Keresztények! Ti hisztek a reinkarnácioban?

Túl intelligensen van ez felépítve ahhoz, hogy ne egy intelligens elme létezne mögötte. Figyeld csak meg: Isten a valóságot tárja elénk, hogy bűnösök vagyunk, vagyis nem azon az úton járunk, amelyen az Isten képmására teremtett lénynek kellene. Ezt gyakorlatilag minden vallás érzékeli. De a legtöbben csak felszínileg kezelik a problémát. Isten megmondja, hogy emögött egy személyes döntés is áll Isten ellen, hogy kételkedünk a szavában. Szinte minden vallás érzékeli, hogy a rossz tettek rossz gyümölcsöt hoznak, visszaütnek az elkövetőre. Ezt a törvényt csak olyan oldhatja fel, aki magasabb a törvénynél (másik lehetőség a nemcselekvés jóval labilisebb sikerű útja). Isten éppen ezért bűnbocsánatot hirdet, vagyis hogy él ezzel a hatalmával azok esetében, akik ezt kérik önkéntesen. Enélkül nem gyógyul meg teljesen az emberben ez a defekt, mivel személyesen Isten ellen is elkövetett bűnt, tehát személyesen Istennel is rendeznie kell ezt. A Sátán tudja ezt és azt is tudja, hogy hogyan kell a paklit megkeverni és leosztani úgy, hoyg egy teljesen más rendszer álljon össze belőle, aminek következménye az, hoyg végül nem rendezi az emebr a kapcsolatát istennel, de ez nem tűnik olyan durvának neki, mert azt hiszi, jó úton van. Ehhez elferdíti Isten szeretetét, egy minden megbocsátó gyengekezű nagyapónak beállítva Őt, akit különösebben semmi sem izgat, az se gond, ha nem is létezik, de ha mégis, nem nagyon érződik az Ő aktivitása. Az is jól hangzik a gőgös embernek, hoyg nem is bűnös valójában, és bármit tesz, a félig létező nagyapó úgyse haragszik meg, mert szeret. Ezt a kártyát színezi át és állítja mellé az elemeket úgy, hogy kijöjjön a végén: nincs szükséged bűnbánatra, mert az alapvető probléma - amit mégegyszer mondom: minden őszinte ember minden vallásban elismer, hoyg létezik - nem is létezik. Ha nem tartasz bűnbánatot, nem is gyógyulsz meg. Bármit követsz el, ezt ne tekintsd úgy, hogy helyre kell hozni, mert minek? Persze a felszínesen nem ilyen nyíltak a lapok, amikor ilyen fény kerülj rájuk, akkor beindul a logikátlan magyarázkodás, hoyg persze azért nem illik rosszat elkövetni. De miért nem illik? Mert mégis van ítélő, mégis van egy aktív létező, aki szeretné a rosszat megszüntetni ha ebbe mi is beleegyezünk? Hát igen, biztos nem tetszik, demeg hát akkor... izé... hozé mit mondjuk gyorsan, ebbúől a logikátlanságból úgyse tudunk telejsen jól kijönni... hát mindegy, egyszerűbb azt mondani, hoyg mégsem követünk el rosszat és/vagy Isten mégsem létezik. Meg akkor már a Sátán sem. Tehát menjünk egyenesen szembe a valósággal, alkossunk magunknak egy irreális világot, ahol nem válaszolunk a keményebb kérdésekre, nem nézünk szembe a keményebb tényekkel...

Mert bármilyen idétlenül összerakott álvilág jobban elfogadható a gőgös embernek, mint az, hoyg szembenézzen a valósággal és rájöjjön: rendeznie kell a Teremtőjével a kapcsolatát. És pont ezt akarja a szerető Isten is, mert valóságos gyógyulást akar, nem az a szeretet, hoyg a betegnek azt mondjuk: nem is vagy beteg, semmi gond. És aztán meghal a beteg. A bűnbánat hiánya egyesegyedül elég ahhoz, hoyg valaki elkárhozzon. Mert akármilyen jó emebrnek tartja magát, ha elég bátor lenne ahhoz, hoyg reálisan szembenézzen önmagával, rájönne: csak Isten bűnbocsánata mentheti meg, semmi más nem segít rajta, akármilyen álomvilágban is ringatja magát...

