Keresztények! Ti hisztek a reinkarnácioban?

Üdv Névtelen! MInden igaz hívő tapazstalja, hogy a Biblia csak azok számáűra érthetetlen és ellentmondásokkal teli, akik nem rendelkeznek tiszta Isten-ismerettel. Képzeld, hogy az igaz hívők is első olvasatra időnként találnak a Bibliában látszólagos ellentmondásokat, olyanokat, amiket nem értenek, de ekkor nem azt mondják valami sátán megtévesztésből fakadóan, hoyg akkro ez a Biblia vacak, nem hiteles, ne si foglalkozzunk vele. Hanem továbbra is fejet hajtanak a Biblia Isten adta tekintélye előtt, imádkoznak és végül minden látszólagos ellentét feloldódik, ráadásul úgy, hogy ott egy újabb titkot, bölcességet fedeznek fel, vagyis haladnak előre az Isten-ismeretben. Ez így működik. Tehát amíg saját ötleteidet előrébbvalónak tartod a Bibliánál, addig sosem fogsz rájönni arra, hogy miről szól a Biblia, sosem simered meg a mélyebb titkokat, összefüggéseket. Ezért van az, hoyg ha nem veszel részt az Egyház belső vérkeringésében, a Biblia és közötted is lesz egy bezárt ajtó! Én nem erőltetek semmit, csak elmondom, hogy hogyan működnek a dolgok ezeréves tapasztalatok alapján. MInt mondtam, én nem saját fantáziáimon elmélkedek, nem önmagam alkotta bálványt imádok, hanem azokon a nyílvánvaló Igazságokon elmélkedek, amelyek tekintélyerőre emelkedtek abban a folyamatban, ahogy Isten kormányozza az Ő népét. Ha megnézed egyébként (már ha hiszel egyáltalán abban, hogy a Fiú Isten valóban megtette azokat, aik le vannak írva), Maga Jézus, aki a Megtestesült Ige volt, aki nagyobb tekintélyú volt, mint az Írás, hiszen az egész Írás róla szólt, sosem arra hivatkozott, hogy én vagyok az Igazság, tehát amit mondok, az a tutti és kész, hanem 2 dolgoggal igazolta saját szavait: egyrészt az Írással. A Biblia tekintélyét nem kérdőjelezte meg sem Ő, sem a zsidók. Másrészt arra hivatkozott, hoyg nem saját ötleteit adja át nekünk, hanem csak azt, amit az Atya rábízott, amit az Atyától vett és az Atya kérte, hogy mondja el. Pedig Ő maga volt az Ige, teljes joggal hivatkozhatott volna arra, hoyg ő az etalon, de még Ő Maga se tette ezt meg, hanem elfogadott tekintélyekre hivatkozott: az Atyára és a Bibliára.

Aztán: arról már beszéltem, hogy ha minden Isten, akkor Isten követ el bűnt is, és ez paradoxon, tarthatatlan, és szépen ki is fejtettem, amit úgy tűnt, el is fogadtál, hoyg igenis van a középpont minden értékkel, aki Isten, és van olyan, hoyg értékhiány a teremtett dolgokban, személyekben. Ha végiggondolod: CSAK AZÉRT LEHET BÁRKIBEN ÉRTÉKHIÁNY, CSAK AZÉRT LEHET BÁRKI TÖKÉLETLEN, MERT KÜLÖNBÖZIK ISTENTŐL! Ha Isten lenne a tökéletlenekben is, akkor Maga Isten nem lenne tökéletes, vagyis már többé nem lenne Isten, önmaga léynegével kerülne ellentomndásba, meghasonlana és elpusztulna, kész: Isten megszünne, a világ pedig teljes káoszba menne át. Gondolj bele: nincs tökéletesség, nincs erő, nincs élet, nincs szeretet többé tiszta formában, minden értelmét veszíti, ha innentől tömeggyilkos leszel és elzüllesz, akkor is gyakorlatilag annyi történik, hoyg "isten" zülleszti el magát... A világnak annyi. Tehát maga a tökéletlenség léte bizonyítja azt, hoyg Istentől különböző létezők vannak a világban! Ha annyira fontos Neked a logika, akkor következetesen gondold ezt végig...

