Keresztények! Ti hisztek a reinkarnácioban?

Kedves Girgoy!

Mit jelent az, hogy helyes, vagy helytelen? Jó vagy rossz?

Amit úgy értelmezel, hogy csakis jó lehet a számodra, mert úgy „helyes", pusztán egy meghatározás, amelyet annak a jelölésére használsz, amivel egyetértesz. Következésképpen azt amivel nem értesz egyet,

„helytelennek", „hibásnak" vagy éppen „rossznak" látod.

Egyetlen módon juthatsz tovább ebben a kérdésben. Kérdezd meg önmagad: „Mi történne, ha minden, amit „tévedésnek" véltem, valójában „helyes" ?“

Nem látsz a lelkembe, így nem tudhatod, hogy mennyire vágyom az igazság megismerésére, de máris kijelented, hogy beteg a lelkem, pedig csak annyi a "betegségem", hogy képtelen vagyok sajátomnak tudni mások gondolatait, tapasztalatait, hanem saját gondolatokra, tapasztalatokra vágyom.

Teljes szívvel, és hittel jártam egykor temploma,(nem ismersz így kérlek ezt ne vond kétségbe)első áldoztam, bérmálkoztam, gyóntam áldoztam, böjtöltem, megpróbáltam jót cselekedni, alázatos lenni,megtagadni önmagam és levetkőzni szenvedélyeimet,imádkoztam,(ezt ma is teszem)stb. mégis újabb és újabb kérdések merültek fel bennem amikre nem kaptam választ, így elnyomtam őket. Ráfogtam, hogy biztosan Sátán kísértése,és jobb ha inkább nem is gondolkodom, elfogadok mindent úgy ahogyan tanítanak,jó hívőhöz méltóan,aki féli az Istent, hisz pontosan ez a vallások legfőbb célja, belénk plántálni a félelmet Istentől, mert akkor helyesen fogunk cselekedni, és ellenállunk a kísértéseknek.

Az intézményes vallás első feladata az, hogy arra bírjon, veszítsd el önmagadba vetett hited. A második feladata az, hogy úgy lásd, válaszolni tud mindarra, amire te nem,és a harmadik és legfontosabb feladata az, hogy rábírjon, hogy válaszait kételkedés nélkül elfogadd.

Ha valamire rákérdezel, akkor már gondolkozol. Ha gondolkozol, azzal visszatérsz a Belső Forráshoz. A vallás ezt nem engedheti meg neked, mert képessé válhatsz arra, hogy olyan feleletet találj, amely különbözik az övétől. Tehát a vallás arra kell, hogy ösztönözzön, hogy

kételkedj önmagadban, hogy kételkedj abban, hogy képes vagy egyenesen gondolkozni.

A vallással nagyon gyakran ezek a hátsó szándékai okozzák a gondot, mert ha kételkedés nélkül nem fogadhatod el saját gondolataidat, hogyan fogadhatnád el kételkedés nélkül azokat az elveket Istenről, amelyeket a vallás sugall neked ?

Ne haragudj meg rám(tiszteletben tartom a hitedet)de számomra a vallásban nincs Isten. Te elhiszed, hogy Isten szól hozzánk még ma is? Nem hagyta abba a közlést 2000 évvel ezelőtt? Hiszel benne, hogy Isten elég különlegesnek, méltónak tart arra, hogy "szóljon" hozzád közvetlenül, közvetítők nélkül? A legtöbb keresztény nem hisz ebben,mert ezt plántálják beléjük, hiszen ha így lenne, nem lenne szükség vallásra.Ezért érzem úgy, hogy a vallás elszakította az embert Istentől, az embert az embertől, férfit a nőtől, bizonyos vallások azt állítják, hogy a férfiak a nők fölött állnak, miként hirdetik, hogy Isten az emberek fölött áll. A vallás mind a mai napig ragaszkodik ahhoz, hogy a nők valamilyen formában

értéktelenebbek, lelkiekben másodosztályú emberek, nem megfelelőek arra, hogy Isten szavát tanítsák, Isten szavát hirdessék, hogy prédikáljanak az embereknek.

Ez az, amit azok, akik hatalommal rendelkeztek (azaz a férfiak) szerettek volna, hogy legyen, amikor férfiközpontú vallásaikat létrehozták kiadva szentírásaikat amiket úgy alakítottak, hogy az megfeleljen férfiközpontú világszemléletüknek.

Sajnos sokan a férfiak közül olyanok mint a nemzetek. Hataloméhesek. Nem szeretnék a hatalmat megosztani, csak gyakorolni, és ugyanazt a típusú Istent alkották meg. Egy

hataloméhes Istent. Egy Istent, aki nem akarja megosztani a hatalmat, pusztán csak gyakorolni.