Ismerem ezeket a tanokat és magaménak is tudtam őket több mint 30 éven át. A mi világunkban mindennek megvan az ellentét párja, így el sem tudjuk képzelni azt, hogy Istennek ne lenne ellentéte. Ha elfogadjuk, hogy Isten a minden akkor ha van is ellentéte, az is Ő kell, hogy legyen.Én már nem tudok hinni az ördögben mint létező személyben aki kevergeti az életünk lapjait.Két nagy ellentét van az életünkben: a szeretet és a félelem.Ha nagyon akarod, nevezzük az egyiket Istennek a másikat ördögnek, de számomra csak az egyik valóságos személy.

Nem tudok egyszerre hinni Istenben és az ördögben, mert ha létezik ördög és az egész édenkert sztori valóság, akkor az azt bizonyítja számomra, hogy Isten egy igazságtalan, egocentrikus Isten aki csak a saját maga szórakoztatásával törődik és a legkevésbé sem feltétel nélküli a szeretete.

Az amit leírtál elgondolkodtatott. Sátán (ha valóban létezik) egy hihetetlenül ravasz és okos lény kell legyen, ha képes egy olyan emberrel, mint én (aki meglehetősen kritikus minden tekintetben és semmire sem vágyik jobban, mint az igazság megismerésére))elhitetni, hogy ő nem is létezik és Isten egy ego és szükségletek nélkül való, békés, jókedvű Isten, aki a szeretet, bölcsesség és minden dolgok forrása, miközben a valódi Isten egy bosszúálló, szeretetében féltékeny, egójával eltelt Isten, aki figyelmet,imádatot, megbecsülést és ragaszkodást igényel és ha ezt nem kapja meg örök szenvedésre ítéli teremtményeit, mert a Biblia ami állítólag teljes egészében Istentől való, sajnos ilyen Istenképet állít elém.

Nem is okozott számomra gondot elhinni, hogy Isten valóban ilyen(szóról szóra elhittem a vallásom tanításait) amíg nem tapasztaltam meg saját magam, hogy milyen is az Isten.Azóta nem számít nekem, hogy mit ír a Biblia és mit tanítanak Istenről,mert biztosan tudom, hogy aki akkor ott velem volt és segített, amikor azt hittem mindennek vége, az nem az ördög volt, hanem a mi jóságos szerető, ítéletektől mentes "öregapó" :) Istenünk.

Én elhiszem, hogy téged a jó szándék vezérel,( mert te meg arról vagy meggyőződve, hogy rám a pokol tüze vár)amikor arra próbálsz finoman rábeszélni, hogy dobjam sutba a saját tapasztalataimat, gondolataimat és higgyek abban amiben te. Ezzel az az egy problémám van csak amit már korábban írtam, hogy ha kételkedés nélkül nem fogadhatom el saját gondolataimat, hogyan fogadhatnám el kételkedés nélkül azokat az elveket Istenről, amelyeket a vallás sugall nekem?

Nem életed lapjait, hanem a tanítás "lapjait" keveri meg a Sátán. Arról van szó alapvetően, hogy ha valódi tapasztalatod van arról, milyen a valódi szentség, a valódi jóság, ami Isten sajátja, az annyira tiszta, hogy egyfelől a hozzá hasonlókat örömmámorral tölri el, viszont pont a tisztasága miatt olyan, hoyg azzal enm fér meg a kosz, a koszt felperzseli! Nem a rossz félelmetes a jó számára, hanem pont fordítva: a jó félelmetes a rossz számára, pont azért, mert a jónak valódi hatalma, ereje, tisztasága van! A Sátán állítja be azt, mintha nekünk a rossztól kellene félnünk! A fenét kell a rossztól félnünk, nem kell a Sátántól félnünk, Istentől kell!