És nem igaz, hogy a tudatlansággal és a körülényekkel ki lehet bújni a felelősség alól, ez megint homáélyos látás. Figyeld meg magad, de nagyon alaposan, amikor legközelebb valami erkölcsi dilemmába keveredsz. A folyamat a következő: támad egy bűnös gondolatod (valójában ez nem feltétlen belőled származik, hanem a démoni kísértőtől, de ezt most mellőzzük), az megzavarja a nyugalmad. Ekkor jön a hezitálás szakasza. Ha jól figyelsz, iylenkor nemcsak a bűnös gondolatot érzed, hanem hallasz egy másik szelíd hangot is, ami a jót sugallja Neked. Hoppá, hoppá! Na ha továbbra is kellő koncentrációval és éberséggel tudsz magadra figyelni, beláthatod, hoyg minden BELÜL zajlik le, nem a körülményeken. Mert amikor játszol a gondolattal, te magad mindig két alternatíva közül választhatsz és kapsz pozotív segítséget is. Amikor te pl. úgy indoklod, hoyg hát a körülmények, akkor ha jól figyelted meg magad, valójában az történt, hogy Te a bűn mellett döntöttél, pedig lett volna lehetőséged a jó mellett is dönteni, és a körülmények már csak magyarázkodás. Aztán figyeljük tovább a folyamatot: bármi is jött a külvilágból (de még ha az ördögök létét is tagadod, akkor pláne logikusan azt kellene mondanod, hogy minden gondolat csak belőled származik, tehát NEM KÜLSŐ forrásból!), van egy szakasz, ahol igenis tudatosan mérlegeled, hogy az akaratod mibe adja a beleegyezést. Amikor a kísértőnek sikerül megszereznie a szabad akaratod beleegyezését a bűnbe, akkor elköveted a bűnt. te magad, nema körülmények kéynszere alatt. De ennek tettenéréséhez bizony eléggé tudatosan kell megfigyelned magad. És a bűn általában káros hatást eredményez, lelkifurdalást, további tépelődést,. szenvedést önmagadban és másban, stb. De ezenfelül, ha többször engedsz ugnannak a kísértésnek, akkor az egyfajta szokást formál benned, vagyis egyre nehezbb lesz ellentmondanod a kísértésnek. Nem a körülmnények miatt, ahnem azért, mertt engedtél egy olyan befolyásnak, ami rossz, és ezért eltávolít Istentől, leépít, és leépíti a szabadságodat is! Mert az Istentől való távolodás azt jelenti, hoyg egyre kevésbé hasonlítasz egy mindenható cselekvőhöz, vagyis egyre nagyobb rabságban élsz. Megint nem a körülmények, hanem a benned lévő változás az, ami gyengíti a szabadságodat! Persze visszafelé is lehet menni az úton, mert a magatartás pozitív módon is formálódhat, és minél többször mondassz ellent a kísértőnek és minél többször gyakorlod az erényeket, annál könnyebb lesz a jót választanod. De ez nem gyengíti az akaratodat, mert pont azzal jár, hoyg meg tudod magad őrizni a káros befolyásokkal szemben, ellenállóbb leszel a negatív hatásoknak. Valójában a jót ezerféleképpen el lehet követni kreatívan, szabad akaratodból, amiben nem korlátoznak pillanatnyi érzelmeid, a múltad öröksége, az adott lehetőségeid (hiszen akár csodatévő is lehetsz!), míg a bűn az, ami kísértetiesen ugyanolyan formát ölt és ugyanúgy rabságba ejt mindenkit!

Tehát ha felnyílik a szemed, akkor látni fogod, hoyg igenis minden körülméynek között van mindenkinek választása. Az akarat legfeljebb akkor gyengül, ha sorozatosan rosszat választunk, de ez azért, mert belső rombolást végez rajtunk a beengedett rossz, gyenngít minket. Pont az ellenfél az, aki igyekszik Neked minél kevesebb alternatívát hagyni és Isten az, akiben szabadon kibontakozhatsz.

Tehát igen: az emebr tudatosan utasítja vissza a jót, nem tudatlanságból. És igenis vannak olyan esetek si,a mikro valaki az életszentség tetejéről esik vissza és ott utasítja vissza a Jót, Istent! Pedig tud ő már szinte midnen titkot, csak éppen pl. beviszi az ellenfél azt a támadást, hoyg az emeber önmagába szeret, hoyg milyen szép, jó, bölcs is lettem én, és elfelejted, hoyg midnezt Istentől kaptad. Azt hiszed, már midnenkinek meg tudod modnani a frankót, gyakorlatilag Isten és az emebrek közé lépsz Te és Istent is úgy gondoldo, hoyg haverként kezelheted. Szépen jezdesz egy bálványt alkotni magadnak, egy oylan Istent, ami neked jobban tetszik, ami neked megbocsát mindig, elnéz midnent, stb. Ezt hívják gőgnek, ami kicsiket, nagyokat is ugyanúgy leránt a kárhozatba és ez ellenfél a legravaszabb módon támad vele, szinte észrevétlenül...