Úgy látom a válaszodból, hogy te is úgy gondolkozol,mintha az emberek képtelenek lennének bízni önmaguk jóságában, mintha nem tudnának helyesen, önállóan cselekedni a saját józan eszükre hagyatkozva.A vallást létrehozók is így gondolták, tehát megalkották a vallást, amelynek fő tantétele egy haragvó, megtorló Istent állított a középpontba avégből, hogy az embereknek legyen mihez tartaniuk magukat, és most térjünk vissza az eredeti kérdéshez, a reinkarnáció fogalmához, ami

ilyen körülmények között szépen beleköpött a levesükbe.

Az egyházak papjai azt hirdették, hogy jobb lesz, ha viselkedsz, különben megnézheted magad...és ekkor jöttek a reinkarnáció hirdetői, és azt mondták: lesz még ezután is esélyed, sőt sok-sok esélyed lesz, tehát nincs miért aggódnod. Cselekedj a legjobb belátásod és tudásod szerint, ne bénítson meg soha annyira a félelem, hogy megdermedj. ígérd meg magadnak, hogy legközelebb jobban csinálod és láss neki, ne tartson vissza semmi.

Természetesen az egyház hallani sem akart ilyesmiről, úgyhogy két dolgot tett, először kijelentette, hogy a reinkarnáció tanítása eretnekség, majd létrehozta a gyónás szentségét. A gyónást követő engesztelő imák feloldozták a hívőket az addigi bűneik alól. A híveiket tehát egyszerű lehetőséggel kecsegtették, hogy kapnak még egy esélyt, anélkül, hogy újra kellene születniük.

Azt sulykolták a hívők fejébe, hogy a gyónás elmulasztóit utoléri Isten haragja. A gyónást követően viszont biztonságban érezhették magukat, tudván, hogy Isten meghallgatta a vallomásukat és megbocsátotta a vétkeiket.

Igen, de van egy bökkenő. A bűnbocsánat nem származhatott közvetlenül Istentől. Az egyházon át jutott el a hívőkhöz, a papok szabták meg a vezeklés elemeit és mértékét.

Általában imákat róttak ki(és rónak ki ma is) a bűnökért. Ettől fogva már két oka is volt annak, hogy a hívek az

egyházak valamelyikéhez tartozzanak. A gyónást követő feloldozás akkora vonzerőt jelentett az egyház irányába, hogy papjai hamarosan kijelenthették: a gyónás elmulasztása is bűn.

Mindenkinek évente legalább egyszer gyónnia kell, különben Istennek még egy oka van arra, hogy haragjában lesújtson az engedetlen hívőkre.

Egyre több szabály vált esetlegessé és szeszélyessé. Egyre több tiltó rendelkezést hirdettek ki a templomokban. Valamennyi szabály mögött ott lebegett az Istennel való örökös fenyegetődzés. Csak akkor menekülhettek a haragja elől, ha bevallották a bűneiket és

kudarcaikat, mert az Isten megbocsátotta az illető vétkeit, és a bűnösök csakis ezáltal kerülhették el a kárhozatot.

Aztán újabb probléma merült föl. A hívek rájöttek, hogy végső soron nyugodtan megtehetnek bármit,amíg meggyónják. Az egyház szorult helyzetbe került. A félelem elhagyta az emberek szívét. Az egyházi világ tagjai és a tagság eltávolodtak egymástól. A hívők évente egyszer meggyónták a vétkeiket, elmondták a bűnbocsánathoz szükséges imákat, feloldozást nyertek, és zavartalanul élték tovább az életüket.

Nem férhetett hozzá semmi kétség, módot kellett rá találni, hogy ismét elültessék a félelmet az emberi szívekben. Így került sor a purgatóriumra.

Ez a hely nagyon emlékeztet a pokolra, de az erre ítélt lelkeknek nem kell örökösen ott senyvedniük. Így aztán kihirdették az Isten szájába adott fenyegetőzést, hogy Ő akkor is szenvedésre kárhoztathat, ha bevallottátok a

bűneiteket.

A tézis szerint Isten bizonyos mennyiségű szenvedést ró ki a tökéletlen lelkekre, amely a bűnök számától, jellegétől és súlyosságától függ. Vannak halálos és megbocsátható bűnök.

A halálos bűnökért pokolban végezhette bárki, ha a halála előtt nem gyónta meg és nem nyert feloldozást.

A vallás népszerűsége megint ugrásszerűen föllendült. Az adományok szintén megsokasodtak. Az egyház pénzbevétele különösen megnőtt, minthogy a purgatórium tétele

arra is tartalmazott részletes útmutatót, hogyan lehet fizetséggel kiváltani bizonyos szenvedéseket.

