Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az öngyilkosság minden esetben...

Az öngyilkosság minden esetben bűnnek számít?

Figyelt kérdés

Előre szeretném megkérni az ateistákat, illetve azokat, akik csak gúnyolódnának, hogy inkább el se olvassák az alábbi szöveget és ne is válaszoljanak. Köszi.

Röviden annyi lenne, hogy évek óta romokban hever minden körülöttem, és utálom az egész életem magamat is beleértve. Kb. 3 éve volt egy nagyon komoly családi probléma, ami miatt teljesen összeomlottam és akkor fordultam Istenhez. Minden este imádkoztam, és kértem, hogy segítsen rajtunk, és hogy oldódjon meg a probléma. 2 hónap után kezdett minden jóra fordulni és akkor nagyon boldog is voltam. Minden alkalommal megköszöntem Istennek a segítséget, és továbbra is imádkoztam, Bibliát olvastam. De nem sokkal később megint elromlott minden. Most már nagyjából két éve tart. Megint teljesen összetörtem belül és eljutottam odáig, hogy minden áldott este sírva hajtom le a fejem és nem értem, hogy Isten most miért nem segít. Talán valamit rosszul csinálok? Én nem veszítettem el a hitem és még mindig gyakorlom is. Viszont itt van ez az öngyilkosság dolog. Mindenhol azt olvasom hogy tilos, mert ugyanis a tízparancsolat mondja, hiába a saját életemről van szó. A bűneim pedig akkor kerülnek megbocsátásra, ha megbánom őket, viszont ez öngyilkosságnál nem lehetséges. Isten azért teremtett engem, mert tervei vannak velem, és egyedül csak ő veheti el az életem ha eljött az ideje. De én már nem is tudom elképzelni, hogy mi lehet az a terv, hogy miért kell ilyen lelki állapotba lennem (félreértés ne essék, egyáltalán nem sajnáltatni akarom magam, és nem is kis probléma okozza az állapotom). Az jutott eszembe, hogy talán lehet hogy Istennek pont ez a terve, hogy öngyilkos legyek, azért járnak folyton ezek a gondolatok a fejemben. Talán pont ez a terv, hogy ez valamilyen kihatással lenne a körülöttem lévőkre.

Mit gondoltok? Őrültség az egész? Tanácstalan vagyok :(


2016. júl. 20. 19:44
 1/4 anonim ***** válasza:

Nem hiszem, hogy az öngyilkosság lenne az! Talán saját család, amiben nem lesz tragédia, de csak Ő tudja. Sajnálom, hogy ennyire magad alatt vagy, bármi is történt :(

Imádságon túl figyelj a földi segítségekre is, asszen volt valaki akinek Isten segítséget ígért árvíz idején és ő csak Őt várta, a csónakos emberekre meg nem figyelt. Nem akarok ilyet mondani rólad, valószínűleg maximálisan a megoldáson dolgozol, de hátha így észreveszel még valamit.

Ha gyakorlod a hited, biztos ismersz lelkészt, beszélj vele erről! Talán egy pszichológus sem tenne rosszat, de a lelkész biztosan tud jót mondani.

Kitartást és sok erőt kívánok neked! Imádkozom érted <3

2016. júl. 20. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm!<3
2016. júl. 20. 22:15
 3/4 anonim ***** válasza:

Szia, ajánlom a Zsoltárok könyve olvasását, és alábbi idézetet a Róm. levélből, anno én is ere gondoltam, mikor öngyilkossági gondolataim voltak:


14,7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:

14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.


Isten dönti el, meddig kell itt maradnod, bízd Rá magad.


Ajánlom még alábbi videót:

Tamara Laroux Shot Herself, & Went to Hell, Then to Heaven and BACK!!

https://www.youtube.com/watch?v=HGQDkCi-OIY


Én is Istenhez kiáltottam amikor már az önerőm elfogyott és megtértem. Nekem is jobbra fordult az életem. Viszont komoly nehézségek még mindig vannak. Ha van kedved írhatsz privátban.

2016. júl. 23. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Én nagyon önzőnek tartom az öngyilkosokat. Miattuk szenved aztán az egész családjuk, mindenki, aki csak ismerte.


De ahogy tudom, már rendesen el is temetik őket, a pap azt mondja, hogy betegek voltak,és reméli, hogy megtalálták a lelki békéjüket.

2016. aug. 10. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!