(Biztos tele lesz elgépelésekkel, de el kel küldenem, mert most el kell mennem, bocsi.)

Na, örülök, hogy ezt írtad. Ebből is látszik, hogy üresek azok a vádak, miszerint Girgoy saját képére akar formálni bárkit. Ha saját ötleteimet, fantáziáimat erőltetném itt másra, akkor jogos lenne az, hoyg menj a fenébe, Girgoy, én másképp gondolom, éljünk együtt ezzel és kész. De a jelen topikban olyan kérdések vetődtek fel, amik nem egyedi kérdések, amelyet nekem itt helyben kell valamilyen módon megoldanom saját véleményem alapján, hanem olyan problémák, amik számos embert fertőztek és fertőznek meg, de amelyekre Isten már évszázadok óta megfelelő orvoslást talált. Saját baromságaim terjesztésére nincs felhatalmazásom, de ha egy tőlem nagyobb tekintélyre, konszenzusra hivatkozok, arra van felhatalmazásaom (lásd: Márk Evangéliumának záró sorai). Ezek a liberális sötétségek, hogy ne erőltessük saját elképzelésünket a másikra azonnyomban elvéreznek akkor, amikor valaki önmagánál nagyobb tekintélyre hivatkozik.

Persze, tudom, vissza is lehet élni azzal, hogy ha valaki saját téves értelmezésére mondja, hogy Ő márpedig Isten szavát közli közvetlenül, és tűzre azzal, aki nem hallgat rá. Ilyenek azok, akik vagy csak a Bibliából tanulják a hitet és nem töltenek több időt ennél Isten közvetlen közelségében elmélyült imában, és/vagy nincs még elég lelki tapsztalatuk, alázatuk és éberségük, nem figyelik meg önmagukat még elég jól ahhoz, hogy meg tudják különböztetni saját gondolataikat, a démoni csaló sugallatokat és azt, ami valóban Isten megvilágosítása. Nem mondom, hgy ez nekem már királyul megy, de legalább tudom, merre felé kell haladni, azt az évezredes Apostoli Szent Hagyományt követve, amelyet közvetlenül a Megtestesült Igétől vettünk át. Amíg erre az önmagamnál nagyobb, évezredes, megszentelt tanításra koncentrálok, addig az én egyéni defektjeim háttérbe tudnak szorulni, vagy max. a megfogalmazás és gépelési hibák szintjén jelennek csak meg. Ennyi a titok, érdemes kipróbálni. :) Szóval csak annyit akartam jelezni, hoyg itt nem Girgoy egyéni véleménye jelenik meg, úgyhogy hagyjuk az olyan érveket, hoyg Girgoy, te másképp gondolod, mint én, mert itt nem pusztán Girgoyról van szó...

Ln sem mondtam, hogy a Biblia vacak. Sőt még azt sem, hogy telkes egészében hiteltelen, Azt írtam, hogy nem hiszem, hogy nem lettek belőle elvéve írások amik szintén Istentől valók, illetve azt, hogy az üzeneteket emberek vették a saját szűrőjükön keresztül, talán ezzel magyarázhatók az ellentmondásai.

Én is Istent imádom, nem bálványokat, még ha neked ezt nehéz is elfogadnod.

Azt írod, hogy Jézus sosem hivatkozott arra, hogy Ő az igazság, pedig megtehette volna. Szerintem meg is tette." Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. "

Azt is mondta, hogy : " Én vagyok a világ világossága", majd azt, hogy: "Ti vagytok a világ világossága" Ami az én értelmezésemben annyit jelent, hogy Ő és mi egyek vagyunk,sőt, mivel azt Is mondta, hogy " Én és az Én Atyám egyek vagyunk" ez azt jelenti, hogy az Atyával is egyek vagyunk, ahogy azt eddig is írtam. Amikor véhet ér földi életünk, ez világossá fog válni számunkra.

"Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek."

Azt is mondta, hogy:"Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. " Miért nem azt mondja, hogy olvassátok a Bibliát, járjatok templomba ahol a papok majd tanítanak titeket és akkor mindent tudni fogtok?

Isten a Minden, mégsem követ el bűnt, mert nem létezik bűn.Azt hiszem erről is beszéltünk már, de lehet, hogy más kérdésénél merült fel.