A vallási tanítások értelmében, az ember különleges megbocsátásban részesülhet, bár ez sem Istentől magától származik, csupán a vallás hivatalos közvetítőitől. Ezek a speciális feloldozások elengedték a purgatóriumi szenvedéseket, amennyiben a hívők megfizették

bűneik árát, vagy legalább bűneik egy részének az egyháziak által megállapított ellenértékét.

Ez a jó magaviseletért járó eltávozási engedélyféle volna bár az efféle ideiglenes felfüggesztés csak azon kevesek kiváltsága volt, akik feltűnően nagy adománnyal lepték meg egyházukat.

A kifejezetten jelentős pénzadománnyal pedig ki lehetett eszközölni a teljes bűn bocsánatot.

Ez annyit jelent, hogy egyáltalán nem kellett a purgatóriumba vonulniuk. Mondhatni megváltották a szabadjegyüket a mennyországba.

Istennek e kivételes kegye csupán a kivételezett kevesek osztályrésze volt. A királyi családoké és a mérhetetlenül gazdag uraké. Hatalmas mennyiségű pénz, ékszer, épület és

földadomány jutott a büntetlenség elnyerésének csereértékeként az egyház birtokába. De mindez a kivételezettség óriási csalódottságot és neheztelést váltott ki a tömegekben, minthogy az ő jövőjük továbbra is bizonytalan maradt.

A legszegényebb parasztoknak semmi reménye sem lehetett, hogy elnyerjék a püspöki feloldozást, és így az élet közkatonái elvesztek a rendszerben, és ismét fennállt a veszély, hogy rohamosan csökken a templomba járók száma.

Mit tudtak tenni az adott helyzetben ?

Ők a novénára, vagyis a kilencnapos áhítatosság gyertyáira bízták a leikük sorsát.

Elmehettek a templomba, ahol gyertyát gyújthattak a tisztítótűzben szenvedő szegény lelkekért, és elmondhattak egy novénát (a speciális imafüzér sajátos rendben következő imádságokat tartalmazott, elég sokáig tartott valamennyit végigmondani). Ezzel évekre

elintézték drága halottaik „büntetésének" kérdését, megszabadították őket a purgatóriumból, hamarább, mint máskülönben Isten engedélyezte volna.

Jóllehet, önmagukért továbbra sem tehettek semmit, de legalább az elhunytak számára könyöröghettek a kegyelemért. Természetesen, rajtuk is sokat segített, ha pár fillért dobtak templomi perselyekbe a gyertyák fényéért.

Rengeteg kis gyertya fénye szikrázott mérhetetlenül sok vörös üveggel fedett örökmécsestartóban, és bizony sok pénzérme került a perselyek szerénykedő nyílásaiba, mert sokan megpróbálták elérni Istennél, hogy könnyűvé tegye a lelkek fölemelkedését a purgatóriumból, vagy megszabadulhassanak a kirótt büntetés alól, és az emberek képtelenek voltak átlátni mindezen. Nem látták, milyen kétségbeejtő az egyház próbálkozása, hogy a híveit

reménytelenségben tartsa, hogy nem tehetnek semmit a maguk védelmére az ellen az elvetemült alak ellen, akit egyházi körökben Istennek neveztek. Nem akarták látni ahogyan ma sem akarják.

Így már talán érthető, hogy miért titulálta az egyház hazugságnak a reinkarnációt.

A szabad akarat témával kapcsolatban úgy érzem összekevered a világunk működését Isten "működésével" vagy inkább rávetíted Istenre. A világunk így működik, Istennek is így kell működnie. A világunkban sok sok olyan ember él, akik bár nincsenek elszakadva Istentől, ennek nincsenek tudatában, mint ahogyan annak sem, hogy egymástól sem vagyunk elkülönülve, ezért tesznek olyan dolgokat amit te helytelennek neveznél, így szükség van törvényekre.

Azt írod: "Tehát ölj meg egy gyereket és aztán magyarázd el a szülőjének, hogy ezt „Isten” vitte véghez. Mert Isten ölni akart egyfelől, másfelől pedig meghalni is akart a gyerekben, az anyában pedig fájdalmat akart átélni."

A vallás talán nem pont ezt magyarázza? Az Ószövetség Istene tömegeket mészárolt le, vagy adott rá engedélyt, ezt a tényt mégis el tudod fogadni, mert az egyházad szerint oka volt rá, hogy így tegyen, de létezhet-e egyáltalán bármiféle igazolható ok az ölésre? Gondolkozz el rajta!Alkalmas politikai érv-e az ölés ? Megfelelő spirituális vigasz-e? Esetleg megoldás a társadalom működésének zavaraira?Ölhetsz-e, ha valaki megpróbál megölni téged? Elkövethetsz-e gyilkosságot, hogy megvédd a szeretteid életét ? Megölhetsz-e valakit, akit

még csak nem is ismersz ? Megfelelő eszköz-e az ölés azok ellen, akik ölnének, ha nem állítanák meg őket ?

