Nem lehet, hogy a Bibliában nem is a Sátán a gonosz, hanem az Isten?

Miért kell hetente kiirnod hogy gonosz az Isten? Variálva a kérdéseket de mindig ugyanaz?

Isten felemelne minket maga mellé

A Sátán el akarja ezt a tervet buktatni.

Akkor miért engedi Isten?

Hogy az emberi szabad akarat sérthetetlenul csak és kizarólag az ember szuverén döntése legyen. Ezért van dualitás, jó vagy rossz a világban.

Mert az ember azt csinálja kedvvel amit saját maga határoz el és nem máshonnan diktalják

Ide állsz vagy oda.

"A Sátán tudtommal soha senkit sem bántott."

Jézus emberölőnek nevezi, valamint a hazugság atyjának...

Az újszövetség szerint végső soron Isten fiának a megkinzása és kereszthalála mögött a sötétség hatalma állt, ugyanis Jézus ezt állitotta a letartóztatásakor, amit végül Isten jóra fordított, és épp a kereszt által tette jogfosztottá a sötétség hatalmát. Ugyanis a sátan fő fegyvere a vádlás, de Jézus a te büneid és az én buneim, meg mindnyájunk bünét felvitte a keresztre, és a halálával eltörölte az adósságainkat, hogy akik hisznek ne maguknak éljenek és ne is a bünnek hanem az igazságnak. Szóval sátán mindenki vádlója, körbejár és mint oroszlán keresi kit nyelhet el, csak épp a hivők ellen már nem tudja érvényesiteni a hatalmát. Végső itélete pedig még hátra van.

Szia,

Elismerem, hogy a Biblia lapjain található ítéletek - az özönvíz, Egyiptom, Kánaán - valóban drámaiak és felkavaróak. Fontos tisztázni, hogy keresztényként sem tartjuk ezeket "könnyed" vagy örömteli eseményeknek, hiszen maga Isten is így nyilatkozik: "Nem gyönyörködöm a gonosz halálában, hanem abban, hogy megtérjen." (Ezékiel 33:11).

A gonoszság, a szeretet és az élet forrásának a tudatos elutasítása, ami romláshoz, önzéshez és mások bántalmazásához vezet. Hadd hozzam fel Selye Jánosnak a magyar származású amerikában élt orvosbiológusnak, endokrinológusnak a példáját, aki az 1930-as években kidolgozta a stresszelméletét, így a "stressz atyjaként" is nevezik. Szerinte a bűn az önzés olyan mint a rák, az ítélet pedig nem más, mint a rákos daganat eltávolítása a szervezetből, hogy az egész test ne pusztuljon el.

Az özönvíz előtt a Föld "megtelt erőszakossággal" (Mózes I. könyve 6:11), Kánaán népei pedig saját gyermekeiket égették el élve áldozatként a bálványaiknak. Isten beavatkozása ezekben az esetekben nem öncélú kegyetlenség volt, hanem a burjánzó, visszafordíthatatlan gonoszság megfékezése a jövő generációinak és a megváltási tervnek a védelmében.

A kijelentésed, miszerint "Sátán soha senkit sem bántott", bibliailag és történelmileg is téves. Sátán módszere a rejtőzködés és a vádaskodás.

Amikor Isten megengedte Sátánnak, hogy próba alá vesse Jóbot, Sátán azonnal tűzzel, viharral és rablóbandákkal pusztította el Jób gyermekeit, vagyonát, őt magát pedig betegséggel sújtotta (Jób 1-2).

A Biblia szerint Sátán "embergyilkos volt kezdettől fogva" (János 8:44). Minden betegség, halál, háború és igazságtalanság a Sátán által behozott lázadás közvetlen vagy közvetett következménye. Ő a gyújtogató, aki miután felgyújtotta a házat, Istenre (a tűzoltóra) mutogat, amiért az vízzel kárt tesz a bútorokban az oltás során.

Sátán pontosan ugyanezt a vádat fogalmazta meg az univerzumban: azt állította, hogy Isten egy önző, kegyetlen zsarnok, akinek a törvényeit nem lehet megtartani.

Isten nem pusztította el Sátánt azonnal a lázadása pillanatában, mert akkor a többi teremtmény félelemből, és nem szeretetből szolgálta volna Őt. Hagyott időt, hogy Sátán rendszere (a bűn és az önzés) beérjen, és mindenki láthassa annak valós következményeit.

Isten jellemének végső cáfolata a kérdésre a Golgota. Ha Isten gonosz és önző lenne, nem áldozta volna fel saját Magát (Fiában, Jézus Krisztusban) a lázadó emberiségért. A kereszten nem Isten mészárolt le másokat, hanem Isten hagyta Magát megláncolni, megkorbácsolni és keresztre feszíteni. Sátán ott mutatta meg valódi arcát, amikor rávette az embereket, hogy megöljék a Világ Urát.