Azt is írtam már, hogy senki sem tökéletlen, minden LÉLEK tökéletes ahogyan Isten is az, hiszen nem léteznek lelkek különállóként, hanem csak egyetlen lélek létezik.Nincs olyan, hogy az egyik lélek itt kezdődik a másik ott ér véget. A tökéletes nem teremt tökéletlent. Ha annak érzed magad, vagy másokat az azért van, mert különállónak érzed magad és másokat.

Az EMBEREK többsége épp azért árt másoknak, sőt önmagának, mert különállónak érzi magát, de erről is írtam már.

Körülmények, felelősség: erről egy korábbi válaszomban írtam amiből kiragadtál egyetlen szót,de a kérdésemre már nem válaszoltál, hogy igazságos-e valakit büntetni néhány év (évtized)tévedéseiért, míg más mentesül különböző okok miatt. (csecsemő halál, értelmi fogyatékosság)Ráadásul én egyáltalán nem arról beszéltem itt, hogy a tudatlansággal és a körülényekkel ki lehet bújni a felelősség alól.

Én továbbra is úgy gondolom, hogy az ember nem tudatosan utasítja el a jót, mert én mást értek tudatosság alatt. Az én értelmezésemben tudatosak pl.a Mesterek,akik nem utasítják el a jót, hanem tudatosan épp ezt választják.

Mit jelent az életszentség teteje, és miféle titkokat tud az ide eljutott ember?

Pont ez a probléma, hogy a vallások Istent a Hatalmas Titokká változtatták, és nem Isten szeretetére ösztönöznek, hanem Isten félésére.

Miközben az ember a vallástól várja, hogy elvezesse őt valahova(pl. az életszentség tetejére)épp máshova vezet.

Mit tett a vallás azért, hogy megváltoztassuk a viselkedésünket? Az emberek még mindig gyilkolják egymást, elítélik egymást, „helytelennek" nyilvánítják egymás gondolatait.

Ez az egész az első emberi kultúra mítoszával hozható összefüggésbe, és az azt követő valamennyi többi mítosszal. Amíg ez nem változik, addig semmi sem fog megváltozni. Mert a kulturális mítoszaink formálják az erkölcseinket, és az erkölcseink teremtik meg a

viselkedésünket. A probléma pedig abban áll, hogy a kulturális mítoszunk nincs összhangban az elemi ösztöneinkkel.

Hogyan is hangzik az első kulturális mítoszunk? Hogy az emberi lények eleve gonoszak. Ez az eredendő bűn mítosza. A mítosz azt tartja, hogy nemcsak az alaptermészetünk gonosz, hanem eleve annak születtünk.

A 2. Mítosz, ami szükségszerűen fakad az elsőből, az, hogy az „életrevalóbb" marad életben.

Ez a második mítosz azt tartja, hogy van köztünk aki erős, és van, aki gyenge, és az erősebbek közé kell tartoznod, hogy életben maradj. Mindent megteszünk azért, hogy segítsünk embertársainknak, de amint a saját életünk forog kockán, először saját magunkkal törődünk,még akkor is, ha mások ebbe belehalnak. Sőt, ha úgy gondoljuk, hogy a saját és a szeretteink túlélése forog kockán még ölni is

készek vagyunk gyilkolni is.

Vannak, akik ezt az ember elemi ösztönének nevezik,„életösztönnek" hívják, és ez a kulturális mítosz alakította ki a társadalmi erkölcseink, csoportos viselkedésformánk zömét.

Pedig az ember „elemi ösztöne" nem az életösztön, hanem az igazságosság, az egység és a szeretet. Ez valamennyi érző teremtmény elemi ösztöne. Ez a velünk született természetünk. Nem vagyunk alapvetően gonoszok, nem az „eredendő bűnben" születtünk.

Ha valóban „elemi ösztönünk" lenne az „életösztön", és ha valóban „gonosz" lenne az alaptermészetünk, soha nem ugranánk ösztönösen, hogy elkapjunk egy eleső gyermeket,

hogy kimentsünk egy fuldoklót, hogy bárkit megmentsünk bármilyen helyzetben. Ám amikor elemi ösztöneinknek engedelmeskedve cselekszünk és kimutatjuk az alaptermészetünket,és nem gondolkozunk azon, amit éppen teszünk, pontosan így viselkedünk: még az életünk árán is ! Tehát, „elemi" ösztönünk nem lehet „az életben maradás", ahogy az alaptermészetünk sem lehet „gonosz". Ösztöneink és természetünk dolga, hogy megmutassa a lényegét annak, Akik Vagyunk, ami az igazságosság, az egység és a szeretet.