Van-e különbség ölés és gyilkosság között ?

Az állam igyekszik elhitetni veled, hogy az ölés tökéletesen védhető egy tisztán politikai terv

végigvitele érdekében. Az államnak valójában múlhatatlanul szükséges, hogy fogadd el a véleményét ebben a kérdésben, mert csak így létezhet tovább a maga hatalmi helyzetében.

A vallások elhitetik veled, hogy az ölés tökéletesen védhető, ha a róluk szóló ismeret, és a saját adott igazságuk terjesztése, fenntartása és védelme érdekében történik. A vallásoknak valójában múlhatatlanul szükséges, hogy elfogadd a szavukat, mert csak így létezhetnek tovább a maguk hatalmi helyzetében. A társadalom elhiteti veled, hogy az ölés tökéletesen

védhető, ha azok megbüntetésére szolgál, akik elkövetnek bizonyos vétkeket (melyek persze időről időre változnak). A társadalomnak valójában múlhatatlanul szükséges az egyetértésed, mert csak így létezhet tovább a maga hatalmi helyzetében.

Elhiszed, hogy helyesek ezek az álláspontok ? Elfogadod a mások véleményét erről ? Mitmond az Éned ?

Ezekben az ügyekben nincs „helyes" vagy „rossz". Ám a döntésed által képet alkothatsz arról, Aki Vagy.

Ahogy az államok és a nemzetek már megfestették a képmásukat a döntéseikkel. A vallások már kitörölhetetlen tanúbizonyságot tettek magukról a döntéseikkel. A

társadalmak már megmutatkoztak a döntéseik révén.

Elégedett vagy a látott képekkel ? Ezekre a tanúbizonyságokra vágysz ? Ezekben látod magad annak, Aki Vagy ?

Igen, én abban hiszek továbbra is, hogy Isten és mi mindannyian egyek vagyunk és mégis van szabad akaratunk miként Jézus is egy Volt az Atyával amikor köztünk élt. Kétségbe vonod -e, hogy szabad akaratából cselekedett?

Én soha nem állítottam olyat, hogy Isten magára hagyta a világot, hiszen ez lehetetlen is lenne. A példád a hóban rekedt emberek megsegítéséről is ezt bizonyítja. Úgy látszik vannak az évben olyan időszakok amikor fogékonyabbak vagyunk Isten üzeneteire, és ilyen pl a szeretet ünnepe. Ilyenkor az emberek mindig nagyobb hajlandóságot mutatnak mások megsegítésére, mint az év más szakában.

Egyetértek, hogy jobb istennel harmóniában élni mint fordítva, bár én isten akarata helyett inkább az isten vágyai kifejezést használnám.

Érdekes elmélet melyet írsz, hogy ha Isten nem hagyna valódi szabadságot, akkor nem a pokol lenne az alternatíva, hanem a teljes megsemmisülés. Isten egyszerűen a nemlétbe rakná át a nem jót. Ezt komolyan gondolod, hogy a pokol mint alternatíva a legjobb bizonyítéka a szabad akaratnak és egyben Isten jóságának? Részemről a nemlét kívánatosabb lenne, mint az örök kárhozat.

Azt mondod Isten azt várja el tőlünk, hogy veszítsük el önmagunkat, tagadjuk meg önmagunkat, én azonban abban hiszek, hogy a cél éppen az, hogy megleljük önmagunkat, megteremtsük azt akik valójában vagyunk, és nem tanulás révén érjük ezt el, hanem emlékezéssel. Nem kell tanulnunk, mert már mindent tudunk, csak nem emlékszünk .

Attól tartok, hogy a szülő-gyerek példámat nem értetted meg ha azt a következtetést szűrted le belőle, hogy Isten magunkra hagyott minket.(nem is tudna)talán olvad el újra,és akkor szükségtelen lesz a kiegészítő kérdésedre válaszolnom.

folyt köv.

folyt.:

Isten ígérete,hogy hogy az Ő fia vagy. A sarja. A képmása. Hogy egyenlő vagy vele.Gondolom azt te is elfogadod, hogy Isten „fia", „sarja", „képmása" vagy, de

visszahőkölsz attól, hogy egyenlőnek nevezzenek Vele. Túlságosan sok ahhoz, hogy elfogadd. Túlságosan sok a nagyságból, túlságosan sok a csodálatosságból - túlságosan sok a felelősségből. Mert ha egyenlő vagy Istennel, az annyit jelent, hogy semmi sem neked

készült - hanem mindent te teremtettél. Nincs több áldozat és nincs több gazember, csak a gondolkozásod következményei.

