Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi nem rémiszt meg...

Jehova Tanúi nem rémiszt meg benneteket egy kicsit sem az alábbi hasonlat?

Figyelt kérdés

„Az iszlám alapítójáról szóló klasszikus életrajzok szerint Mohamed kilenc – illetve egyes források alapján tizenkét – évesen találkozott egy arab származású keresztény remeté­vel, akinek a jövendölése és nézetei meghatározó befolyást gyakoroltak a Korán később feljegyzett üzenetére” – állítja Filiu az Apokalipszis az iszlámban (Apocalypse in Islam) című, 2008-ban megjelent könyvében.

Ez a találkozás a mai Szíria délnyugati szegletében – az ókori Dekapolisz térségében – fekvő Boszra városában történt. A fiatal Mohamed Mekkából utazott nagybátyjának karavánjával, amikor egy Bahira nevű szerzetes-remete megállította őket, és kérte, hogy térjenek be hozzá. A karaván vezetői elfogadták a meghívást, és közben a gyermekre bízták a tevék őrizetét. A szerzetes azonban ragaszkodott hozzá, hogy mindenki telepedjen le az étkezéshez. Az egyik legkorábbi iszlám történetíró, Ibn Hisám beszámolója szerint Bahira felismerte, hogy az ifjú Mohamed prófétaságra hivatott. Szüleit arra figyelmeztette, hogy óvják a gyerme­ket „a zsidók gonoszságától és a keresztény bizánciak erőszakosságától”.

A szerzetes arra hivatkozott, hogy a Mohamed eljöveteléről szóló jövendöléseket az „eredeti, hamisítatlan evangéliumokban találta meg, amelyek másolatát barlangjában őrzi”. Bahira azt állította, hogy A KERESZTÉNYEK ezeket a hivatkozásokat KITÖRÖLTÉK A SZENT IRATOKBÓL. Mohamed és rokonai elfogadták a szerzetes jöven­dö­lését. Jean-Pierre Filiu szerint ennek köszönhető, hogy később a Koránnak a zsidókkal és keresztényekkel kapcsolatos véleménye nagyban emlékeztet a Bahira apokalipszise címet viselő, szír és arám nyelvű apo­krif irat tanítására.

Bahira remetét a keresztény tradícióban gnosztikus eretneknek tartják, aki a nesztoriánus (más vélemények szerint ARIÁNUS) tanokat követte. A keleti egyház egyik legnagyobb szentjé­nek tartott Damaszkuszi Szent János – aki néhány évtizeddel Mohamed halála után született – azt írta: „Mohamed korán rábukkant az Ó- és az Újszövetségre, amelyekből – miután egy ARIÁNUS szerzetessel találkozott –, (egyes részeket kiragadva) MEGALKODTA A SAJÁT eretnek TANÍTÁSÁT.”

János véleménye alapján a korai kereszténységben a Koránt úgy tekintették, mint a Bibliából „plagizált” zavaros iratot, mondván, Mohamed úgy torzította el a Szentírást, hogy az alátámassza a Bahira által megjövendölt prófétai küldetését. Úgy vélték, Mohamed számos bibliai szereplőt és történetet eltorzított, hogy az új értelmezésekről kijelenthesse, ezek a Teremtő „hamisítatlan üzenetei” az emberiség számára, amelyek átadását rá mint prófétára bízta.

A Biblia és a Korán közötti párhuzamokat a mai iszlámkutatók is elismerik. Az apokalipszis értelmezését alapvetően a keresztény felfogás határozza meg: a fogalom az elrejtett valóság feltárulkozására utal, ami eszkatológiai kereteken belül történik meg. Jean-Pierre Filiu szerint az iszlám apokaliptikus érdeklődést a múltban és ma is az utolsó ítéletről szóló keresztény és zsidó látomásokkal szembeni „riadt pánikreakciók” motiválták. Különösen a keresztény cionizmus megjelenése volt az, amivel szemben védekezésképpen megerősödött az apokaliptikus dzsihád tanítása. „Bár a muzulmánok nagy többsége ma is bizonytalan a végítélet időzítésének a kérdésében, egyre többen vannak olyanok, AKIK SZERÍNT KÜSZÖBÖN ÁLL AZ APOKALIPSZIS, ÉS AZT VALLJÁK, a muzulmánok feladata az, HOGY TEGYENEK IS ENNEK MIELÖBBI BEKÖVETKEZÉSÉÉRT” – állítja Filiu.


Nos Tanúk mi a véleményetek?

Ki emeltem néhány szót nagybetüvel, hogy lássátok a hasonlóságot, ha netán nem vennétek észre.