Azt hiszem már azt is írtam korábban, hogy én sosem hittem, hogy én tudom a frankót. Amiket most leírok azok azok a gondolatok amiket most igaznak vélek, de nem biztos, hogy azok is. tegnap másként gondolkodtam és holnap lehet megint másként fogok,Én soha nem mondtam, hogy az aki abban hisz amiben én, az eljut az üdvösséghez, a többiek meg mennek a levesbe. Ezt a vallások állítják. Azt sem hiszem, hogy istent haverként kezelném anélkül, hogy megadnám a neki járó tiszteletet.

Valahogy az az érzésem, hogy te úgy tekintesz azokra az emberekre akik nem a vallásod tanításai szerint élnek és tekintenek Istenre, azok csakis valamiféle elvetemült, szeretetre és jóra képtelen, bűnben tocsogó, ostoba, Sátántól megtévesztett, gyenge jellemű bálványimádók lehetnek. Javíts ki kérlek ha tévedek.

Olyan elképzelhetetlen számodra, hogy egy ember vallás nélkül is lehet "elég értékes", még Isten számára is?

Na jó, egyszerűsítsük, koncentráljunk egy dologra. Ezt írod:

"Az emberek még mindig gyilkolják egymást, elítélik egymást, „helytelennek" nyilvánítják egymás gondolatait."

De a Te logikád szerint, ha mindenki egy Istennel, akkor ezt nem az emebrek teszik, ez nem bűn, ezt Isten teszi! Tehát akkor egyáltalán nem helytelen dolog gyilkolni egymást és ítélkezni a másik felett, stb., mert hát ezt tökéletes emebrek teszik, akik nem különbözőek a tökéletes istentől, ugye? Ennek az irtózatos gondolatnak próbáltalak a logikai következményeire rávezetni. Mi is ennek a következménye, ahogy Te írod, hogy Isten egy gyilkos állat? Mert ha mégis Isten isten lenne és Ő lenne minden mindenkiben, akkor az emberek sohasem cseleekdnének rosszat, mindenki a legnmagyobb szeretetben élne egymással, de Te is írod, hoyg nem ez van, és az egészet (egy őrült) Istenre kened, aki szerinted mégsem félelmetes... Ne haragudj, de nincs iszonyatosabb világkép ennél... De ne hajnali 1-kor gondolkodj el ezen... :) Én várok.

(Egyébként meg írtam: az ember nem eredendően gonosz, hanem EREDENDŐEN JÓ - csak elromlott, amikor felülbírálta Isten szavát...)

Én hajnal egykor szeretek a legjobban gondolkodni, mert ilyenkor csend és nyugalom van a házban.Soha jobb időpont egy kis gondolkodásra.:)

Rendben van, igazad van, akkor kezdjük az alapoknál. Van egy mese ami szépen összefoglalja amiről eddig beszéltem és szerintem a válasz is benne van az előző gondolataidra.

Íme:

"A Kis Lélek és a Nap: Egyszer volt, sose volt, volt egyszer egy Kis Lélek, aki így szólt Istenhez: „Tudom, Ki Vagyok!" Isten erre azt mondta: „Hát ez nagyszerű! És ki vagy?" A Kis Lélek így kiabált: „A Fény vagyok!" Isten széles mosolyra húzta az ajkát: „Úgy bizony! - mondta. -Te a Fény vagy."

A Kis Lélek nagyon boldog volt, hogy sikerült rájönnie, amire a Királyságban élő minden léleknek rá kellett jönnie. „Tyű - mondta a Kis Lélek -, ez szuper!" De az, hogy tudta, ki ő, hamarosan már nem volt elég számára. A Kis Lélek rém izgatott lett, és most már Azzá szeretett volna Válni, Aki Volt.

Így hát a Kis Lélek visszament Istenhez - ami minden lélek számára, aki tényleg az szeretne Lenni, Aki Ő, egész jó ötlet -, és így szólt hozzá: „Helló Isten! Most már, hogy tudom, ki vagyok, lehetek Az, Aki Vagyok?" Isten pedig így felelt: „Úgy érted, Az szeretnél Lenni, Ami már úgyis Vagy?" „Hát, - mondta a Kis Lélek - az egy dolog, hogy tudom, hogy Ki Vagyok, de egész más dolog tényleg Az Lenni, Aki Vagyok. Érezni szeretném, milyen a Fénynek lenni!" „De hát Te már így is a Fény vagy" - ismételte Isten mosolyogva. „Igen, de tudni szeretném, hogy ez milyen érzés!" - kiabált a Kis Lélek. „Nos - mondta nevetve Isten -, azt hiszem, erre számíthattam volna. Te mindig is szertetted a kalandokat."