Merthogy pont az a helyzet, hgy nemcsak elképzelni lehet "egypólusú" világot, hanem maga a világ a maga valóságában is "egypólusú". Vegyünk egy egyszerű példát: a hőt vagy a fényt. A meleg-hideg vagy világos-sötét nem ellentétpáropk valójában! A sötét és a hideg nem önmagukban létező minőségek, hanem csak a hő, a fény HIÁNYAI! Ahol nincs elég fény, ott sötét lesz, de amint behatol oda a fény, a sötétség megszünik. A sötétség nem képes legyőzni a fényt, mindig a fény győzi le a sötétséget. Aki a sötétséghez ragaszkodik, annak nincs semmilyen valóságos eszköze a fénnyel szemben, mert a fény puszta jelenlétével azonnal legyőzi a sötétséget, megszünteti az ottani hiányt pusztán azzal, hoyg ott megjelenik! A sötét tehát retteg a fénytől, míg önmagában a fény nem szadista állat, hanem egyszerűen ő önmagában képvisel egy olyan minőséget, ami a hiányt "tömegénél fogva" legyőzi, megszünteti!

No, ezen mélázz egy kicsit, ha megértetted, és van kedved folytatni, haladhatunk tovább... :)

Sok időm nem volt a mélázásra, de próbáltam megérteni amit írtál, remélem sikerült. :)

Amit az egy pólusú világról írsz, azt én is így gondolom. Én is úgy gondolom, hogy valójában nincs olyan, hogy sötétség, amit mi annak érzékelünk, az valójában nem más mint a fény hiánya. Ezt akár úgy is lefordíthatjuk, hogy a gonosz mint olyan nem létezik önmagában,amit mi gonosznak(ördögnek) érzékelünk az nem más mint Isten hiánya. Ha viszont ez így van,a rossznak hogy lehetnek félelmei, önálló gondolatai? Azt is írod, hogy a sötétség soha nem győzheti le a fényt, végül mindig a fény fog győzedelmeskedni. Ezzel megint azt támasztod alá amit korábban írtam, hogy nincs örök kárhozat. Végül mindig a fény azaz Isten fog győzni. Visszautasíthatjuk Őt és azt akik vagyunk, (hiszen mindannyian ebből a fényből, szeretet energiából vagyunk)ameddig csak akarjuk, de végül egyszer csak "felébredünk".

Oké, eddig jó, de még kell némi pontosítás. A rossz létezni létezik, olyan értelemben nincs önálló léte, mint amilyen értelemben Istennek, aki önmagában létezik (és nem kapta e létét mástól). Tehát ami valódi értékkel bír, az Isten, mindennek Ő a forrása, ilyen értelemben van "egypólusú" világ. Na ezzel áthúztuk a világvallások kb. 40%-át. :)

Isten viszont valódi szabadságot ad, vagyis Tőle el lehet távolodni. Ezzel a távolodással keletkezik az értékvesztés, az említett hiáény, ami valóságosan létezik, mint hiány, de nem képvisel önálló értéket (ha ez így érthető). Tehát van egy központ, Isten, amitől lehet távolodni. A Pokol tulajdonképpen az Istentől való eltávolodás állapota és véglegesítése, amikor valaki végleg amellett dönt, hoyg nem akar Istennel közösségben élni, és Isten az aratáskor, amikor szétválasztódnak a beért elemek, az elkárhozottakat olyan helyre teszi, ahol nincsenek közösségben Istennel. Vagyis Isten elfogadja, ha a kizárólag a teremtmények által a világban megjelenített rosszat választja valaki, de elkülöníti ezt végül Önmagától és azoktól, akik Vele akarnak élni. Ez az Ítélet, amiről már beszéltünk. Egyébként olyan véleményt is olvastam, hogy valójában Isten mindenütt jelen van, a Pokol tüze pedig Isten szentségének a rosszt felperzselő érzete vagy az a szeretet, amiből nem kérnek az elkárhozottak, így kínná válik számukra. De a kárhozattal kapcsolatban egyaránt van emlegetve a tűz és a külső sötétség képe. Reméljük egyiket se fogjuk saját bőrünkön tapasztalni, mindenestre Istennek nemet mondani önmagában azért kín, mert Isten a tökéletes jóság. Ha Neki mondunk ellent, minden jónak ellent mondunk. És mivel Ő egy személy, ezért a személyes kapcsolat megsértése is azt idézi elő, hogy eltávolodunk minden Jótól.