Mint pl. az arianizmusra való utalás, vagy a Biblia átírása arra hívatkozva, hogy azt a kereszténység "meglopta" vagy a végidőkre készülödés, és az igyekezetetek arra, hogy az mihamarabb bekövetkezzen.


Nem tudom, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy "egy kéz" irányitja ezeket, csak azzal a különbséggel, hogy az egyiket fegyverrel, a másikat meg tollal és papírral, de a cél bizony ugyan az...A KERESZTÉNYÉG TÁMADÁSA minden eszközzel.



2015. júl. 9. 22:47
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/163 A kérdező kommentje:

Bocs de egy lényeges dolgot ki felejtettem;


"Charles gyermekkorában gyakran írt krétával bibliai idézeteket a belváros járdáira, hogy felhívja a figyelmet Isten büntetésére."


[link]


Ez csak egy egyszerü hasonlat és semmi több a gyermek Mohamed és a gyermek Russell között.

2015. júl. 9. 23:07
 2/163 anonim ***** válasza:
a tanúkat az sem rémiszti meg, hogy a bibliában benne van. Vezetőnek se hívjanak benneteket. így, nagy V-vel. az a tény, hogy a 7 műsorvezető az apostolokat kis v-s vezető testületnek nevezi, magukat meg nagy V-s Vezető testületnek, abszolut nem kötik össze, és nem is rémülnek meg tölle. miként sok mástól sem. az ilyen kutatások meg végképp hidegen hagyják őket. hitehagyott dolognak tarják, ha el is olvassák, már amegfelelő írásszöveget keresik hozzá, amivel visszakardozhatnak. russelról nem tudnak semmit, csak amennyit a társulat akar, hogy tudjanak. és,tesó, ne feledd: nem ők támadnak: ŐKET TÁMADJÁK. szerintük az üldözés az,amit te, vagy én csinálunk. az, hogy ma is, és tegnap is megöltek embereket szíriában, irakban, csak azért mert ragaszkodtak Jézus nevéhez... az nem üldözés. azaz üldözés, ami őket éri. Jézus is támadta a kora vallásivezetőit, mondjuk, ő belelátott a szívükbe, pontosan látta a gondolataikat is, nyílván mi nem. nekik küldetéstudatuk van, és mint ilyenek, fanatikusak, ezt a párhuzamot jól látod. mindent megtesznek, hogy MÉGISCSAK BEDOBJÁK AZT A KIADVÁNYT, MÉGISCSAK FELOLVASSÁK AZT A BIBLIAVERSET, MÉGISCSAK BESZÉLGESS MÁR VELÜK. tisztelet a kivételnek. de, ne add fel, aki zörget, annak megnyittatik.
2015. júl. 9. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/163 A kérdező kommentje:

Bizony igazad van!


Én nem akarom bántani őket, és senkit nem akarok bántan, csak probálok hasznos lenni mint ahogy Te is, első válaszoló.

Köszönöm tanácsod!

2015. júl. 9. 23:32
 4/163 A kérdező kommentje:

Még egy érdekesség amit nem tudok elhallgatni.

A keresztényeket a Korán meglehetősen indulatosan figyelmezteti arra, hogy ne tanítsák Jézusról azt, hogy Isten Fia: „Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban, és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia [csupán] küldötte Allahnak, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és belőle [kiáradó] szellem. Higgyetek hát Allahban és az ő küldötteiben, és ne mondjátok azt, hogy: »Három!« Hagyjátok abba! Jobb az nektek!” (4:171–172)

Az éles megfogalmazás vélhetően Mohamed személyes vitáit is tükrözi az Arábiai-félszigeten élő keresztényekkel, akik János apostolt követve azt vallották, hogy „senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút” (1Jn 2:23). Az iszlám felfogás hasonlít az arianizmus tanítására, amely szintén tagadja, hogy a Fiú egylényegű lenne az Atyával, és azt állítja, hogy nem is hasonló hozzá, mert van kezdete, alá van vetve a változásnak és tévedésnek. Jézus Fiúságának a tagadása olyan fontos hitvallás az iszlám számára, hogy a jeruzsálemi Sziklamecsetben az erre vonatkozó Korán-idézeteket már a 7. században felíratták a kupola belső oldalán a bejáratok fölé, és azóta is ott találhatók.