Üdv. Péter

"Isten lemészárolta az egyiptomi gyerekeket, parancsot adott a kánaáni népek kiírtására, lerombolta Szodomát és Gomorát, kiírtotta a világot az özönvízzel stb... Napestig lehetne sorolni."

Bocsánat, de a felhozott példáidra nem lehet kétmondatos válaszokat adni.

Megpróbálok végigmenni rajtuk, és emlékeztetés által megmutatni néhány közös bibliai mintát.

Értem miért botránkoztatnak meg ezek a történetek. Ha Isten valóban puszta önkényből lemészárolná az ártatlanokat, az tényleg súlyos erkölcsi probléma lenne.

De érdemes megnézni, hogy maga a Biblia milyen képet ad Istenről.

Az általad felsorolt ószövetségi ítéleteknél fontos különbség van: a Biblia ezeket nem Isten szeszélyes vérengzéseként mutatja be, hanem ítéletként egy hosszú ideje növekvő gonoszság felett.

-- Szodoma esetében Ábrahám éppen azt kérdezi Istentől:

"Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?" (1Móz 18,25)

Végül Isten kész lett volna megkímélni a várost akár tíz igazért is, miközben az elküldött követeket az egész város férfinépe kicsinytől nagyig meg akarta eröszakolni és nyomorgatni. A vendégszeretet is rendszerszinten teljes erőszakba fordult. Itt is volt köztük egy ember akit a Biblia igaznak nevez, aki valoszinü nem csak a követekkel cselekedett irgalmasságot hanem a városban is próbálta feltartóztatni a gonoszságot. Meg is kapja a megvetést a hangadóktól: "Ez egy maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszabbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal." (1Mózes 19,9) Rabbinikus hagyomány szerint a Szodomaiak szándékosan akadályozták a szegények megsegitését, illetve megtorolták a vendégszeretetet. Nem csupán egyéni kegyetlenségről van szó, hanem a társadalom intézményi szinten üldözte az irgalmaskodást. Például a hagyományban történetek szólnak arról, hogy a szegényeknek tilos volt élelmet adni, sőt azt is büntették, ha valaki vendéget fogadott.

-- A kánaániaknál pedig még erősebb a kép. Isten már ~400 évvel korábban Ábrahámnak azt mondja:

"mert az emoreusok gonoszsága még nem telt be." (1Móz 15,16)

Vagyis az ítéletet évszázados türelem előzi meg.

Ráháb pedig Isten megtérésre való válaszának az egyik legszebb ellenpéldája. Ő kánaáni volt, ráadásul prostituáltként élt Jerikóban. Mégsem az történt, hogy "kánaáni vagy, tehát nincs kegyelem". Hitt Izráel Istenében, a kémeket befogadva és elrejtve irgalmasságot cselekedett, megmenekült, és később még Jézus családfájába is bekerült (Mt 1,5).

-- Az özönvíznél ugyanez a kép még rendkívülibb.

A Biblia szerint az emberiség romlottsága odáig jutott, hogy "megtelt a föld erőszakossággal" (1Móz 6,11). De van egy különös személy a történetben: Énók.

Énókról azt olvassuk, hogy "Istennel járt" (1Móz 5,22–24), és Isten magához vette. Az Újszövetség pedig nem úgy kezeli Énókot, mint egy későbbi legendás alakot: Júdás konkrétan Énók próféciájaként idézi azt a mondást, amely az 1Énók könyvében is fennmaradt:

"Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett…" (Júd 14–15)

Vagyis az Újszövetség Énókra prófétaként hivatkozik.

A Biblia nem írja le, hogy Énók pontosan hogyan szolgált a saját nemzedékében. De ha azt látjuk, hogy Istenhez járó prófétaként élt egy rendkívül romlott korszakban, és közben Isten végül magához vette, akkor ésszerű feltételezni, hogy Énók nem egyszerűen magának élt, hanem figyelmeztette és Istenhez hívta a környezetét és közben is járt értük.

Ez nagyon jól illeszkedik ahhoz a mintához, amit máshol látunk: Isten az ítélet előtt prófétát vagy követeket küld, figyelmeztet, időt ad, és közbenjárókat használ.

Tehát itt is van egy nagyon szép gondviselési kép: van egy hosszú folyamat: erkölcsi romlás, prófétai figyelmeztetés és közbenjárás, megkeményedés a megtérésre hivásra, hosszú várakozás, Noé, bárka, és csak ezután jön az ítélet.

Az Újszövetség Noé korszakát is úgy értelmezi, hogy Isten "hosszútűréssel várakozott" (1Pt 3,20).

Az egész bibliai kép nem egy olyan Istent mutat, aki élvezettel pusztítja az embereket.

A Sátán a Bibliában romboló és vádló; Isten viszont még az ítélet előtt is időt ad, figyelmeztet és menedéket készít.