Tehát a lényeg az, hogy végeredményben Maga a Jóság, annak érzékelése is lehet zavaró, sőt égető kín azoknak, akik eltávolodnak a jótól. Tapasztaljuk, hoyg sok rossz ember, amikor jókkal találkozik, nem az a reakciójuk, hogy hű, de jó ezzel az emberrel együtt élni, hanem irritálja őket mások jósága. Tudatalatt jelzi nekik, amit nem akarnak maguknak beismerni, hoyg te igenis rossz vagy és jó elszúrtad az életedet, ezért nem megjavulni akarnak, hanem igazolni magukat és a jókból megpróbálnak önmagukhoz haosnló rosszat csinálni, rossz útra téríteni a jót.

Vagy mondok mást: tanárként is dolgoztam több évig. Mint szinte mindenki, én is csak addig hittem azt, hogy ha a gyerekekkel jók vagyunk, akkor a gyerekek is jók lesznek és szót fogadnak, amíg nem szembesültem a valósággal. Mert elméletben ez szépen hangzik, csakhogy a nagy büdös valóság az, hogy ha a gyerekekkel jó egy nevelő, akkro a gyerek visszaél ezzel a jósággal! Elszemtelenedik, önző lesz, nem fejlődik semmit! Na, ez az a pont, amikor valóban el kezdessz gondolkozni azon, hoyg mi az a bölcs és hatásos arányérzék és módszer, ahogy a valóságban lehet nevelni a gyerekeket. Az a módszer, hoyg mindig rendes vagyok a ygerekkel totális csődre van ítélve a gyakorlatban, akárki akármit gondol. Csak az a módszer a hatásos, amikor félredobod az életképtelen elméleteidet és a gyerekre koncentrálsz, őt neveled, nem állandóan lazára fogva a gyeplőt, hanem van egyfajta út, amin tartod a dolgokat, emylen belül néha lazábbra, néha szigorúbbra veszed a dolgot az adott szitunak megfelelően, néha drasztikusan büntetsz is, de a "rendesség" egy bölcsen és csak időnként alkalmazott jutalmazássá transzformálódik át, nem alapvető viselkedés lesz. ha ezt végigcsinálod, akkor lesz hálás neked a gyerek, akkor fog felnézni rád, akkor fog tanulni, akkor fogja megcsinálni, amit kérsz, csak akkor lesz veled jó a gyerek! Ez már a valóság.

Tehát félre kell tenni az életidegen naív elméleteket és szembenézni azzal, hoyg a rossz nem képvisel értéket, nem Isten teremtette, de a termetmények választhatják ezt, és akor az értékhiány nagyon is reális alternatíva, nagyon is romboló pusztító létező lesz. Az ördögök mi jót tesznek? Szüntelenül csak bűnre csábítanak és vádolnak, minden jót le karnak rombolni. Nem más alternatívát, ellenpólust kínálnak, ahol van valamilyen érték, hanem az értékeket akarják csak lerombolni, eltávoldoni Istentől és eltávolítani másokat is. Oly módon, hogy az emebr azt higgye: jó úton halad, nem lesz ezen az úton semmi rossz, minden út visszakanyarodik Istenhez, vagy el sem kanyarodott. Nem, a központoi magtól egyenes vonalban el lehet távolodni, úgy, hogy többé nem jutsz vissza. Mert te sem akarsz visszajutni, és akihez visszajutnál, az is végül elfogadja, hogy nem akarsz Vele lenni. Ez a valóság.

Értem a gondolatmenetedet én is hasonlóképpen gondolkodtam, sőt érveltem korábban itt az oldalon hasonló vitákban.

Azt most sem kétlem, hogy létezik pokol mint tudatállapot, és ez választásaink, döntéseink és teremtéseink lehetséges legrosszabb végkimenetelének az

átélése. A természetes következménye bármely olyan gondolatnak, amely elutasítja Istent, vagy nem mond semmit arról, hogy Ki vagy Vele összefüggésben.