Ekkor azonban Isten elkomolyodott. „Csakhogy van egy kis gond..." „Micsoda?" - kérdezte a Kis Lélek. „Nos, a Fényen kívül nincs semmi más. Tudod, semmi más nem teremtettem, csak Ami Te Vagy, és így nem olyan egyszerű megtapasztalnod magad Akként, Ami Vagy, hisz nincs semmi, ami nem vagy." „Há?!" - motyogta a Kis Lélek, aki most már egy kicsit össze volt zavarodva. „Gondolj csak bele! - mondta Isten. - Olyan vagy, mint egy gyertya a Napban. Ott éldegélsz, együtt egy millió, egy trilli-billió másik gyertyával, akik a Napot alkotják. És a nap nélküled nem lenne a Nap. De nem ám! Hisz akkor az egy olyan nap lenne, amiből hiányzik az egyik gyertya... És az egyáltalán nem a Nap lenne, hisz nem sütne olyan fényesen. Úgyhogy az a nagy kérdés, hogy hogyan tapasztald meg magad a Fényként, amikor a Fény kellős közepén élsz." „Hát - élénkült meg a Kis Lélek -, te vagy Isten. Találj ki valamit!"

Isten újra elmosolyodott: „Már kitaláltam - mondta. - Mivel mikor a Fényben vagy, nem láthatod magadat mint a Fény, majd körülveszünk sötétséggel." „Mi az a sötétség?" - kérdezte a Kis Lélek, és Isten így válaszolt: „Az, ami nem vagy." „Félni fogok a sötéttől?" - kiáltott fel a Kis Lélek. „Csak, ha úgy döntesz - felelte Isten. - Voltaképp igazán nincs mitől félned, hacsak nem te határozol úgy, hogy van. Tudod, mi találjuk ki az egészet. Megjátsszuk magunkat." „Áh!" - mondta a Kis Lélek, és máris jobban érezte magát.

Isten akkor elmagyarázta neki, hogy ahhoz, hogy bármit megtapasztalhasson, annak épp az ellentéte fog megjelenni. „Ez nagy ajándék - mondta Isten -, mert enélkül nem tudhatnád, hogy mi milyen. A Hideg nélkül nem tudhatnád, milyen a Meleg, a Fel nélkül nem tudhatnád, milyen a Le, a Gyors nélkül, hogy milyen a Lassú. Nem tudnád, melyik a Bal, ha nem lenne Jobb, melyik az Itt, ha nem lenne Ott, mikor van a Most, ha nem lenne az Akkor. Így - vonta le a következtetést Isten -, mikor sötétséggel vagy körülvéve, ne rázd az öklöd, és ne kiabálj, és ne átkozd a sötétséget. Ehelyett légy a Fény a sötétben, és ne dühöngj emiatt. Akkor majd megtudod, Ki Vagy Valójában, és a többiek is rájönnek. Hadd ragyogjon a Fényed, hogy mindenki lássa, milyen különleges vagy!"

„Úgy érted, helyénvaló, hogy a többiek lássák, milyen különleges vagyok?" - kérdezte a Kis Lélek. Isten nevetett. „Nagyon is helyénvaló! De ne feledd, hogy a 'különleges' nem azt jelenti, hogy 'jobb'. A maga módján mindenki különleges, bár erről sokan megfeledkeztek. Ők majd csak akkor értik meg, hogy nagyon is jó dolog, hogy különlegesek, ha látják, hogy neked jó, hogy te különleges vagy." „Tyű! - mondta a Kis Lélek, és örömében táncra perdült, nevetett és ugrabugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok?" „Igen, és máris hozzáfoghatsz" - mondta Isten, aki együtt nevetett, ugrabugrált és táncolt a Kis Lélekkel.

„Miféleképp szeretnél különleges lenni?" „Miféleképp szeretnék? - kérdezett vissza a Kis Lélek. - Ezt nem értem." „Nos - magyarázta Isten -, a Fénynek lenni különleges dolog, de különlegesnek lenni nagyon sokféleképp lehet. Különleges, ha kedves vagy. Különleges, ha szelíd vagy. Különleges, ha kreatív vagy. Különleges, ha türelmes vagy. Ki tudsz még mást is gondolni, ahogyan különleges lehetsz?" A Kis Lélek egy pillanatig csöndben ült, aztán felkiáltott: „Rengeteg módját tudom, hogyan lehet különlegesnek lenni! Különleges, ha segítőkészek vagyunk. Különleges, ha együttérzők vagyunk. Különleges, ha barátságosak vagyunk. Különleges, ha figyelmesek vagyunk másokkal!" "Igen - hagyta jóvá Isten. - És te is lehetsz mindez, vagy lehetsz olyan módon különleges, ahogy te szeretnél, amikor csak akarsz. Ezt jelenti, hogy a Fény vagy."