Valóban Isten képmásai vagyunk ami számomra annyit jelent, hogy teremtő erővel vagyunk megáldva, ahogy a Fiú is mondta:"Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is

végbevisz". Látod? Sőt még nagyobbakat is. Hogyan lenne erre képes egy Istentől elkülönült teremtmény? És az emberek még mindig képtelenek elhinni.

Üdv! (legalább egy fiktív nevet írhatnál, hoyg meg tudjalak valahogy szólítani és különböztetni másoktól)

Nos, a katolikus tanítások azért nem pont úgy alakultak ki, ahogy Te itt levezeted, de kétségkívül vannak bennük nem a legtökéletesebb megközelítések, és kialakíthatnak egyfajta mechanikusabb, szárazabb vallási szemléetet, amiből kiábrándulhatnak az emebrek, és milyen állapotban könnyen lerabolja őket a liberilsta, New Age-es szellemi támadás. De tudni kell, hogy a liberalista-New Age-s érvek, kritikák nem igazán fedik a valóságot, csúsztatások. Mert mint írtam, mindig van egy normális mag az Egyházban, akik demonstrálják, hogy ha komolyan vesszük a vallást, az miről is szól, és semmi olyasmiről nem, amivel a kívülállók vádolják a vallást.

De most már el kell mondanom, ogy én nem katolikus, hanem ortodox vagyok (ha esetleg eddig nem sejtettük). Elmondom, nálunk mi az ábr (azzal együtt, hoyg hülyék és defektes, felszínes vallásosok néálunk si vannak, de ez a periféria, ez a szellemiség hála Istennek nem fertőzte meg az intézményes tanításokba.) Most lehet, hoyg elsőre kapkodni fogod a fejed, hoyg találsz keleti és nyugati hatású tanítást az elábbiban, de valójában a történet arról szól, hogy az Ortodoxia meg tudta őrizni a kezdeti, osztatlan kereszténység egyetemességét (sőt kozmikusságát), mivel a Nagy Egyházszakadás óta semmi újat nem vezetzett be, ami csak őt jellemezné, és nem jellemezte volna a korai egyséáges Egyházat is. Az Ortodoxia nem szűkült be a nyugati kultúra hatásaiban, mivel földrajzilag és mentalitásban is megőrizte az egyetemes központi helyzetét, és tanításában, gyakorlatában nem egyéni tanokat kreál, hogy másoktól elhatárolódó identitását kialakítsa, hanem az egész teremtett kozmoszt öleli fel és kapcsolja össze Istennel. (Nem túlzás, kb. tényleg így lehetne megragadnia lényeget.)

Mi nem abból indulunk ki, hogy az ember edetileg rossz és drasztikus változásra van szüksége, hogy elkerülje Isten büntetését. Mi abból indulunk ki, hogy az emebr eredetileg jó (hiszen ezt olvassuk az Írásban), de az eredeti jósága eltorzult. De az Istenhez való kaput önmagában találja meg az ember. Az emebr megőrizte Istenképiségét, de a bukással csökkent, torzult, sötétült az Istenhez való hasonlatossága. Így betegedett meg a lelke mindenkinek, ez nem valami jogi kategória, hanem az emebri természet beetgsége, amely gyógyításra szorul. Ebben kap központi szerepet a nous, ami az emebr értelme, a lélek szeme, a legvilágosabb rész. A nous elsötétült a bukáskor, és Krisztus mondta, hogy ha szemünk, a lélek tükre sötét, a bennünk lévő világosság sötétség, mily nagy akkor a sötétség! Ő is erről beszélt. És azt is szó szerint vesszük, hogy "Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent". Az Ortodox "terápia" ezen alapszik (és légy nyugodt: én is beteg vagyok, de meggyőződésem, hoyg a legjobb gyógyszereket kapom, mert elég sok gyógyszert megvizsgltam már én is.)

Mert a bukás óta a lelkünk szeme nem jól látja a dolgokat. Nem látjuk jól Istent, hülyeségeket beszélünk róla, nem látjuk jól magunkat sem, éppen ezért nem vagyunk alázatosak, hanem felfuvalkodunk, nem jól látjuk a világot sem, embertársainkat sem. A világi örömöket keressük inkább, mint a lelki értékekekt, pedig ha jól látnánk, akkor tudnánk: a lelki örömek sokkal magasabbrendűek, valódi kielégülést adnak, míg a földi javak ezt nem adják meg nekünk. De mi mégis ezekre törünk, mert nem látjuk jól az értékeket. Embertársainkat is önző véljaink eszközének tekintjük, nem a maguk teljes páratlan értékeében szemléljük őket alázattal. Aggódunk, mert nem látjuk hoygan működik a világ Isten bölcs kormányzása alatt. Az értelmünk elhomyálosulásával téves elméleteket hiszünk igazabbnak a valóságnál, a saját fantáziánban sziklaszilárdan hiszünk, ellentmomdásos életidegen elméleteket gyártunk, eretnekségekebe esünk, stb. Egyszóval: az összes bajunk, hibánk, bűnünk, szenvedélyünk mind visszavezethető arra, hogy az értelmünk, a lelki szemünk, a nous elhomályosult, elsötétült, megvakult...