És az alábbiakat olvashatjuk az "Érveljünk"-ben;


"Háromság

Meghatározás: A kereszténység egyházainak központi tanítása. Az athanaszioszi hitvallás szerint három isteni személy van (az Atya, a Fiú és a Szentlélek), akikről azt állítják, hogy mindegyik örök és mindenható, egyik sem kisebb vagy nagyobb a másiknál, mindegyik Isten, még sincs három Isten, csak egy Isten. A dogma másfajta magyarázata szerint a három „személy” nem különálló és önálló egyén, hanem az isteni lényeg három megjelenési formája. Ezért állítják a háromság egyes szószólói azt, hogy Jézus Krisztus Isten, vagy hogy Jézus és a Szentlélek Jehovával azonosak. Nem bibliai tanítás."

2015. júl. 10. 00:30
 5/163 anonim ***** válasza:
70%

"Mint pl. az arianizmusra való utalás, vagy a Biblia átírása arra hívatkozva, hogy azt a kereszténység "meglopta" vagy a végidőkre készülödés, és az igyekezetetek arra, hogy az mihamarabb bekövetkezzen."


Látom megy az összeesküvés-elmélet gyártás rendesen, pedig csak Sátán világában élünk, ahol mindenféle hamis, istengyalázó filozófiákat és dogmákat védelmeznek a hitehagyott keresztények. Ilyen a háromság is. Mellesleg nem csak a muszlimok utasítják el, hanem a zsidók is - jóval előttük!


Vajon a kérdező MIÉRT NEM bibliai érvekkel próbálja a véleményét igazolni? Mert azok rendre kudarccal végződnek? Mert NINCS jó bibliai érv a háromság mellett, vagy Jehova Tanúi ellen? :-) Pl. próbálj meg kérdező az alábbi két versre háromságos értelemben válaszolni: János 17:3 és 1Kor 8:6. Persze ez elsőre sokaknak nem megy, mert azzal sem igazán vannak tisztában, hogy a "háromság" alatt mit értsenek, nem is egyféleképpen értelmezik és tanítják. Éppen arról beszélgettünk egy külföldön élő és dolgozó testvéremmel, hogy kint teljesen másként értelmezik, nem lehet egyféleképpen érvelni ellene. A nagy "egység", ugye? De ha kell, segítek. :-)


Akiknek esetleg problémát okoz, hogy sok mai keresztény vallja (nemcsak Jehova Tanúi), hogy az "utolsó napokban" élünk, annak ajánlom figyelmébe a bibliai történelmi beszámolókat, melyek a hűtlenné vált zsidókról szólnak, amikor Isten figyelmeztetését és ítéletét nem vették komolyan, sőt a papság azzal hitegette a népet, hogy minden a legnagyobb rendben, ne aggódjon senki. Ma ugyanez folyik, csak éppen világméretekben!


Jehova Tanúi elismerik, hogy mindennek "rendelt ideje" van, vagyis senki sem siettetheti az eseményeket, melyeknek meg kell lenniük. De közben nem is hajlandóak aludni, mint azt a legtöbb magát kereszténynek valló ember ma teszi.

2015. júl. 10. 02:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/163 anonim ***** válasza:
59%
Tehát akinek "küldetéstudata" van, az "fanatikus"? Ez igen! Isten óvjon az olyan emberektől, akiknek ilyen az értékítéletük!
2015. júl. 10. 03:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/163 A kérdező kommentje:

"Vajon a kérdező MIÉRT NEM bibliai érvekkel próbálja a véleményét igazolni? Mert azok rendre kudarccal végződnek?"

Ez jó volt!! :D


"Mert NINCS jó bibliai érv a háromság mellett, vagy Jehova Tanúi ellen? :-) Pl. próbálj meg kérdező az alábbi két versre háromságos értelemben válaszolni: János 17:3 és 1Kor 8:6."


Már számtalanszor meg voltak válaszolva az általad említett kérdések, de az már a te dolgod, hogy nem akarod elfogadni őket.

Egyébként már 1700 évvel ezelőtt ez ki volt dumálva rendje és módja szerínt tesó! :)



"Persze ez elsőre sokaknak nem megy, mert azzal sem igazán vannak tisztában, hogy a "háromság" alatt mit értsenek, nem is egyféleképpen értelmezik és tanítják."


Dehogy nem megy ! :)) mindenki magából indul ki tesó,tudod?


"Éppen arról beszélgettünk egy külföldön élő és dolgozó testvéremmel, hogy kint teljesen másként értelmezik, nem lehet egyféleképpen érvelni ellene. A nagy "egység", ugye? De ha kell, segítek. :-)

Akiknek esetleg problémát okoz, hogy sok mai keresztény vallja (nemcsak Jehova Tanúi), hogy az "utolsó napokban" élünk, annak ajánlom figyelmébe a bibliai történelmi beszámolókat, melyek a hűtlenné vált zsidókról szólnak, amikor Isten figyelmeztetését és ítéletét nem vették komolyan, sőt a papság azzal hitegette a népet, hogy minden a legnagyobb rendben, ne aggódjon senki. Ma ugyanez folyik, csak éppen világméretekben!"


