Vajon ha Isten mindent szeret, akkor miért hirdetik itt a fórumon, hogy a bűnt utálja, gyűlöli, megveti, elítéli, haragszik arra, amikor ezek a megnyilvánulások az önzéshez tartoznak, azaz nem a valós szeretet eszméjéhez?

Meg a régi kérdés: a mindenkit szerető Isten miért veti a lelked pokolra, hogy a legszörnyűbb kínokat éld át az idők végéig? Pusztán azért, mert mondjuk nem hiszel benne (az ateizmus ügyebár elég nagy bűn).

Szép kis isten :)

Kiindulva az emberből (hisz hasonlatosak vagyunk),még neki is szüksége lehet arra,hogy utáljon valamit.Milyen unalmas is lenne a létezése egy egysíkú folyamatos szeretetben.Megengedte a legszebb beosztottjának,hogy beállítsa az egyensúlyt.Aki nem a megfelelő oldalán áll a mérlegnek (ehhez elég csak kételkedni vagy tagadni),annak igencsak befűtenek.

Sir Butcher!Asszem melegünk lesz!:)

Véleményem szerint meg soha senkit nem büntet, csupán tudomásul veszi és elfogadja, ha valaki másként dönt. Az abszolút szeretet megengedi, hogy olyan tapasztalásokat szerezzen a lélek, melyek előmozdítják a fejlődését. Az út során - mikor az segít megérteni valamit, - "rossz" történik, de ez csak akkor és ott tűnik rossznak, utóbb visszagondolva és megértve a helyzetet hányszor látjuk be, hogy kellett az a tapasztalás?!

Valójában nincs rossz, és bizonyos értelemben jó sincs. Ezek olyan támpontok, amik itt, a viszonylagosság világában szükségesek számunkra, hogy eligazodjunk a hétköznapi dolgainkban. A legtöbb földi szenvedés oka, az általunk jónak, és rossznak ítélt dolgok hatása önmagunkra.

Isten nem mindent szeret, hanem mindenkit, nagy különbség. A bűnt azért gyűlöli, mert Isten lényegével élesen szemben áll a bűn, mondhatni pont Isten ellentéte, és mivel Isten Szeretet, ezért a szeretettel is szemben áll a bűn. A kettő egymástól teljesen idegen, összeférhetetlenek egymással. A világban is, ha megfigyeled ott, ahol valódi szeretet van, kevesebb például az erkölcsi bűn, ugyanakkor ahol a bűn, a törvénytelenség, az igazságtalanság megsokasodik, ott a szeretet meghidegül.

Felvetette az első válaszoló, hogy ha Isten valóban a Szeretet, akkor hogy hagyhatja, hogy a teremtett lényei a pokolban szenvedjenek örökkévalóságon keresztül?

Nos szerintem erre a választ több szempontból kell vizsgálni, az egyik az, hogy Isten a szeretetét abban mutatta meg, hogy az egyszülött fiát, a názáreti Jézus Krisztust odaadta értünk engesztelő áldozatul. Aki ismeri az ószövetségi törvényeket tudja, hogy épp azért, mivel Isten lényegével szemben áll a bűn, ezért csak engesztelés által lehet megbocsátani a bűnt. Nagyon preciz, részletes utasitások vannak a Tórában arra vonatkozólag, hogy az ószövetségben milyen bűn miatt hogyan, milyen véres áldozattal kellett Istent kiengesztelni, mondhatni a bűnt megbocsáthatóvá tenni. Ez az engesztelés ma a názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozata, az Ő vére szerzett engesztelést a bűneinkért, vagyis az Ő vére teszi megbocsáthatóvá a bűnt annak, aki hit által ehhez a vérhez járul, és megtér a bűneiből.