-- Az egyiptomi elsőszülöttek történetét sem szeretném úgy megmagyarázni, mintha minden egyes csecsemő személyesen elkövette volna azt a bűnt, amiért meghalt. Itt ilyan kollektív történelmi ítéletről van szó, egy olyan szó szerint népirtó rendszer végső ítéletéről, amely már korábban megpróbálta kiirtani Izrael fiúgyermekeit (2Móz 1).

Még itt is van pár fontos részlet: Isten előre ad menedéket a páska által, és Mózes nem csak Izrael közbenjárója volt, hanem egyúttal Egyiptomért is közbenjárt. A fáraó legalább négyszer kifejezetten kéri Mózest, hogy könyörögjön érte Istennél, majd az utolsó csapás után azt is kéri: "áldjatok meg engem is". Tehát Isten ítél, de közben hozzáférést biztosít a közbenjáróhoz, Mózes pedig imádkozik, és Isten elveszi a csapást. Mégis a fáraó újra és újra megkeményedik, annak ellenére, hogy látja, hogy Mózes imája meghallgatásra talál, és megtapasztalja Isten hatalmát. Beszédes a fáraó felismerése is: "Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk..." (2Móz 9,27).

A türelem lejártával viszont jön egy erős bibliai kollektív ítélet: Egyiptom megpróbálta kiirtani Izrael fiait, Isten pedig megítéli Egyiptom elsőszülötteit. De még itt sem egyszerűen az egyiptomi származás jelenti a kárhozatot: a páska által menedéket lehetett találni az ítéletből, és az Egyiptomból kivonuló néphez mások is csatlakoztak. A bibliai kép tehát nem az, hogy "izraelita megmenekül, egyiptomi meghal", hanem hogy Isten ítélete közben is készít menedéket azoknak, akik hozzá fordulnak, és el akarnak fordulni egy adott gonosz földi rendszertől. A hangsúly itt sem azon volt, hogy kitől és honnan származik az ember, hanem azon, hogy kihez fordul. Különösen erős a 10.-ik csapás után a fáraó kérése, miközben mindenhol még gyászoltak. A legelején azt kérdezi, "kicsoda az Úr, hogy a szavára hallgassák", a végén pedig nem azt mondja, hogy most már tünejetek el Egyiptomból, hanem menjetek és áldjatok engem is. Egyre több igazságot ismer fel Istenről és a végén az áldást is tőle várja anélkül, hogy teljes szivből hozzá akarna fordulni. Ugyanis akkor később nem vette volna üldözőbe a pusztában egész seregével Izraelt, hanem Rahábhoz hasonlóan a felismerés mellé, hogy az Izrael Istene igaz, irgalmat is ragasztott volna. A legerősebb bibliai minta, hogy Isten nem úgy jelenik meg, mint aki alig várja, hogy ítéletet mondhasson, hanem sokszor kifejezetten keresi az irgalmasság magjait az emberekben, hogy visszatarthassa az itéletet. Ha az ember irgalamasságot cselekszik, akkor Isten is irgalmat és menedéket mutat.

-- Végül had ejtsek szót arról is, hogy Isten nem egy távoli trónról nézi az ember szenvedését: Krisztusban belép a világba mint igazi világosság és mint Isten báránya aki elveszi a világ büneit és magára veszi az ítélet terhét. Ő az áldott végső menedék azok számára akik viszonozzák a szeretetét.

Ezért a kereszténység kissé elcsépelt, de legmélyebb állítása az, hogy Jézus maga lett a bűnösök közbenjárója. A kereszten is ezt tette, a bünösökért imádkozott és személyesen gondoskodott arról, hogy ne vesszünk el.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy Isten "elengedte" a bűnt, mintha annak nem lenne súlya. Krisztusban maga gondoskodott arról, hogy a bűn kérdése rendezve legyen. Ehhez pedig Krisztus emberi természetének valóban szenvednie és meghalnia kellett.

Ez pedig kegyelem: Isten nem volt köteles megadni nekünk a megváltást. Az nem egy olcsó temus cucc ami nekünk megjár mert megérdemeljük. A kereszt éppen nem azt mutatja, hogy Isten szeret büntetni, hanem azt, hogy milyen messzire ment el azért, hogy az ítéletből irgalom lehessen.

Ezért erős a kereszténység állítása: az aki végső soron az egész világ ítélőbírója, ugyanott ahol lerendezte a bün kérdését, gondoskodott a vádlott menedékéről is. Ez pedig a kereszt.

De nagyon is valószínű.

Mint kiábrándult agnosztikus, csak REMÉLNI merem, hogy isten nem létezik:

Ilyen könyörtelen, igazságtalan, elb@szott világot JÓ isten nem teremt!

Amúgy, ha létezne, azt a korabeli zoroasztriánus vallásokkal, vagy az univerzum kettősségével (jin - jang) lehetne leginkább jellemezni.

Természetesen itt fejre állna a "szentháromság"! Helyébe értelemszerűen a KETTŐSSÉG lépne.