A terápia és így a lelki fejlődés is ezek után három nagy szakaszra soztható (átfedésekkel és egyéni tempóval haladva), de hangsúlyos, hogy minden szakasz minden mozzanatában akkor történik meg haaldás, ha a mi akaratunkat összhangba, szinergiába hozzuk Isten kegyelmével, a kettő együttműködésével valósul meg minden, semmi sem csak önerőből vagy valami passzív csodavárásból.

1. Praxis. Ez az átlag keresztények szintje. Amikor elsősorban hallással, olvasással ismerjük mega helyes tanítást és a jó cselekedetek gyakorlásával a helyes viselkedést. Ezen a szinten nem feltétlenül következik be valamifajta drámai megszentelődés, hanem egyszerűen a bűnös szokásoktól, téves gondolatoktól akarunk eltávolodni a helyes irányba, a jó útra.

2. Megvilágosodás. Ezen a szinten látjuk meg az 1. szint tetteinek értelmét. Ekkor kezdi a lelki szemünk látni a valóságot, ekkro értjük meg a dolgokat igazán és lesznek a jó tettek igazán belső meggyőződésünkből fakadó magától értetődő tettek. Vagyis beláttuk, hoyg miért értelmetlen mnsáként cselekedni, mint jót tenni, és ezt véghez is tudjuk vinni, és megértjük a tanítást, nemcsak próbáljuk követni. Ezen a szinten már nem pusztán hallásból fakad a hitünk, hanem Istennel közvetlenebb, intenzívebb mester-tanítványi kapcsolatunk alakul ki (természetesen az Egyház vérkeringésén belül, de jobban tudatosul az Ő jelenléte). Kitágul a látásmódunk, az egész kozmoszt a látható és láthatatlan dimenzióval együtt a valóságnak megfelelően tudjuk átfogni, látni, megismerni. Megsimerjük az angyalo és démonok működését is, kialakul egyfajta belső kritikai, megkülönböztető érzékünk arra, hogy megkülönböztessük gondolataink forrását, és hogy mi jó mi rossz. Ez egy kcisit az a szint, mint amikor valaki már nem az elméleti sé műszaki tankönyvek oktatóanyagának ismeretével akar vezetni egy repülőt, hanem egyszerűen a fenekével érzi maga alatt a gépet és azt csinál vele, amit akar.

3. Teória, vagyis Isten-látás. Erre a szintre már kevesen jutnak el. Ez az a szint, amikor nem pusztán a teremtett világot látjuk a maga valóságában, hanem Magát a Teremtőt is! Szó szerint értendő. :) Több ortodox szerzetesről (de msáokról is) feljegyezték azt a jelenséget, hoyg látták ISten teremtetlen fényét, az Ő közvetlen kisugárzását, hasonlóan ahoz, ahogy a Tábor hegyén látta Krisztust a maga leplezetlen dicsőségében a 3 kiválasztott Apostol (vagy Pál Apostol is megtérésekor). Ez az a szint, amikor az egész teremtett világ dimenziója felé tudsz emelkedni (Isten kegyelméből). Ekkor közvetlenül Istentől szerzed minden tudásod, jóságod, az Ő "energiája" áthat téged, és te magad is átistenülsz (Theosys). Tehát te magad tudod, miylen Isten valójában, nem közvetve.

Nos, a folyamat dióhéjban ez. De a lépések nem megkerülhetők, mert az az ellenfél tévútja és rengetegen beleestek már. Az ellenfél el tudja hitetni, hogy mi már magasabb sznten vagyunk, úgy hoyg valójában egyáltalán nem vagyunk magasabb szinten, tehát megrekedünk, nem fejlődünk, hameis képzeteink lesznek, és az ördögöt imádjuk, azt gondolva, hoyg Istent imádjuk. A helyzet az, hogy ak még a bűneivel küszködik, az még mindig az 1. szinten van. Amíg van bennünk szenvedély, addig nem kerültünka 2. szintre, ahol már önmagunktól is a jót cselekedjük. A 2. szint egyik legbiztosabb jele, ha nincs bennünk semmi szenvedély, semmi rendezetlen vágy a világ dolgai iránt , hanem alázat, szeretet, szelídség, bölcsesség, stb. Ez már egyfajta életszentség szintje. A 3. szinten pedig tényleg látunk egy semmihez sem hasonlítható ragyogást, de ide csak a legnagyobb szentek jutnak el evilágban, mert ez már egyfajta ízelítő a mennyei létből. Tehát amíg ezek nicsenek, addig csak lőjük be magunkat szépen az 1. szintre, tanuljunk és tegyük a jót alázattal.