A pokol az öröm ellentéte. A beteljesületlenség, hogy tudod, Ki és Mi Vagy, és elmulasztod megtapasztalni. A pokol: kevesebbnek lenni.

Ezt az élményt azonban nem Isten idézi elő, hanem mi magunk. Éppen ezért gondolom úgy, hogy ez a tapasztalat nem lehet végleges.hogy kijuss a pokolból, ahhoz csak a nem tudásból kell kijutnod, és ismét tudnod kell. Itt a földi életben is folyton változunk, fejlődik a tudatunk. Miért gondolod, hogy van lélek aki egy örökkévalóságon át abban leli örömét, hogy Istentől elszigeteli magát?

Azt írod, hogy Isten elfogadja, ha a kizárólag a teremtmények által a világban megjelenített rosszat választja valaki, de elkülöníti ezt végül Önmagától és azoktól, akik Vele akarnak élni. Abban már megegyeztünk, hogy nincs rossz önmagában, csak a jó hiánya, így nem is választja senki a rosszat, hanem csak nem választja a jót, viszont ha ezért Isten megbünteti, akkor megint ott tartunk, hogy Isten megbüntet ha nem úgy döntesz ahogyan Ő elvárná tőled, tehát valójában mit sem ér a szabad akaratod. Mivel én úgy gondolom, hogy minden maga Isten és nincs semmi más, ez az egész végítélet sztori úgy hangzik számomra mintha Isten saját magát különítené el saját magától,vagy legalábbis Önmaga rossznak ítélt részét,méghozzá örökre.

Egyébként mit jelent a rossz és mit a jó?Van-e valódi értéke a mi világunkban egyiknek a másik nélkül?Honnan tudhatod, hogy a jó jó ha nem tudod mi az a rossz?

Mindkettőre szükségünk van ahhoz, hogy meghatározzuk Kik vagyunk. Aszerint ítéled meg, hogy mit tekintesz jónak vagy rossznak,Aki vagy.

Nem mondhatom, hogy ez vagy az az ember rossz, csak azt, hogy ez vagy az az ember nem ért egyet az álláspontommal, eltérő modellt állít fel a világról.Nincs senki, aki nem helyénvalóan cselekedne,hiszen mindenki a saját modelljének megfelelően cselekszik.

Az idők során, kultúráról kultúrára, vallásról vallásra, helyről helyre folytonosan változott és változik az emberek elképzelése a jóról és a rosszról. Esetenként

még családról családra, személyről személyre is !Amit valaha az emberek többsége jónak tartott, például boszorkánynak hitt emberek megégetését, azt ma rossznak tekintik.

Az élet végtelenül parányi időszak a világmindenség létéhez képest és mindenki követ el hibákat, még ha akaratlanul is, azután reméli, hogy mindez végül a javára

válhat.

Ha elfogadom, hogy ez az egy életem van arra, hogy jól döntsek, szembe találom magam azzal a gondolattal, hogy ahányan vagyunk annyiféle élet,sors, körülmények. Vajon igazságos lenne-e Istentől, hogy egyik embernek végig kell szenvednie egy egész életet és ha esetleg hibásan dönt Isten örökre elszigeteli magától, míg a másik lélek csecsemőként meghal és automatikusan az örök boldogság a jutalma Isten jelenlétében anélkül, hogy döntenie kellett volna. Ugyanez a helyzet pl. az értelmi fogyatékosokkal is.

A tanári tapasztalataid leírását nem igazán tudtam értelmezni, mármint, hogy ezzel mire akartál kilyukadni.

"Miért gondolod, hogy van lélek aki egy örökkévalóságon át abban leli örömét, hogy Istentől elszigeteli magát?"