Na és most tegyek pontot a zagyvaságodra.

Olvasd el mégegyszer a kérdést de FIGYELMESEBBEN tesó!!

Ti bő 100 éve várjátok és készültök a végidőre különböző hamis és hazug profécíákkal,akkor miről dumálsz te itt nekem tesó?

Egyetlen KERESZTÉNY egyház sem teszi ezt rajtatok kívűl.


Eszedbe juttatom mégegyszer, hogy olvasd el figyelmesebben a kérdést, hátha meglátod benne te is a veszélyt (habár kétlem) és belátod, hogy mekkora lecsóban vagy.


Kutass!!!


Jehova Tanúi elismerik, hogy mindennek "rendelt ideje" van, vagyis senki sem siettetheti az eseményeket, melyeknek meg kell lenniük. De közben nem is hajlandóak aludni, mint azt a legtöbb magát kereszténynek valló ember ma teszi.

2015. júl. 10. 09:09
 8/163 anonim ***** válasza:
25%

„egyre többen vannak olyanok, AKIK SZERÍNT KÜSZÖBÖN ÁLL AZ APOKALIPSZIS, ÉS AZT VALLJÁK, a muzulmánok feladata az, HOGY TEGYENEK IS ENNEK MIELÖBBI BEKÖVETKEZÉSÉÉRT”


Ez nem igaz, ilyet egy muszilm sem vall.



"Nem tudom, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy "egy kéz" irányitja ezeket, csak azzal a különbséggel, hogy az egyiket fegyverrel, a másikat meg tollal és papírral, de a cél bizony ugyan az...A KERESZTÉNYÉG TÁMADÁSA minden eszközzel."


A közelmút eseményeiből úgy látod hogy a a kereszténység áll támadás alatt? Az nem tünt fel hogy az a "kéz" amit emlitettél folyamatosan az iszlámot támadja. A kereszténységgel amugy már rég végzett :) Ahogy mondtad fegyverrel, tollal és papírral. Össze akarják mosni az iszlámot a terrorizmussal közben pedig fegyverrel támadják a muszlim országokat.


Hogy a Jehova tanuinak egyes nézetei egyeznek az iszlámmal annak meg egyszerü magyarázat van. Rájöttek hogy ezek a keresztényi tanitások hazugságok, mint például a szentháromság.

2015. júl. 10. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/163 anonim ***** válasza:
59%

Igen valószínű, hogy a kérdező és a 28 %-os válaszoló ugyanaz a személy, mivel a sajátos szóhasználata elárulja. Csak így tovább az álkérdésekkel és provokatív szövegeiddel. Már régen elvesztetted minden hiteledet.


"Már számtalanszor meg voltak válaszolva az általad említett kérdések ..."


Egyetlen egyszer sem volt megválaszolva egyetlen vers sem úgy, hogy az a teljes Írással összhangban legyen, ne tagadd le a tényeket! Sőt, a háromság érdekében gyakran eltorzított Róma 9:5 is ragyogóan ki lett tárgyalva független nyelvi szakértők segítségével, de arra se sikerült érdemben válaszolni. Az ilyen kérdésekből sunyi módon kihátráltok és minden őszinte beismerés nélkül kezdtek egy "új" és gyakran provokatív kérdésbe.


Így aztán a te szádból érkező vádak nem számítanak.

2015. júl. 10. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/163 anonim ***** válasza:

Már engem is gyanúsított meg jehovista, hogy valakivel egy és ugyanaz vagyok. Ha elfogynak az érvek, vagy épp kiürül a jw.org-ból kimásolható hazugság, akkor személyeskedtek.

Egyszer bebuktattam egy jehovistát, aki több névről írogatott (ő maga ismerte be, én pedig bemásoltam a levelét), hát nem elkezdett védekezni az összes névről? :DDDD Miközben ő maga ismerte be, hogy hány nevet használ, kiét pontosan. :)


Igazság szerint, mivel képesek vagytok hazugságot is bemásolni, csak hogy védve legyen az őrtorony, ezért azt sem hiszem el, amit kérdeztek.

Igen, nagyon sokszor le lett írva ezen az oldalon az igazság, de aki már elért egy posztot a szervezeten belül, és megérezte a hatalom ízét, az be fogja csukni a szemét, nehogy változzon bármi is. Ezzel el kell számolni ám Isten előtt. És akkor mit fogtok mondani? Hogy hazudtak nektek? Miközben itt nap mint nap meg vannak cáfolva az őrtorony hazugságai?

2015. júl. 10. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!