Nyilvánvalóan következik ebből, hogy a bűnbocsánat nem automatikus, hanem csak annak az életében működik, aki a földi élete során hit által elfogadja Jézus vérét. Pontosan úgy, ahogy az ószövetség idején annak, aki vétkezett valamiben, annak kellett a megfelelő áldozatot bemutatnia engesztelésül, ellenben ha nem mutatta be, a bűnbocsánat nem jött automatikusan, hanem megbocsátatlan maradt a bűn, aminek súlyos következményei lehettek.

Annak ellenére tehát, hogy Isten a Szeretet, nem bocsátja meg automatikusan a bűnt a szeretett teremtményeinek, hanem csak annak, aki az újszövetségi engesztelő áldozathoz, Jézus Krisztus véréhez járul, és azt elfogadja hit által.

Másrészt Isten nem azonositja az embert a bűnnel. Isten szemében az ember és a bűn két különböző dolog, és pontosan azért küldte el a názáreti Jézust, a Megváltót, hogy ezt a két objektiv valóságot, az embert és a bűnt egymástól elválassza, elszakitsa - annak az életében, aki ennek alá rendeli magát hit által.

Onnantól kezdve viszont, hogy az ember nem harcol a bűn ellen, hanem önként azonosul a bűnnel, Isten is elfogadja az ember szabad akaratából hozott döntését, miszerint nem a názáreti Jézus Krisztussal azonosul, hanem a bűnnel, és egy idő után Isten is egyként kezeli az embert a bűnnel. Szerintem fontos tisztázni azt, hogy a nemdöntés is döntésnek számit: ha valaki nem utasitja el egyértelműen a Megváltót, hanem egész egyszerűen csak nem dönt mellette, ez által is Jézus Krisztussal helyezkedik szembe akarva-akaratlanul. Pontosan úgy, ahogy az iskolában, mikor felelni hivják a diákot: ha nem válaszol semmit a kérdésekre, ugyanúgy beirják a karót, mintha azt mondta volna, hogy nem tudom a választ.

Tehát amikor valaki úgy költözik el a földi létből, azaz úgy hal meg, hogy földi élete során elutasitja a názáreti Jézus Krisztust, vagy egyszerűen csak közömbös iránta, és nem fogadja el Jézus Krisztus megváltását, onnantól kezdve, a halál pillanatában, vagy már korábban is az az ember azonosul a bűnnel, Isten pedig nem tehet már az érdekében semmit, annak ellenére, hogy Ő a Szeretet, és szerette volna megmenteni a képmására teremtett embert az örök kárhozattól.

A probléma ebben is van: Isten elsősorban nem külsőre teremtette az embert önmagához hasonlóvá, hanem belsőleg, azaz bűntelenül. Amikor pedig az ember személyisége eggyé válik a bűnnel, onnantól kezdve már nem Isten képmása, hanem az ördögé. Sajnos az ilyen ember menthetetlen, az egyesülés visszafordithatatlan.

Épp ezért nagyon fontos ahogy a Szent Lélek mondja: "Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket", mert most van az a kegyelem ideje, amikor a názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozatát el lehet fogadni hit által, a bűneinkért Isten kiengesztelődik, megbocsátja a bűnt, és elválaszt a bűntől, hogy ne azzal azonosuljunk, és ne kelljen a bűnök miatt örök kárhozatba kerülni, hanem Istennel, a Szeretettel azonosulhassunk!

God bless!

Nagyon jó a meglátásod kérdező.a valódi Isten nem önző,és nem gyűlöl,hiszen ha gyűlölet lenne benne bármi iránt is,akkor nem ő lenne a tökéletes szeretet,vagyis az Isten,hanem ő lenne maga a Sátán.

akik azt hírdetik,hogy gyűlöli a bűnt,elítéli,azok téveszmében élnek.A helyes kifejezés az,hogy nem gyűlöli,hanem helyteleníti bizonyos esetekben,mert a bölcsességéből kifolyólag tudja,hogy mi az ami használ az embernek,és mi az,ami nem.