Nem gondolom, ha tragikus realitásként szembesülök vele. Igen, vannak olyanok és sajnos nem is kevesen, akik tényleg nem akarnak Istennel lenni, akik arcul köpik Őt, megvetik, kigúnyolják és nem kérnek Belőle az életükben. Még ebben abban a pár évtizedben sem akarnak Istenről hallani, amikor olyan világban élnek, ahol Isten tartózkodó, láthatatlan, nem „nyomul” közvetlenül az életükbe. Hát akkor miért akarnának ezek az emberek egy egész örökkévalóságon át annak közvetlen közelében élni, akit már akkor megvetettek, amikor még nem volt olyan erősen érezhető az Ő jelenléte? Igen, van ilyen, nem is kevés… És ezek a jónak mondanak ellent, a jót vetik meg, azt gúnyolják, azt köpik le, azt tiporják lábbal! Boldogok? Nem hiszem, de nem akarják az Isten szerinti boldogságot, csak azt akarják, hogy ne legyen senki felettük, hogy senki se mondja: nincs igazad. Ezek az emberek ha a pokolba kerülnek, se akarnak a pokolból kikerülni! Mert ha kikerülnek ott van az általuk gyűlölt Isten, és inkább elviselik a szenvedést és szídják Őt, mint hogy kérjék az Ő bocsánatát, mert ehhez már alázat kell és önmaguk eltorzult realitásával való szembenézés. Ezek az emberek azt hiszik, hoyg az ő eltorzult értelmük a jó és ragaszkodnak hozzá. Nem azt mondják, hogy tudatlanok, ó nem, azt mondják, hogy ők tudnak mindent jobban, ők tudják az igazságot jobban azoknál, akik hallgatnak az Egyházon belüli hagyományos tanításra, amelyet Istentől vett át az emberiség! Nem, ezek sohasem ismerik be, hogy tudatlanok és sohasem akarnak megtérni és megismerni az igazságot! Ezeknek csak az kell, hogy nekik legyen igazuk, nem vágynak másra. Igen, van ilyen! Ezek a pokolban akarnak élni! Nézd meg a Lázár és a gazdag példabeszédét: a gazdag sem akart kikerülni a pokolból, mindössze azt akarta, hogy enyhüljenek kínjai. De vajon ő mennyi kínt okozott másoknak? Nyisd ki a szemed és lásd az Isten-gyilkos emberi faj mocskát szemtől szembe mielőtt Isten és a Biblia felett ítélkeznél! Melyik teremtmény ölte meg rajtunk kívül Istent? Igen, az emberiségben van egy nagyon is reális és elmebomlasztóan tragikus Isten-gyilkos hajlam! Lehet, hogy a Sátán ültette ezt el és táplálta bennünk, mi pedig nem irtottuk ki a gyomot, így megteszi azt Isten az aratáskor. Igenis létezik az, hogy egy ember mindennel szembemegy, ami jó! Ezekkel tényleg nem lehet mást csinálni, mint a földi életükben felvillantani nekik a két alternatívát, amíg van lehetőségük választani, de utána szét kell választani azoktól, akik Istennel akarnak élni. Nem kell nekik Azzal együtt élni, akit gyűlölnek, de a jókat is meg kell védeni ezektől. ne legyél naív: sajnos meg tudja az ember gyűlölni a legnagyobb jót is – csak azért, hogy neki legyen „igaza”!

A büntetést tehát ne úgy értelmezd, hogy az a szabadságot veszi el. Továbbra is azt mondom: a büntetés először arra szolgál, hogy eltérítsen a haláltól, de ha nem akarsz eltérni, akkor a választásod elfogadása a büntetés. Nincs nagyobb büntetés annál, mint amikor Isten már többé nem foglalkozik az emberrel, hanem hagyja, hogy menjen a saját feje után… Nem akkor „haragszik” Isten igazán, amikor csapásokkal súlyt valakit, mert akkor törődik vele, hanem akkor, amikor elfordítja az orcáját tőle…

*

„Nem mondhatom, hogy ez vagy az az ember rossz, csak azt, hogy ez vagy az az ember nem ért egyet az álláspontommal"