A terápiás módszerek között pedig nemcsak a tanítás megértése van (mint mondtam), hanem a szentségekkel való tudatos élés is. Nem azért gyónsz, mert rettegsz Isten ítéletétől (nálunk egyébként purgatórium sincs), hanem mert beteg vagy és gyógyulásra van szükséged. Az Eucharisztia szentségével pedig Istenhez akarsz atartozni, azt akarod, hoyg Ő eljen benned és Te Őbenne. Ha nincs szoros kapcsolatod Vele, nem is tudsz haladni az úton. De szükséges a gyakori imádkozás is, amikor megfeledkezünk minden földi dolgunkról, de még a kegyesnek tűnő saját fantáziálgatásainkat is elhagyjuk és igyekszünk összeszedetten csakis Istenre koncventrálni. Ezért mondják, hogy a kérő ima is hasznos, de a leghasznosabb a dicsőítő ima, mert akkor teljesen Istenre figyelünk és nem saját bajainkkal foglalkozunk. Felülemelkedünk a világon. Az erényes tettek is fontosak, amihez szükséges önmagunk bűnös egojának megtagadása. Enélkül nem tudunk megszabdulni az önzőségtől és gőgtől, tehát sosem fogjuk önmagunkat és emebrtársainkat helyesen látni, és hozzájuk valódi szeretettel viszonyulni. Az önmagunkban lévő bűnös hajlamokkal pedig a böjttel és aszkézissel vehetjük fel a legjobban a harcot. Ezzel megszerezzük a lélek uralmát a test felett, nem elnyomjuk a testet, hanem azt az őt megillető pályára állítjuk. Mert egyébként minden vágyunk eredetileg hasznos és tiszta (akáér legyen az az evéssel, a nemiséggel vagy még akár a dicsőséggel is kapcsolatos), a problémát az okozza, ha a vaégyak tárgya nem megfelelő, értéktelen dolgokkal akarjuk kielégíteni. Ez egy nagy téma, talán majd legközelebb kifejtem, de alapvetően a terápia lényege az ember eredeti állapotának visszaállítása az Istenre való minél teljesebb ráhangolódással.

No, dióhéjban ennyi az újabb alapozás. Tehát röviden meg lehet azt is jegyezni, hogy el lehet jutni a kereszténységben arra a szintre, amikor Te magad is kételkedések, fantáziák, tévelygések nélkül megpillantod a leplezetlen Igazságot. És ez az Igazság egyébként a legtökéletesebb összhangban van a teljes Bibliával.

Nézd, úgy tűnik valóban vannak különbségek a vallásod és a katolikus vallás között, de számomra attól még ez is csak egy vallás marad és már leírtam, hogy mi a problémám általánosságban a vallásokkal.

Ettől függetlenül számodra lehet ez a biztos út, ezért azt mondom, hogy ragaszkodj a hitedhez, ha szolgál téged. Fogd erősen. Ne mondj le róla. Mert az elképzeléseid arról, hogy mi „jó", és mi „rossz", az elképzelésed arról, Aki Vagy. De semmi szükséged rá, hogy mások hozzád alkalmazkodva képzeljék el önmagukat.

Hagyd, hogy felébredjenek benned a legmélyebb igazságaid. Ébreszd fel őket te magad, a jóság kedvéért. Azt azonban ne feledd, hogy nem számít, milyen „jónak" ítéled a dolgokat, lehetnek jobbak is. Nem számít, milyen csodálatosnak tartod a teológiáidat, ideológiáidat, kozmológiáidat, ezek kivétel nélkül lehetnek sokkal csodálatosabbak.

Ezért aztán légy nyitott. Ne zárd ki az új igazság lehetőségét, mert megszoktad a régit. Az élet ott kezdődik, ahol a megszokottság véget ér.

Ne siess megítélni másokat. Igyekezz kerülni az ítélkezést, mert amit „helytelennek" látsz mások cselekedeteiben, azt talán "helyesnek" tartottad korábban.

Azon legyél, hogy akinek csak megérinted az életét, azt érezze, hogy méltó a megbecsülésre. Add meg mindenkinek, hogy átérezzék emberi méltóságukat, éljék át annak a felismerésnek a csodáját, hogy kik is ők valójában. Ehhez persze nem árt tudni, azt is,hogy Ki vagy Te valójában.Isten csodálatos teremtménye, képmása.Legyen ez az ajándékod és gyógyítója leszel az egész világnak.

Én próbálok így tenni.

Minden jót neked!

Kedves Girgoy!

Nem értünk egyet, de ezzel együtt tudok élni. Kívánom életedre Isten áldását, de részemről lezárom a kérdést!