zárójelben megjegyzem,sokszor van,hogy a bűnt,az önzést,először meg kell tapasztalni,hogy az illető világosan átlássa,hogy az miért nem jó neki,tehát az Isten azért sem ítéli el a bűnt,mert ezzel megfosztana bennünket attól,hogy felfogjuk azt mélységében,teljes egészében.ahhoz,hogy felfogjuk,mi az ami gátolja a lelki fejlődésünket,először át kell élni magát a gátló tényezőt,hogy ebből megtudhassuk,mi az amit legközelebb nem szeretnék megtenni.fontos megjegyezni,hogy a bűn fogalma nem minden embernek ugyanaz,és még egy valláson belül is vannak eltérések.(pl.két különböző keresztény gyülekezet,vagy egyház között.)sok vallás van,ahol fölöslegesen keltenek bűntudatot az emberekben,hatalmi célok gyakorlása érdekében.

Kedves kérdező!

Azt is hozzátehetjük, hogy a Biblia megírásakor Istent egy kissé antropomorfizálták, hogy megértse az egyszerű ember is. Azok a kifejezések, hogy gyűlöli, utálja, megveti elég erősnek tűnnek, mert ezek érzelmeket fejeznek ki. Valójában egy egyszerű dologról van szó: Isten természetével nem fér meg a bűn egy helyen, olyanok mint a tűz és a víz. A víz sem utálja a tüzet, de eloltja.

"Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket"

Tehát Sir Butcher és a többi ateista megkeményítette a szívét vagy nem képesek hallani. Beszéljünk akkor konkrétumról.

Aki általában bűnöz az nem tud szeretni. Pl. a cigány úgy általában mindig lop és paráználkodik már 13 évesen és ha elmegyek mellette az utcán, a szeméből süt a gyűlölet. Talán saját magát még szereti.

Istennek sok tulajdonsága van. Mindenható, mindentudó.

De egyben szerető, türelmes, szelíd, hűséges, jóságos, megbocsátó. És nem csak általában ilyen, hanem MINDIG ilyen. Ő mindent a mi érdekünkben tesz vagy parancsol. Igen, parancsol. Mert Isten Úr. Na, egy főnök! Kellett ez nekünk? Attól függ! Mit szólnál egy olyan főnökhöz, aki MINDIG szerető, MINDIG türelmes, MINDIG szelíd, MINDIG hűséges, MINDIG jóságos, MINDIG megbocsátó? Egy pillanatra sem bukik ki. Sosem tesz semmit, amivel nekünk árthatna lelkileg. De Isten Atya is. Isten az igazi jó szülő. És amikor látja, hogy olyat teszünk amivel ártunk magunknak, hosszú távon a saját boldogságunkat romboljuk vele (a bűnre gondolok), akkor haragszik. Nem saját maga miatt, mert nem bírja tovább cérnával. Nem. Ő világosan látja, hogy hova vezet a bűnös életvitelünk. És ilyenkor a legjobb belátása szerint meg is fenyíti a gyermekeit. Ez is a szeretete jele. Mi dönthetünk, hogy őt választjuk-e, hogy viszontszeretve, és elismerve, hogy mi magunk nem vagyunk urai az életünknek, engedelmeskedünk neki. Ezzel bizonyítjuk, hogy gyermeki szívünk van, aki kész megalázni magát és tanulni. Ez a szív szükséges ahhoz, hogy valaki bemenjen Isten Országába. És Isten haragudhat, ha van oka rá. Az nem bűn. Az lenne a bűn, ha Isten haragudna, és bosszúálló módon olyasmit tenne haragjában, ami árt az embernek.

De a gyermekeit el is hívja arra, hogy kövessék őt. Legyenek szeretők, türelmesek, szelídek, hűségesek, jóságosak, megbocsátók. Mert ilyennek lettünk teremtve. Mert így leszünk boldogok. Nem a saját erőnkből kell megváltoznunk. Isten adja ezeket, ha kérjük tőle. A kérdés az, hogy fontosak ezek a dolgok számunkra? Keressük Istent teljes szívvel? Vágyunk a vele való kapcsolatra? Kutatjuk az Írásokat (Biblia)?