Te nem ítélhestz mást, de mint modntam: ha Maga Isten jelenti ki valamiről, hoyg az jó vagy rossz, akkor az nem a Te szubjektív ítéleted, hanem Isten igazsága. Ha olyan dologra mondod, hogy jó, amit Isten rossznak nyílvánított, vagy olyanra mondod, hoyg rossz, amit Isten jónak nyílvánított, sőt: ha nem mondassz semmit azokról, amikről Isten rosszat vagy jót mondott, akkor követed el a legsúlyosabb ítélkezést: Isten ítélőképességét vonod kétségbe, mintha Te Isten felett állnál és felülbírálhatnád az Ő ítéleteit, mint valami fellebviteli bíróság. Az pedig, hoyg mi a jó és a rossz, a Bibliában kerek perec le van írva párszáz oldalra, gyakorlatilag mindenre kiterjedően. Megint az Ellenfél taktikája az, hogy elérje: az emebr ne vegye komolyan az ilyen értékítéleteket, akár valami ál-alázatra vagy valami ál-szeretetre hivatkozva. Mert így keveri a lapokat az ellenfél: egy hasonló krátyát játszik ki, hoyg egy nagyobb ütést bevigyen. Vagyis: a hívő számára fontos az alázat és a szeretet, éppen ezért alázatnak vagy szeretetnek kell beállítani azt a tettet, amivel egy sokkal nagyobb dologban bukást követünk el. Vagyis azt mondja az ellenfél: „Te kicsiny vagy, nem tudhatod, hogy mi a jó és a rossz, és más se, alázattal hallgass és ne kövess semmiylen dualisztikus értékrendszert.” És a naív emebr azt hiszi, azzal alázatot gyakorol, ha nem mondja a jót jónak vagy a rosszat rossznak. Vagy azt mondja az ellenfél: „Ha a hibázó társadnak elmondod a hibáját, azzal konfliktusba kerülsz vele, sérted őt, ez nem szeretet, tehát ne mondd meg neki a hibáit.” Csakhoyg nézzünka dolgok mögé: az alázat pont az, hoyg nem én mondom meg, hyog mi a jó és a rossz, vagyis pont hoyg NEM BÍRÁLOM FELÜL AZT, AMIT ISTEN MONDOTT A JÓRÓL ÉS A ROSSZRÓL! Alázattal meghajlok olyan tekintély (az Írás) előtt, amely évezredek óta tekintély az Egyházban! Nem tartom magamat nagyobbnak a Bibliánál. Ez az alázat, amikor én nem bírálom felül Isten ítéletét, hanem elfogadom azt és képviselem is mások felé. És vajon szeretem-e embertársamat, ha nem segítek rajta? Ha egy pillanatnyi kellemetlenség miatt, amelyben nem annyira a társam egoja van csak benne, hanem a sajátom is, hogy márpedig szeressen csak enegem továbbra a barátom, nem kerülök vele konfliktusba, hagyom, hogy tovább süllyedjen a rosszban, az önpusztításban. Ez szeretet? Ez alázat? Ugyanmár: a legnagyobb gőg és szeretetlenség valójában mind a kettő!

A tanári tapasztalat csak egy mellékgyógyszer volt. A naív liberalisták nem értik meg, hoyg miért nem az a jó, ha valaki kizárólag csak rendes és engedékeny az emberekkel.Ez ugyanolyan sátáni lapkeverés, mint a fentiek. Ebből is látszik, hoyg valódi létező intelligens ellenfél áll a lapkeverés mögött, mert az egy intelligens ravasz gonosz elme tetteinek jegyeit viseli magán.

Valójában te azt látod, hogy ez vagy az az ember nem akar hallani istenről ebben a mostani életében. Ilyen van, de ez az amire azt írtam, hogy ez sok mindentől függ.Függ attól, hogy földrajzilag hova születik, milyen neveltetésben részesül, milyen hatások érik életében.A megélt tapasztalataink alapján vagyunk azok akik vagyunk elsősorban. Ha már tudatosan éled az életed akkor a saját döntéseid alapján, de azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ezen a tudati szinten még nem túl sokan vannak ezen a bolygón, elég csak körülnézni a világban, még inkább a környezetünkben. Persze, hogy ők úgy gondolják, hogy ők tudnak mindent jobban és mindenki más téved aki másként gondolkodik, ha nem így lenne, ha képesek lennének elfogadni hogy mások másként gondolkodnak dolgokról,már nem nevezhetnénk őket tudatlannak.