Kedves névtelen! Azt próbáltam érzékeltetni, hoyg pontosan az az eltévelyedés és kárhozat útja, ha "nyitott maradsz msá igazságokra". Mert Igazság csak egy van, egyes számban, és ha a lelki szemed megtisztul, akkor ezt az egyetlen Igazságot fedezed fel. Amikről Te írsz, azok olyan gondolatok, amik nem pusztán a saját gondolataid, számos más emebrtől ugyanezeket hallottam és egy ember sem volt közösségben a nyájjal. Ezek tipikusan azok a gondolatok, amiket a Sátán és angyalai sugallnak szerte a világban, midnen sarokból ez visszhangozik. A szeretetre hivatkozva szerettetik meg a tévedéseket, a sátáni gondolatokat, amik szembemennek Isten Igazságával. Tudod mi a legnagyobb átverés az egészben, amit Neked is beadtak (többek között)? HOgy ha valaki Isten Igéjének kritikája alá veszi ezeket az ördögi gondolatokat, akkor az ítélkezik és szeretetlen. Ez a legnagyobb hazugság! Tudod miért? Nem azért mert én egy elvakult bigott vagyok, hanem a következő logikai levezetés miatt:

1. Az ember valóban nincs abban a helyzetben, hoyg msá embereket megítéljen, mert Isten ismeri csak teljesen az emebreket. Ez eddig oké.

2. Isten tudja a legjobban, hogy mi a jó és mi az, ami ettől eltér, hiszen: Jak 1,17 "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." És Ő többszáz oldalban, a lelkiismeretben, a természeti törvényben, a megkülönböztetés lelki adományával, de a legobjektívebben a Bibliában kinyílvánította nekünk, hoyg mi jó és mi rossz. Ami Tőle szármatik, az hiteles, az minket vezérel, ahhoz mi biztonsággal igazodhatunk egyéni defektes bizonytalanságunkon felülemelkedve.

3. Ha egy olyan dologról, amiről Isten közölte velünk, hoyg rossz, mi azt mondjuk (akár valami felszínes liberális nemítélkezésre hivatkozva), hogy jó. Vagy egy jó dologról azt mondjuk, hoyg rossz, akkor a legdurvább ítélkezést követjük el, ami még durvább annál is, mint ha emebrtársunk felett ítélnénk: Isten felett akrunk ítélkezni. Az Ő ítéletét vonjuk kétségbe, felsőbbrendűnek érezzük magunkat Nála! Tehát valójában sokszor pont akkor ítélkezünk a legnagyobb mértékben, amikor a vilkág szemében látszólag nem ítélkezünk, mert azt mondjuk: én nem veszem komolyan az Írást, csak hogy ne legyen köztünk konfliktus.

4. A konfliktus viszont nem ember és meber között kell, hoyg legyen, mert a valódi szeretet pont abban nyílvánul meg, hogy ha valaki bajban van, azon segítek úgy ahogy tudok. Ha ez azt jelenti, hoyg én látom, hoyg sátáni gondolatok homályosítják el az illető személyt arra sarkalva, hoyg szembemenjen az üdvös Igazsággal, akkor szólok neki. Nyílván ennél többet nem tehetek, mert ahogy Isten, én is tiszteletben tartom más szabadságát. Innentől az ő felelőssége, hoyg megfontolja-e, amit jeleztem, de ha nem jelzem, az én felelősségem. És mégegyszer: nem saját ítéletemet kényszerítem rá másra ebben, hanem Isten Igéjének kritikája alá vetem azt. Amiről én fent írtam, azok nem az én ötleteim voltak. Engem max. annyi jellemez ebben a történetben, hoyg én a Szent Hagyomány által megőrzött Igazságon járatom az agyam, potn azért, mert ezt a tekintélyt elismerem magam felett. Tehát ez nem az én fantáziálgatásom, egyéni látásmódom. Én ennek megértésén járatom az agyam sé eddig sosem jutottam még ebben tévútra, hanem egyre több dolgot értek meg, és egy egyre szabadabbá tesz engem. Minden másban az emeber hamar zsákutcára fut, nem fejlődik tovább, és/vagy egyre jobban belebonyolódik a gubancba, amiből egyre nehezebb lesz kivergődnie...

Nem hiszem, hogy bűnbocsánatra lenne szükségem, mert nem hiszek a bűnben, és őszintén, már Sátánban sem.

A Biblia pedig azért olyan amilyen, mert ha Istentől ihletett is, mégiscsak emberek-mint szűrők-által közvetített, ahogy a többi Istentől származó üzenet, így én egyiket sem tudom készpénznek venni.

Most így gondolom, de mivel folyton változom a megélt tapasztalataim révén, lehet, hogy holnap más lesz a véleményem. A nyitottság számomra erény nem pedig hátrány, hiszen ha nem lennék nyitott valószínűleg Istenben sem hinnék.