„Tudom, mi akarok lenni, tudom, mi akarok lenni! - jelentette ki izgatottan a Kis Lélek. - Úgy akarok különleges lenni, hogy megbocsátó vagyok. Vagy megbocsátónak lenni nem különleges?" „De az - biztosította Isten a Kis Lelket. - Az nagyon különleges." „Oké - mondta a Kis Lélek. - Én az akarok lenni. Megbocsátó akarok lenni. Így akarom megtapasztalni magam." „Jó - mondta Isten. - De van itt még valami, amit tudnod kell."

A Kis Lélek most már kezdett egy kicsit türelmetlenné válni. Úgy tűnt, hogy mindig van valami bonyodalom. „Miről van szó?" - sóhajtott a Kis Lélek. „Nincs senki, akinek megbocsáss." „Senki?!" A Kis Lélek alig bírta elhinni, amit hallott. „Senki" - ismételte meg Isten. - Minden, amit teremtettem, tökéletes. Az egész Teremtésben nincs egyetlen lélek sem, aki nálad kevésbé tökéletes lenne. Nézz csak körül!"

A Kis Lélek akkor vette észre, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze. Lelkek érkeztek közelről s távolról, az egész Királyságból, mert elterjedt a híre, hogy a Kis Lélek fantasztikus beszélgetést folytat Istennel, és mindenki hallani akarta, miről diskurálnak. Ahogy a Kis Lélek végigjártatta a szemét a számtalan egybegyűlt lelken, kénytelen volt elismerni, hogy Istennek igaza van. Egyikük sem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé nagyszerűnek vagy kevésbé tökéletesnek, mint ő maga. Olyan bámulatos látvány volt a rengeteg lélek, ahogy együtt voltak, és olyan ragyogó volt a Fényük, hogy a Kis Lélek alig bírta rájuk emelni a tekintetét.

„Akkor hát kinek bocsátanál meg?" - kérdezte Isten. „Nahát, ez így egyáltalán nem lesz jó hecc! - morgolódott a Kis Lélek. - Úgy akartam megtapasztalni magam, mint Aki Megbocsátó. Tudni szerettem volna, milyen érzés így különlegesnek lenni." És a Kis Lélek megtanulta, milyen érzés szomorúnak lenni...

Ekkor azonban előlépett a tömegből a Barátságos Lélek. „Ne aggódj, Kis Lélek - mondta a Barátságos Lélek. - Majd én segítek neked." „Tényleg? - ragyogott fel a Kis Lélek. - De hát mit tehetnél?!" „Hát, majd én teszek róla, hogy legyen kinek megbocsátanod." „Igazán?!" „Hát persze - csacsogott a Barátságos Lélek. - Majd én megjelenek a következő életedben, és elkövetek ellened valamit, amit majd jól megbocsáthatsz." „De miért? Miért tennél ilyet?! - kérdezte a Kis Lélek. - Te, aki olyan tökéletes Lény vagy?! Te, aki olyan sebességgel rezegsz, és így olyan Fényes vagy, hogy alig bírom rád emelni a tekintetemet?! Miért lassítanád le annyira a rezgésedet, hogy a ragyogó Fényed elsötétüljön és elhomályosuljon? Mi okod lenne rá, hogy te, aki olyan könnyű vagy, hogy a csillagokon rophatsz táncot, és a gondolataid szárnyán szelheted át az egész Királyságot, megjelennél az én életemben, és annyira elnehezítenéd magad, hogy el tudj követni egy ilyen gonosz dolgot?" „Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek. - Azért teszem meg, mert szeretlek."

A Kis Lélek meglepődött a válasz hallatán. „Ne ámuldozz! - mondta a Barátságos Lélek. - Hisz te is megtennéd értem ugyanezt. Vagy nem emlékszel? Óh, számtalanszor táncoltunk már együtt, te meg én. Egy örökkévalóságon és minden korokon át táncoltunk mi ketten. Minden időkön át, rengeteg helyen játszottunk együtt. Csak nem emlékszel rá."