Sokan talán tényleg gyűlölik is Istent,de legalábbis megtagadják,minthogy gyűlölik és megtagadják Önmagukat.

Nem hiszem, hogy ezt tudatosan teszik.Te találkoztál már olyan emberrel, akinek a tudata olyan fejlett volt mint a Mestereké és megtagadta, vagy gyűlölte Istent?Akik azt mondják, hogy gyűlölik Őt, vagy úgy cselekednek ami erre enged következtetni, valójában nem is ismerik Istent.

Nem ítélkezem Isten felett,ahogy mások felett sem, teljes szívemmel lelkemmel szeretem Istent és a Biblia felett sem ítélkezem, egyszerűen csak nem tudom elfogadni szentírásként. Ha valaki azt mondja nekem egy írásra, hogy az szent és Istentől való minden szava, de amit tartalmaz ellenkezik azzal amit én érzek, tapasztaltam Istenről akkor az az írás számomra csak egy írás marad amiről el akarják hitetni velem, hogy Istentől való.Nem tudok hinni benne, hogy a Biblia nem lett átírva az évezredek során úgy ahogyan az egyesek érdekeit szolgálta és nem tudok hinni benne, hogy nem lettek kihagyva belőle olyan írások amik Istentől származtak ugyan, de nem kerülhettek bele a már említett okok miatt.

Elfogadom ha te és még sokan ennek az ellenkezőjét hiszitek és még ha képes lennék is rá sem akarnálak meggyőzni az ellenkezőjéről. Legyen nektek a ti hitetek szerint.

Megosztom veled az érzéseimet, gondolataimat, ahogyan te is a tieidet, amiken el is gondolkodom, megvizsgálom, majd eldöntöm, hogy mi az amit be tudok fogadni belőlük és mi az amit nem.

Pl. nem értem, hogy mit értesz Isten gyilkos faj alatt. Ki ölte meg Istent? Jézusra gondolsz? Ő meghalt ugyan emberként, de a lelkének nem tudtak ártani.

No és persze itt van ez az aratáskori szétválasztás ami számomra érthetetlen. Én mint már mondtam, abban hiszek, hogy nincsenek különálló lelkek, mind egyek vagyunk, mert csak isten létezik, a Minden és Ő miért akarná , hogyan tudná szétválasztani saját magát? Akik most úgy döntenek, hogy nem kell nekik Isten, ők sem tudnak nem isten részei lenni, dönthetnek úgy , hogy megteremtik maguknak az elszigetelődés(pokol)tapasztalatát, de ettől még ugyanúgy Isten részei maradnak, csak nincsenek tudatában ennek.

Az utolsó bekezdésed gondolataira most újra leírhatnám amit már jó néhányszor megtettem. Én nem bírálom felül amit Isten mondott jóról és rosszról, hiszem, hogy amit gondolok és érzek jóról, rosszról, Istenről, ördögről, pokolról stb.az mind Istentől származik, csak más forrásból, nem a Bibliából. Miért gondolod, hogy a mindenható isten csak egyféleképpen közli velünk az igazságot, a Biblián keresztül, amikor annyi más lehetősége van rá?

Így igaz ahogy írod, a Biblia évezredek óta tekintély az Egyházban, de él még néhány millió ember az Egyházon kívül is, akiknek más jelenti a tekintélyt.Ha valóban szereted őket, tartsd tiszteletben, hogy ők másként vélekednek. Fogadj el mindenkit olyannak amilyen, ne akarj másokat a te képedre formálni, és ráerőltetni a hitedet még akkor se ha úgy gondolod az az egyetlen igazság.Én úgy érzem az az igazi szeretet.

" A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.

Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet."

Olvasom én is a Bibliát, bár nem biztos, hogy minden szavát úgy értelmezem ahogyan az Egyház tanítja,de van jó néhány tanítás amit értékesnek tartok és meg is fogadok az életemben. Amit bemásoltam, az ezek közül az egyik legszebb.