy. Jó okuk van rá, hogy alárendeljék magukat a felsőbb hatalmaknak. Bár lehetséges, hogy a kormányzatok uralkodói személy szerint korruptak, rendszerint nem büntetnek meg másokat azért, ha jót tesznek, vagyis ha ragaszkodnak az ország törvényéhez. De ha valaki lop, gyilkol vagy egyéb törvénytelenséget követ el, számíthat arra, hogy az uralmon lévő hatalom kedvezőtlen ítéletben részesíti. Ha például valaki szándékosan embert öl, kivégezhetik. Mivel az özönvíz után Jehova Isten vezette be a gyilkosok halálbüntetését (1Mózes 9:6), ha az emberi hatalom kivégez egy törvényszegőt, akkor „Isten szolgája az, bosszúálló, hogy haragot fejezzen ki azzal szemben, aki a rosszat gyakorolja” Róma 13:2–4;

Mivel a kormányzatok értékes szolgálatot tesznek azzal, hogy biztonságot nyújtanak és jólétet teremtenek az alattvalóiknak, ezért jogosultak az adóra a szolgálataikért. A kormányzatokat abban az értelemben lehet „Isten nyilvános szolgái”-nak nevezni, hogy hasznos szolgáltatásokat nyújtanak, ahogyan erről a Róma 13:6, 7 ír. Időnként a szolgálataik kifejezetten a segítségére vannak Isten szolgáinak. Ilyen volt az is, amikor Círusz király lehetővé tette a zsidóknak, hogy visszatérjenek Júdába és Jeruzsálembe, és hogy újjáépítsék a templomot a 2Krónika 36:22, 23; Ezsdrás 1:1–4 szerint. Ha a felsőbb hatalmak jól működnek, akkor az gyakran mindenkinek a hasznára van. Például a jogi apparátus fenntartása is hasznos, mert az embereknek van hová fordulniuk, ha szeretnék, hogy igazságot szolgáltassanak nekik, illetve hogy megvédjék őket a bűnözőktől a csalóktól, támadásoktól, és így tovább (Filippi 1:7; Cselekedetek 21:30–32; 23:12–32).

Példákat kértél: Az élet szentsége és tisztelete - Krisztus követői nem vesznek részt a semmilyen módon az emberi élet kioltásában, igy az abortusz, és a háborúban sem.