„Mindketten voltunk már Minden. Voltunk már a Fent és a Lent, a Bal és a Jobb. Voltunk már az Itt és az Ott, az Akkor és a Most. Voltunk már a Férfi és a Nő, a Jó és a Rossz, mindketten voltunk már az Áldozat és a Gonosztevő. Szóval már nagyon sokszor összefogtunk, te meg én, hogy biztosítsuk egymás számára a tökéletes lehetőséget, hogy Kinyilváníthassuk és Megtapasztalhassuk Azt, Akik Valójában Vagyunk. Úgyhogy - magyarázta tovább a Barátságos Lélek -, majd én megjelenek a következő életedben, és ezúttal én leszek a 'rossz'. Elkövetek ellened valami iszonyatos dolgot, és akkor te majd megtapasztalhatod magadat, mint olyat, Aki Megbocsát." „De hát mit fogsz tenni - kérdezte a Kis Lélek, egy kissé nyugtalanul -, ami olyan szörnyű lesz?" „Óh - kacsintott rá a Barátságos Lélek -, majd csak kieszelünk valamit."

Ekkor azonban a Barátságos Lélek komolyra fordította a szót, és halkan így szólt: „Tudod, egy dologban igazad van." „Miben?" - érdeklődött a Kis Lélek. „Le kell lassítanom a rezgésemet, és nagyon nehézzé kell válnom ahhoz, hogy elkövethessem ezt a nem-nagyon-szép dolgot. Úgy kell tennem, mintha valami olyan volnék, ami nagyon idegen tőlem. Úgyhogy cserébe kérni szeretnék tőled egy szívességet." „Óh, kérj bármit, akármit! - kiáltotta a Kis Lélek, és örömében táncra perdült, és dalra fakadt. - Megbocsátó leszek, megbocsátó leszek!"

A Kis Lélek ekkor észrevette, hogy a Barátságos Lélek továbbra is nagyon csöndes. „Mi az? - kérdezte a Kis Lélek. - Mit tehetek érted? Angyal vagy, hogy hajlandó vagy ezt megtenni a kedvemét!" „Hát persze, hogy a Barátságos Lélek angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Sose feledd, hogy én csak angyalokat küldök hozzád!" A Kis Lélek ezért igazán nagyon szerette volna teljesíteni a Barátságos Lélek kérését. „Mit tehetek érted?" - kérdezte ismét a Kis Lélek. „Abban a pillanatban, mikor megütlek és megkínozlak - válaszolta a Barátságos Lélek, - abban a pillanatban, amikor elkövetem ellened a lehető legszörnyűbb dolgot, abban a pillanatban..." „Igen? - szakította félbe a Kis Lélek. - Akkor?" „Akkor jusson eszedbe, hogy Ki Vagyok Valójában. „Óh, persze, hogy eszembe jut majd!" - kiáltotta a Kis Lélek. - Ígérem! Mindig emlékezni fogok rá, ahogy itt és most látlak!" „Jó - mondta a Barátságos Lélek -, mert tudod, olyan nagyon kell majd tettetnem magam, hogy én magam nem fogok emlékezni rá. És ha te sem emlékszel majd rá, hogy Valójában Milyen Vagyok, lehet, hogy aztán nagyon sokáig nem fog eszembe jutni. És ha elfelejtem, hogy KI Vagyok, akkor megeshet, hogy te is elfelejted, hogy Ki Vagy, és akkor mindketten elvesztünk. Akkor várnunk kell, míg egy harmadik lélek eljön hozzánk, és eszünkbe idézi, hogy Kik Vagyunk." „Nem, erre nem lesz szükség! - ígérte meg újra a Kis Lélek. - Emlékezni fogok rád! És meg fogom köszönni neked ezt az ajándékot, hogy lehetőséget adtál nekem, hogy megtapasztaljam magam Akként, Ami Vagyok."

Így hát megegyeztek. A Kis Lélek belevetette magát az új életébe, izgatottan, hogy a Fény lehet, ami olyan különleges, és várakozással telve, hogy úgy lehet különleges, hogy Megbocsátó lesz. És türelmetlenül várta, hogy megtapasztalhassa magát, mint Aki Megbocsát, és hogy megköszönje minden léleknek, hogy ezt számára lehetővé teszi. És új élete minden pillanatában, amikor egy új lélek jelent meg a színen, akár örömöt hozott számára, akár bánatot - de főleg, ha bánatot hozott -, a Kis Lélek felidézte magában, amit Isten mondott: „Sose feledd - mosolygott Isten -, én csak angyalokat küldök hozzád!"